Diáktípusok

Ma a három alapvető diáktípusról írok, mintegy okulásképpen.

Akiből ma nagyon kevés található az iskolában tanuló ifjúság körében, az a gondolkodó ember. Az a fajta, aki nem esik kétségbe, hogyha olyan feladattal találkozik, amilyet eddig még nem látott, sőt, örül is neki, ha valami új dologban mérheti meg magát, és nem megint azokat a típusfeladatokat oldja meg, amiket nap mint nap többször is végigrágunk. Én magam egy kezemen össze tudom számolni, hogy hány ilyen embert ismerek a suliban, és természetes, hogy velük szeretek a legjobban dolgozni.

Legnagyobb számban olyan diákokkal találkozom, akik jól elvannak egész nap, a maguk csendességében. Tulajdonképpen mindegy, hogy mit csinálnak, csak ne kelljen kreatívnak lenniük, ne kelljen megszólalniuk. Nem tudnak együtt dolgozni, és önállóan sem. Igénylik a segítséget, szinte minden feladathoz, de ha megkapják sem biztos, hogy el tudnak elindulni a megoldás ösvényén.

A gondolkodókhoz hasonló számban találhatóak azok, akiket egyáltalán nem hat meg az iskola. Halálosan és jól láthatóan unnak minden órát. Nem is érdekli őket, hogy mi történik körülöttük, vagy az, hogy éppen milyen témáról van szó, ennek függvényében az se számít, hogy milyen jegyet kapnak az egyébként nem létező tudásukra. Mindez nem jelentene problémát, hiszen mindenki magának tanul, de amikor az órát bojkottálják, az rendkívüli módon mérgel engem is, meg a többieket is, akik esetleg szeretnének annál többet tudni negyedik végén, mint első év elején.
Természetesen még számos más diáktípus különböztethető meg, de alapvetően mindenki besorolható a fenti három csoport valamelyikébe. Ami nem is lenne baj, hiszen véleményem szerint mindig is ez volt a felállás, a problémát csak az egyes csoportok arányának változása okozza. És ha minden így marad, sok jóra nem számíthatunk az elkövetkezendő években...