Egy házvásárlás 96 napja

Házat venni nem egyszerű dolog. Még akkor sem egyszerű, ha az embernek megvan rá a pénze, hát még akkor mennyire bonyolult, ha nincs! Legalábbis a legtöbben ezt gondolják, s valljuk be, részint igazuk is van. Az elmúlt hetekben ennek jártunk utána és vettünk egy házat, csakis azért, hogy megoszthassuk tapasztalatainkat itt a blogon. Na jó, valójában nem csak ezért vettünk házat (sejtettétek ti, tudom), hanem azért, mert nincs, és két gyerekkel kinőttük a szolgálati lakást.

Legalább két-három éve keressük a megfelelő házat, de jobban az utolsó fél-egy évben mentünk erre rá. Kertes házat szerettünk volna, néhány alsó épülettel és rendezett udvarral. Mindenféle házban jártunk: olyanban is, amit elfogadtunk volna, csak egyszerűen túl drága volt/rossz helyen volt és olyanban is, amit meg tudtunk volna venni, de olyan állapotban volt, hogy vendégségbe se szívesen mennék oda, nemhogy ott lakjak. Fontos tényező még a ház állapotán túl az udvar mérete (mégiscsak két gyerek van), illetve hogy milyen környéken helyezkedik el az ingatlan, hiszen mégsem akarunk életünk végéig a város végéről bejárni minden áldott nap. Mentünk, telefonáltunk, egyeztettünk, míg végül egy nap úgy jöttünk ki egy házból, hogy azt mondtuk: igen, ez a ház kell nekünk.

Ide is költözhettünk volna, de maradtunk kisvárosi polgárok

Tudni kell, hogy mi nem vagyunk eleresztve anyagilag, így a házat mindenképpen banki kölcsönből kívántuk megvenni, kihasználva a jelenleg érvényben lévő családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) által két gyerek után járó 1.430.000 Ft-ot is. Az első próbálkozásom a zöld bankban volt, még azelőtt, hogy meglett volna a ház: elméleti síkra terelve a házvásárlást is hamar kiderült, hogy itt csak az kap banki hitelt, akinek van mellette jó adag pénze is. Így amikor a végleges döntésre került a sor, elmentem a világoskék bankba, ahol (számunkra) jóval kedvezőbbek voltak a feltételek...

De ne szaladjunk ennyire előre. Lássuk a házvásárlás 96 napját, részletesen.

Az 1. napon jártunk először a házban. Nagyon tetszett, az ára is megfelelő volt. Kétségeink azért voltak és nem is vagyunk még nagyon rutinosak az ilyesmiben, ezért megkértem szüleimet, jönnének el és néznék meg, mit is akarunk mi megvásárolni. Minderre a 6. napon került sor: szüleim végigmértek mindent, édesanyám, mint egy értékbecslő járta körbe a helyiségeket és szigorú tekintettel méricskélte a falakat, tetőt és minden mást. Édesapám is bevetette minden szakértelmét, s végül csak arra jutottunk közösen, hogy ezt a házat kár volna elszalasztani.

A 11. napon megállapodtunk a vételárban. 7 guriga. Az eladó 400.000 Ft előleget kért tőlünk. Azért nem bukott meg itt az üzlet rögtön, mert a véletlenek furcsa összjátékának köszönhetően egy egy éven keresztül zajló szoftverfejlesztő munkám heteken belül beérni látszott, s így ki tudtuk fizetni ezt a pénzt. Egyébként nem tudtuk volna, s nem is tudom, hogy hogyan lett volna tovább a dolog.

A 12. napon szándéknyilatkozatot írtunk alá: mi arról, hogy meg kívánjuk vásárolni, az eladó pedig arról, hogy el kívánja adni a házat a kialkudott vételárért. A 13. napon elindult az előzetes értékbecslés a világoskék bankban. S ahogy felpörögtek az események, hirtelen úgy torpantak meg több, mint két hét várakozás után. A 29. napon ugyanis kiderült, hogy valami sajnálatos módon a ház nem úgy néz ki a földhivatali térképeken, mint a valóságban. Jelesül nincs felrajzolva fürdőszoba (a valóságban van), s így a ház nem számít komfortosnak, ennek folyományaként nem kaphatunk rá hitelt. Sík idegek lettünk persze, ahogy kell. A jelenlegi vizes blokk egy átalakítás eredménye a házon, s ez valahogy annak idején nem lett átvezetve a földhivatalnál. Az értékbecslő tehát ezt állapította meg, a változást mindenképpen rögzíteni kell. Ekkor még bíztunk abban, hogy a földhivatalnál való rajzolgatás mehet párhuzamosan a hitelügylettel, de a 34. napon kiderült, hogy nem: a hitelügyintézés addig áll, amíg ez a dolog a földhivatalnál rendbe nincs téve. Az eladó ekkor minden erejét latba vetve próbálta ezt elintézni, de így is mindez 20 napot vett igénybe. Az 54. napon kerültek a módosított papírok a bankba, tehát majdnem 3 hetet csúszott az egész dolog. (Egyébként, teszem hozzá, a 20 napos ügyintézési idő egy ilyen ügy kapcsán nem számít soknak, itt mindenféle sürgősségi felár meg ismeretség be volt vetve, hogy haladjon az ügy.)

Innentől azonban újra felpörögtek az események, csak kapkodtuk a fejünket. Az 56. napon hívtak a bankból, hogy megkapjuk a kért hitelt, örültünk is cefetül, éppen ezért az 57. napon újra a világoskék bankban ültem és egyeztettük, hogy milyen papírokra lesz szükség. Indulhat a papírvadászat! Sokan úgy gondolják, hogy ez a legmacerásabb része a dolognak és én is ettől féltem a legjobban, de talán ez volt a legegyszerűbb: majdnem mindent le lehet kérni az ügyfélkapun keresztül, csak bepipálod és jönnek postán a papírok. Persze itt is volt egy-két be nem csatolt igazolvány-másolat, ami miatt buktunk pár napot, de ez már csak ilyen. Az 58. napon elutaltam az előleget (megkaptam a pénzt a fentebb már említett munkáért előtte pár nappal), a 60. napon időpontot egyeztettünk az ügyvéddel, megyünk adásvételi szerződést aláírni. Nagy szó ám, hogy itt tartunk! A 61. napon történt, hogy az akkor pár hetes kislányunk adószámára is szükség lett volna a CSOK miatt, adókártyát viszont még nem kapott a kicsi, éppen ezért elmentem a Városházára, ahol keddenként van adóügyintézés. Ott engem jól megtájékoztattak arról, hogy azért nincs adókártya, mert most pár hónapig nem gyártanak kártyát, mert nem bírja a nyomda a terhelést. E, mondom, még jó, hogy én bírom. De ne aggódjak – mondták negédesen – kapok egy papírt, amin rajta van a kicsi adószáma, meg nyilván félkövérrel szedve az is, hogy jelen dokumentum érdemi ügyintézésre nem alkalmas. Így természetesen a világoskék bank nem fogadta el a dokumentumot, mehetek tovább adószámról igazolást kérni, ha már a kártya, aminek már régen nálunk kellene lenni, még nem gyártódott le. Mert a nyomda nem bírja a terhelést. Viccelnek, bolondoznak velem. Közben a 63. napon aláírtuk az adásvételi szerződést (a ház vételárának 1%-ába került), amit a 64. napon a földhivatal befogadott, s jelképes 6.600 Ft-ért nyomott reá egy érkeztető bélyegzőt. A 67. napon a szomszéd városban volt adóügyintézés, na ott már tudtak nekem olyan igazolást adni, amin hitelt érdemlően rajta van a kislányunk adószáma. Remek. Legalább pénzt nem kértek érte.

A 71. napon megérkezett végre minden papír, bevittem a világoskék bankba, persze időközben csapást vertem a bank és a jelenlegi lakásunk között, annyit jöttem-mentem mindenféle aláírni való irománnyal, de végre összegyűlt a paksaméta teljes tartalma.

Innentől kezdve megint a türelemé volt a főszerep. Izgalmas napokat éltünk, ugyanis a világoskék bank hozzáértői bírálták el, hogy mennyire vagyunk kockázatos ügyfelek, mennyi hitelt kapunk. A 77. napon felhívtak érdeklődni, hogy mennyi lakbért fizetünk most, milyen módon fizetjük a számláinkat, melyik mennyi... azt hittem, a lábméretem is kérdezni fogják, szóvá is tettem, hogy arra nincs-e szükség, de aznap mindenki humoránál volt, mert ezt a választ kaptam: ó, azt mi tudjuk. :) Jól van, nincs több kérdésem, viszont hallásra.

Aztán a 84. napon megint jött egy telefon a világoskék banktól, ami így kezdődött: Zoltán, beszélnünk kell. Mindannyian sejtjük, hogy így azok a beszélgetések kezdődnek, amiből általában nem szoktunk jól kijönni, így nehéz szívvel ballagtam be a világoskék bankba, ahol egy jó és egy rossz hír várt. A jó hír az volt, hogy alacsonyabb lesz a törlesztőrészletünk, mint vártuk. Hát ez valóban szuper, ám mivel semmit nem adnak ingyen, természetesen ennek is megvan az ára: a világoskék bank hozzáértője azt kéri, hogy fizessünk még 300.000 Ft-ot az eladónak előlegként, így ott lesz 10%, s ennek következtében már nem leszünk olyan rettentően kockázatos adósok, mint előtte voltunk. Ennek persze számos következménye volt:

1. Itthon a hűtő alá gurult húszforintosoktól kezdve a perselymalac tartalmán át a bevásárlókocsikhoz használt százforintosokig minden fityinget összegyűjtöttünk, hogy még ezt a pénzt is ki tudjuk fizetni. Persze ez most egy kicsit sarkított dolog, de tényleg a legutolsó utáni pénzünket utaltuk át az eladónak.

2. Módosítani kell az adásvételi szerződést. Bár a 88. napon egy szívhez szóló SMS-üzenetben tájékoztattak bennünket arról, hogy jelzálogkérelmünket jóváhagyták, a 89. napon módosítottuk az adásvételi szerződést az ügyvédnél.

A 92. napon összeszaladt megint minden. Ezen a pénteki napon aláírtuk a kölcsönszerződést, egyszersmind beálltunk az adósok sorába. A földhivatalhoz bevittük az ebből keletkező papírokat, ez említést sem érdemlő 12.600 forintunkba került, majd még délelőtt közjegyző előtt ismertük el adósságunkat szóra sem érdemes 47.420 forintért. Cserébe viszont a közjegyző hivatali kötelességből ugyan, de felolvasta az egész dokumentumot, én viszont ekkor már napok óta pár órát aludtam csak éjszakánként, így bizonyos részeknél be-beszunnyadtam. (Nehezen bírtam a terhelést, mint az adókártyanyomda.) Ezt követően lakásbiztosítást kötöttünk, amelynek első tört negyedévét szintén ki kellett fizetni, ami szükségtelen 9.712 forinttól szabadított meg bennünket. Viszont eljutottunk arra a pontra, hogy a lakásvásárláshoz kapcsolódóan immáron nincs több költség(!) és teendő.

A 96. napon pedig, mintegy az eseménysor megkoronázásaként a világoskék bank folyósította a pénzt az eladónak – innentől miénk a ház, s a vele járó adósság.

Költözni még csak később fogunk. Így egyeztünk meg. Addig dobozolunk és lelkileg is felkészülünk az új otthonra. Nem egyszerű ám elszakadni egy lakástól, ahol 9 évig éltünk és ahol két gyermekünk is született, de bizonyára át fogunk lendülni ezen is. Megyünk a saját házunkba, tartva magunkat a mágikus augusztus 15-i dátumhoz (az első és a második lakásunkat is ezidőtájt vettük át). Még belegondolni is furcsa, hogy a miénk, még kimondani se nagyon mondtuk, hogy a házunk. Az otthonunk. Megszokjuk majd, s életünknek egy új fejezetét kezdjük el ott.