Mint arról már volt szó, a szlovákok meglehetősen hangosan beszélnek. Csaknem olyan vehemenciával adják elő a történeteiket, mint amennyire a svédek képesek belelendülni a mesélésbe, csak a svédek beszélgetése éneklésnek tűnik, a szlovákok meg mintha ki akarnának néha esni a saját szájukon. (Mondjad ki: Strbské Plesov, Klcov, vagy éppen Spissky Stvrtok és megérted, pedig ezek még csak településnevek voltak.) Azt, hogy nem figyelnek az emberre, az aquaparkban tapasztaltam először: neked jönnek, abszolút nem érdekli őket, hogy ott vagy, vagy nem vagy ott. Később ez a Szepesi várban is megismétlődött. Történt, hogy a toronyhoz felfelé haladva még három lépcsőfok választott el a felső szinttől, ahol várakoztak ránk. Ilyenkor én megvárom, hogy ha többen is jönnek, felérjenek, és csak azután indulok el az üres lépcsőn. Itt nem így történt: a szlovák fiatalok elindultak lefelé, hátukon túrazsákkal, így a felső három szűk lépcsőfokon egymást ide-oda préselve jutottunk át mi is, ők is. Pár másodpercet kellett volna csak várniuk, amíg felérünk.
Az ominózus egyirányú lépcső:itt éppen apácák veszik igénybe
Vásárlás közben is történtek velünk érdekes dolgok. Egy alkalommal este nyolc felé mentünk be a Kaufland nevű bevásárlóközpontba, Igló közepén. Egy fiatal eladó éppen akkor cserélte ki az árat tartalmazó táblát: a kifliket 1 koronáról 0,5 koronára árazták le, így egy kifli megközelítőleg 4 forintba került. Pont jókor! - gondoltuk magunkban, mivel éppen mi is kiflit akartunk a másnapi túrára vásárolni. Erre azonban nem nyílt módunk, mivel 4-5 nagyobb család pillanatok alatt elözönlötte a kiflis rekeszeket, és pár perc alatt eltüntették az összes kiflit, amit csak találtak, majd több bevásárlókocsinyi kiflivel kezdtek el kifelé haladni az üzletből. Sajnálom, hogy éppen akkor nem volt nálam fényképezőgép, vagy mobil, vagy bármi, egy képet megért volna.
Másik alkalommal a Hypernova nevű üzletből jöttünk ki, amikor véres-hányásos mártásban egy nagy darab ember feküdt a bejárat előtt, biztonsági őr-körítéssel. A helyzet tehát nem jobb, mint nálunk. A termékkínálat egyébként sem sokban tér el. A nemzetközi termékek ugyanúgy megtalálhatóak. Kolbászból Csabai és Gyulai volt a választék, sőt, azt az egy csomag szalámit, amit vettünk, szintén Magyarországon állították elő, de ezt már csak vacsora közben vettük észre. Az árak nagyjából ugyanott vannak. A benzin talán némiképp drágább, mint itt, sőt volt olyan hely, ahol a dízel pár koronával meg is előzte a benzint. Vásárolni tehát semmiképpen nem éri meg átmenni - legalábbis ide, ahol mi voltunk. Viszont nagyon finomak a péksütemények és a fagyi, ezt bízvást állíthatom.Ami még nem megszokott, és a vásárlás-témához köthető, az a kiszerelés. Vettünk 187 grammos joghurtot, 1350 grammos kenyeret, láttunk 850 ml-es üdítőitalt - ez azért felénk nem olyan gyakori.
A végére még egy gondolat az utazásról. Ha valaki autóval akar Szlovákiába menni, nyugodtan megteheti: a legeldugottabbnak tűnő hegyi falu is ki van táblázva, és minden kereszteződésben olvasható, hogy éppen hanyas számú úton tartunk, és az merrefelé visz. Nem a nálunk megszokott nagy zöld táblák jelzik a települések, hanem kis kékek. Eleinte furcsák, de gyorsan meg lehet szokni.
Búcsúzóul álljon itt egy kép, amit egy kis hegyi faluban fényképeztem. Az emberek éppen akkor indultak haza a vasárnapi miséről. Mert ilyen is van még.
Ennyit Szlovákiáról. Nagyon jó volt, és valószínű, hogy jövőre újra elutazunk, meghódítjuk a most meg nem hódított hegyeket, végigsétálunk a Hernád eddig általunk még nem látott völgyszakaszain, és új élményeket szerzünk. Addig is maradnak a szürke hétköznapok, hamarosan jönnek a már megszokott blogbejegyzések, visszaáll minden a régi kerékvágásba. Köszönöm a türelmet és a figyelmet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése