Nyaralás 2010 - 4.nap

A negyedik napon nemzetünk fővárosának két pontjára sikerült eljutnunk: megnéztük a Tropicarium-Óceanáriumot a Campona bevásárlóközpontban (hogy ez oszt’ miért pont ide került, számomra máig rejtély), illetve a Planetárium délutáni előadására is jegyet váltottunk – ez külön passzust érdemel.

A Tropicariumot valahogy teljesen másképpen képzeltem el, de a valóságban létező verzió sem volt rossz. Megmondom őszintén, nem vagyok egy ilyen nagy hal- és hüllőrajongó, de sikerült a terráriumokat és akváriumokat olyan szépen berendezniük, hogy a színek kavalkádjában rendkívül sok minden felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon tetszik például, hogy a madarak szabadon repkednek, bár ennek köszönhetően, mivel mindig a fejem fölött voltak, nem is sokat érzékeltem belőlük. Amikor egy-egy példány elröppent, akkor újra felnéztem, de ha nem találtam tekintetemmel éppen semmit, akkor nem kerestem őket tovább.

Nagy madár

Tetszettek a kígyók, pedig kígyórajongó sem vagyok. De olyan szép a mintájuk és a színük! Véleményem szerint éppen elég volt az egy-másfél centi vastag üveg mögül nézni őket. Nem is nagyon láttam még kígyót élőben.

Kedvesem szerint kutyafeje van - egy kicsit mintha tényleg

Node a selyemmajmok tüneményesek voltak: az egyik az ablakhoz nyomott fényképezőgép-objektívet kezdte el közelről megvizsgálni, én meg kattintottam. (Részletesebben megvizslatható ez az aranyos esemény a holnapi rövidfilmben.) Az elkészült kép:


A selyemmajmok mellett természetesen a víz alatti üvegfolyosó is nagyon tetszett, illetve már éppen felmerült bennem a hiányérzet a látogatás vége felé a bohóchalakat illetően, amikor hirtelen egy egész akváriumra való, berendezett Némó világa bukkant fel. :)


A bohóchalak nagyon aranyos teremtmények, nagyon tetszenek nekem, egy bohóchalas hűtőmágnest is vásároltunk emlékbe. Szuvenír a Tropicariumból. Ezzel zártuk a látogatást és elindultunk a Planetáriumba. Az út nagyon izgalmas volt, mert egy kanyarodáskor vagy négy sávot kellett volna átívelnem, én viszont hatot íveltem át, így rögvest keresztben álltam két sávban. Volt is nagy dudálás, de nem tudom, hogy mit voltak annyira idegesek… az ember nem tudhatja, hogy hova kanyarodjon, ha lekopnak a vonalak. :)

A Planetáriumról halvány emlékeim vannak gyerekkoromból. A kupolában megjelenő csillagok és bolygók teljesen elvarázsoltak akkoriban, és azt gondoltam, hogy újra sikerül ezt az élményt felidézni. Magáról a Népligetben található épületről annyit, hogy én akárhányszor látom, mindig úgy érzem, hogy a környéke nagyon el van hanyagolva. A kupola viseltes, az épület előtt mindenfelé nő a gaz, valahogy olyan, mintha húsz éve semmit nem újítottak volna fel a környéken. Megváltottuk a jegyet és mivel még rengeteg idő volt, végigmentünk a körfolyosón, ahol az űrkutatással és a bolygókkal kapcsolatos világító tablókat néztük meg. A személyzetet illetően három ember tartózkodott benn: két biztonsági őr, akik feszt kijártak cigizni, meg egy matróna, aki életbölcsességeket osztott ennek a másik kettőnek. A matróna szerepét nem is igazán értettem: egyrészt elhajtotta azt a húsz embert a metróba, akik úgy gondolták, hogy igénybe vennék a Planetáriumi budit („Hát nem nyilvános wc vagyunk mi, kérem! Ide nem lehet érvényes jegy nélkül csak úgy besétálni!”), másrészt pedig ő szedte a jegyet.


A jegyszedés folyamata, na az nagyon kemény volt. Mi éppen az egy hónapig tartó karbantartás előtti utolsó előadásra érkeztünk. Rajtunk kívül még olyan húszan voltak kíváncsiak a műsorra, így nem mondhatnám, hogy dugig megtelt a kupolaterem. Az előadás 16 órakor kezdődött, de az ajtó még nem nyílt ki 15.55-kor sem. Előttünk volt egy szőke srác, aki ránézésre valami kórságban szenvedett, mert éppen hogy csak nem kaparta az ajtót, hogy őt márpedig most és azonnali jelleggel engedjék be. Szóval igen erősen voltak pótcselekvései. Egyszer csak, amikor már végképp feladtuk a reményt, matróna-mama felkelt és hatalmas kulcsokkal elindult az ajtó felé. Fasza, bemegyünk. De nem. „Ne tessenek sietni, majd ha szól a csengő, akkor lehet jönni.” Majd bumm, becsukta az ajtót. Vártunk még két percet. Megszólalt a csengő. Ekkor kinyílt az ajtó. A srác rögvest be akart ugrani, de matróna-mama kézzel jelezte, hogy hátrébb! A srác értetlenül hátralépett, mama pedig kitárta az ajtót a még hátralévő két centire is. Itt rendnek kell lennie. Mindenkitől elkérte, majd picit betépte a jegyet és javasolta, hogy üljünk balra, azok a jó helyek.

Tényleg azok voltak. A megtekintett előadás (Földönkívüliek) érdekes volt, bár a valószínűségi változók bevezetésekor voltak sejtéseim afelől, hogy a nézőtéren ülő 10 éves kölyköknél most éppen filmszakadás következett be egy picit. Sajnos a bazi nagy planetáriumi vetítő nagyon nem volt kihasználva, inkább a diavetítők (!) és a VHS-videók (!) adták a műsor nagy részét.

A műsor után kocsiba ültünk és rövidesen a négyes számú főközlekedési úton elindultunk hazafelé. Sokat beszélgettünk a nyaralásról és megállapítottuk, hogy mindent összevetve a kirándulásunk rendkívül kellemes volt: sok újdonságok láttunk és felfedeztük az országnak egy olyan részét, ahol még nem sokszor jártunk. Sokat röhögtünk, jó volt a kedvünk, ettünk-ittunk, nem bánkódtunk. Ha úgy dobja be a gép, jövőre is nyaralunk…

Holnap összefoglaló, mobillal készült kisfilmmel zárjuk az idei nyaralás eseményeinek taglalását, utána pedig visszatérünk a rendes kerékvágásba. Addig is a nyaralás legjobb képei tekinthetők meg a PhotoStreamen.