Elköltöztünk!

2017. augusztus 14., hétfő

Hát eljött ez a hét is. A lakás birtokbavételének, a festésnek-javításnak, valamint a költözésnek hete. Nagyon vártuk már, hogy végre felvirradjon ezen hét hétfőjének napja, amely tele van reményekkel és édes várakozással. Lássuk, mi történt eddig: cuccunk dobozokban a tetthelyen, kb. az összes használati-, vagyon- és kegytárgyunk 60%-a. Frissen vásárolt csillárjaink, lámpáink, kitisztított szőnyegeink, új szemeteskukánk csak a végleges helyükre való kerülésüket várják. Megmondom őszintén, mi is azt várjuk.

Cuccaink dobozokban

De hogy ne teljen eseménytelenül a várakozás, mindjárt menjünk és a múlt heti lámpaboltban való kóricálás után ugorjunk be a festékboltba. Igen ám, de milyen színt válasszunk? Addig jutottunk, hogy pasztellszínekkel szeretnénk operálni: kedveljük a fehér falakat, de ha egy kis színt vinnénk bele, mely nem tolakodó, az bizony csudijó lenne. Tanakodás és mérlegelés után arra jutottunk, hogy a konyha és előszoba jácint, míg a szobák piskótatekercs színben fognak pompázni. Elképesztő egyébként a festékbiznisz, magamtól ki nem találnék ilyen szín-neveket, hogy farkaskölyök, púderpamacs, angyali érintés, vagy kék masni. Ötvenháromezret mindjárt ott hagytunk a festékboltban, s a festékeket is elszállítottuk az új házhoz.

Délután még egy kevés dobozba-pakolás fért a napba, utána eltettük magunkat holnapra.

2017. augusztus 15., kedd

Vágyakozva tekintünk a holnapi nap után, amikor végre megkapjuk a kulcsokat. Nincs más dolgunk, mint várni. Szervezkedünk, ki mikor jöjjön segíteni és ki miben tud. Szüleim készülnek a bevetésre, spakni, fángli, hosszú teddyhenger-nyél kerül az autóba. Holnap délelőtt leírjuk a mérőórák állását, és… várjunk csak, csörög a telefon. Az eladó hív, jobban haladnak, mint gondolja, így ma délután, ha úgy gondoljuk, megtörténhet az átadás.

Úgy gondoljuk. Felpörögnek az események, felmegy bennünk a szint. Azt se tudjuk, hogy akkor most ezt így hogy. Meg vagyunk kergülve, mint a méhek a kasban, fúúúú, ma végre, végre! Telefonálok mindenkinek, mint egy hülye, az van, hogy. Holnap úgy legyen, hogy. Mindenki velünk örül.

Aztán este hatkor elindulunk az új otthonunk felé. Az udvaron teherautó az utolsó pár cuccal, valamint az eladók. Pár napon belüli önmagunkat látjuk bennük, hiszen mi is nagy valószínűséggel elejtünk egy-két könnycseppet azért a lakásért, ahol a gyerekeink születtek, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy számunkra jobb, egy saját házba költözünk. Nincsenek ezzel ők sem másként. Leírjuk-lefotózzuk a mérőórákat, aztán amikor mindenki távozik, magunk maradunk a teljes mértékben kiürített, csendes, de szépen visszhangzó házban. Idegen még. Körbejárjuk, és arra gondolunk, milyen szépen ki fogjuk festeni, be fogjuk rendezni ezt a kis otthont. Magamat már sziesztázni látom a nappali pamlagján a tévé előtt – nem mintha bármikor is sziesztáztam volna eképpen, de ki tudja, itt lehet, hogy fogok. Gyümölcsfákat látok az udvaron, kerti bútort a teraszon és egy fedett kiülőt, ott valahol hátul… egyik sincs még, persze, de én már látom magam előtt.

2017. augusztus 16., szerda

Hát elkezdődött. Ecsetet, hengert a kézbe és kezdjünk festeni! Édesapám, mint tapasztalt mázoló, a hengerrel dolgozott, én pedig, aki festéssel eddig mindösszesen 9 napot foglalkoztam komolyabban, a kis ecseteket vettem elő, azzal dolgoztam össze a finom részleteket. Nem kell ám azt gondolni, hogy ez nem fontos dolog: itt mutatkozik meg az igazi művészet. Természetesen nem feledkeztünk meg a ragasztószalagokról sem: amennyire macerás ezeket felragasztgatni, olyannyira hálás a munka közben, s a munka végeztével csak le kell szedegetni őket.

Minden most kezdődik el

Édesanyám is belelendült: olyan hévvel és annyit vikszolt ez a drága asszony, hogy én már nézni se nagyon bírtam. Takarított, törölt, rongyozott mindent, amit és ahol csak ért, festékcsepp nem maradt feltöröletlen, porcica nem maradt kiebrudalatlan, zsírfolt nem maradt feloldatlan.

Ma két szobát sikerült fehér (=alapozó) színnel kifesteni, valamint ragasztószalagok kerültek az előszobára. Ott nagyon sok ajtókeret, cső, lábazati kövezet, fával burkolt gerenda és egyéb rejtett zug van, így egy jó fél napig(!) tartott a ragasztgatás. Pihenésképpen felszereltünk két lámpát a ház külső oldalára, ezzel is emelve az építmény fényét.

2017. augusztus 17., csütörtök

A mai nap brutális volt. Nyomtuk a melót ezerrel. A tegnapi két szoba megkapta piskótatekercs színét. Ezt követően a tegnap leragasztgatott előszoba is megkapta fehér alapozófestékét, majd mindeközben a konyha kiálló részeit is leragasztottuk, s az is fehér színben kezdett pompázni. Ezt így leírni valóban nem túlzottan hosszú, végigcsinálni annál inkább. A nap végén már csak annyira volt erőnk, hogy a gyerekszobába vásárolt négybaris csillárt rögzítsük a plafon közepén, ezt követően pedig pihenni tértünk.

Fogalmad sincs, milyen egy négybaris csillár. Hát megmutatom:

Négybaris csillár

2017. augusztus 18., péntek

Dráma! Reggel nyitott ajtó fogadott bennünket. Hogy? Kik? Mit vittek? Szerencsére semmit. Valószínűleg annyira kiégtem tegnap, hogy elfelejtettem bezárni az ajtót, de újonnan vásárolt ingatlanunk szerencsés földrajzi elhelyezkedésének (no meg a gondviselésnek) hála senki nem kívánta megnézni, be van-e zárva Tóthék ajtaja. A riadalmon átlendülve máris nekiláttunk a mai teendőknek. Az előszoba és a konyha is megkapta jácint színét. Namost jácintból a sárgát tessék elképzelni, olyannyira, hogy ha valaki nem vágná elsőre, hogy milyen lehet egy Héra festékkel festett piskótatekercs színű szoba, hát elmondom: pontosan ugyanolyan, mint egy Platinum festékkel festett jácint színű konyha. Gondos válogatásunk eredményeképpen – amely több márka és szín megtekintésén alapult – sikerült két olyan színt kiválasztanunk két eltérő márkából, amik lényegében majdhogynem tök egyformák. És ahogy az lenni szokott, köszönőviszonyban sincsenek a festékkártyákon és mintákon látott színekkel. Azt, hogy a két szín hasonlít nagyon már száradás előtt is lehetett sejteni, száradás után viszont egyértelművé vált, hogy csak egy apró, alig látható árnyalatban térnek el egymástól, így lényegében tök ugyanolyan színűre festettük az egész lakást. Profik vagyunk.

Piskótatekercs/jázmin színű fal, új csillár

Mindeközben édesanyám ecetgőzben párolódva szabadította meg a szanitereket a rájuk tapadt vízkőtől. Egyszer bementem hozzá a fürdőszobába kérdezni valamit, de mivel levegő után kellett kapkodnom, ezért nem kérdeztem semmit, kissé tömény volt a kipárolgás, de ő látszólag könnyedén viselte ezt a vegyi terhelést.

A délután folyamán a kamra, a fürdőszoba plafonja (mert addig van csempézve) és a toalett plafonja + fal teteje is megkapta fehér színét, őket nem színeztük már tovább. Felkerült a szobánkba a csillár és a kamrába is az ufólámpa. Nemsokára beköltözünk, nagyon izgalmas!

2017. augusztus 19., szombat

A mai nap délelőttjén javításokat eszközöltünk. Én jobbára csak csodáltam édesapám hozzáértését (azt mindig csodálom), ahogy a lehúzás után folyamatosan folyó budit megvizsgálva annyit mondott, hogy „hm, excenteres”, aztán apró darabot vágott le egy használt tipliből, berakta a tartályba és jó lett a budi. Egy darabig. A valaha szebb napokat látott hatalmas csúszóajtós szekrény ide-oda nyiklását és nyaklását, valamint a hátulján lévő farostlemez állandó felpödrődését kis lécekkel és csavarokkal oldotta meg, stabilizálta a polcokat teljesen hozzáértően. Én meg bólogattam, hogy hát igen, én is ezt csináltam volna vele, höhö, közben meg persze lehet, hogy azt sem tudtam volna, hogy hol fogjak neki. Felkerültek ezt követően a lámpák mindenhová, még a fürdőszobába is, ahol viccesen 15°-os szögben lejtve rakták fel a csempéket a falra, nekünk meg pont nem volt vízszintmérőnk. Így nemhogy a fugák vonalára nem hagyatkozhattunk, a végén már az ablakról se hittük el, hogy egyenesen van bent a falban. Ekkor végre megcsillogtathattam hozzáértésemet, s mint egy reklámban, elővettem vadiúj telefonomat, majd végre elmondhattam a csodamondatot: „Lássuk, mennyire jól működik a vízszintmérő app!”. És működött. Ha hiszitek, ha nem, a fürdőszobában a lámpát, de a konyha nappali részében a polcokat is ennek segítségével tettük fel egyenesbe, szóval lehet rá hagyatkozni teljes nyugodtsággal.

Tisztes iparosmunka, nyaklás ellen

Bár a költözés a holnapi napra volt meghirdetve, a délután folyamán beindult a nagyipar. Holnapra esőt jósoltak, így elkezdtük a gigantik méretű bútorok elszállítását. Ezt követően pedig minden egyéb, kisebb bútor a kocsira került, csak jöttünk-mentünk, szállítottuk a rengeteg cuccot.

Mint a búcsúsok

Zozó segít

Ahogy a bútorok bekerültek a házba, úgy kezdett egyre inkább otthonossá válni az új kégli, s kibelezetté válni a régi. Este nyolcig hordoztuk rendületlenül a cuccokat, majd nyugovóra tértünk. Kissé furcsa érzés volt: az utolsó éjszakát töltöttük el a lakásban, ahol 9 éve lakunk már.

2017. augusztus 20., vasárnap

Felvirradt nemzeti ünnepünk napja, bár mi sokkal inkább a költözés miatti lázban égtünk, semmint azon bosszankodtunk volna, hogy hétvégére esett az ünnep. Ma költözünk, pajtások! Ma végre tényleg elköltözünk.

Az első bútorszállítmány 6 óra 50 perckor futott ki és egészen délután 3-ig volt mit hordani. Az első három kör után eleredt az eső, de édesapám erre is felkészült: hatalmas ponyvát vett elő, azzal takargattuk kis vagyontárgyainkat, hogy ne szíjják meg magukat vízzel merejű. Még az eső előtt átkerült kicsiny családom is az új lakásba, boldogan vizslatták meg a helyiségeket és vették birtokba a terepet.

Jöttünk-mentünk, pakoltunk. Itt volt a rokonság, mindenki lázasan dolgozott. Ki a gyerekek körül segített, ki a pakolásban, mindenki megtalálta, hol teheti hasznossá magát. Aztán ahogy haladt az idő előre, úgy vált egyre kietlenebbé a régi lakás, s úgy telt meg élettel az új.

Isten áldjon!

Furcsa érzés volt, amikor az utolsó szögig kipakoltuk a szolgálati lakást, s bezártam az ajtaját. Ott maradt üresen. Mintha még mindig visszavárna bennünket, de mi már nem megyünk. De ő megérti: hamarosan valaki más költözik bele, neki lesz az otthona. Talán az új lakó is annyira szereti majd a helyet, mint mi szerettük. Biztosan jól esik majd neki a konyha disznópörzsölő hangú konvektorának duruzsolása egy hideg téli éjszakán, vagy éppen szeretni fogja, hogy a konyha és a nagyszoba közé egy jó nagy nyílást vágtak a falba, s ha vendégek jöttek, főzés közben is lehet beszélgetni. Néha bosszankodik majd a hegyes kilincsek miatt, amiknek borzasztóan neki lehet menni és talán őt is elringatja a szomszédból jövő vízcsobogás hangja, amikor nyugovóra tér.

Egy biztos: mi ettől elbúcsúztunk, s ahogy már említettem, életünk könyvében egy új fejezetet kezdünk el írni itt, az új házban.

A birtok