A kipufogó, és ami benne van

Nem értek az autókhoz. Tényleg nem. Tudok vezetni, de analfabéta vagyok az autó motorjának felépítését illetően. Viszont azt még én is érzem, ha valami nincs rendben a géppel. Az úgy történt, hogy egy napon bizony észrevettem, hogy az én autóm nem megy. Akármennyire nyomtam a gázt, akár padlóig is, nem húzott, s a hirtelen romlást már-már az autó korára akartam fogni. Aztán úgy gondoltam, hogy attól, hogy egy autó 28 éves (!), még nem feltétlenül kell egyik napról a másikra megadnia magát, így elmentem egy szerelőhöz, akivel lebeszéltem a javítást.

– Nem megy – kezdtem barátságosan.
– Hogyhogy? – kérdezte érdeklődőn.
– Lomha.
– Mennyire?
– Mint egy lajhár.
– Eszik?
– Rengeteget.
– Mennyit?
– Mint egy ártány.
– Húsz körül lesz.
– Nem bánom.

A mester szerszámot ragadott, s hozzálátott a művelethez. Gyertyák és elosztófejek cserélődtek, kormos járatok lettek kitakarítva, s a munka végén újfent beszéltünk.

– Kész – mondta.
– Jó lett? – kérdeztem.
– Jobb, mint volt.
– Kijött húszból?
– Ki.
– Mennyire?
– Pont.

Na, kifizettem, elhoztam a kocsit, mentem vele, tényleg jobb volt, de... hát hogy is mondjam, nem volt az igazi. Állandóan átható benzinszag lengte körül, alig akart télen beindulni, ráadásul két hét eltelte után újra észrevettem, hogy egyre lomhább, nem megy, akármit csinálok vele.

Egy verőfényes tavaszi napon már annyira felmérgelt, hogy nem megy a kocsi, hogy egy bizonyos útszakaszon, ahol úgy gondoltam, egyedül száguldozom, addig nyomtam a gázt, amíg egy bizonyos sebességet el nem értem, s ez a sebesség nem feltétlenül biztos, hogy az elfogadható tartományon belül volt. Viszont az autó kezdett magához térni, sokkal jobban ment ezt követően, mintha valami kitisztult volna benne. Na, gondoltam is magamban, én vagyok a profi.

Időközben műszakira kellett vinnem az öreg japánt, s teljes lemondással a szívemben vittem el a szervizbe. Lomhán, rozsdásan gurult a vizsgasorra, ahol rövid úton meg is bukott. Megkértek, hogy jöjjek már az autó alá, ide ni, a szerelőaknába, megmutatják mi a baj.

– Kilikadt – mondja nekem, a kipufogódobra mutatva.
– Ki biza.
– Rátolattál valamire.
– Kizárt.
– De, pedig. Szétnyílt, ihol ni. Mint egy konzervdoboz.
– Látom, látom.
– Rájamentél valamire.
– Beszéljünk a számok nyelvén! – indítványoztam.
– Khm... Hát úgy kettőszázezerből kijön.

Miről beszélsz, ember? 14 éve vettem háromszázezerért a kocsit, viccelsz-bolondozol! Igen gyorsan elhajtottam a helyszínről, faképnél hagyva őket. 

Felhívtam édesapámat, hátha tud mondani valami okosat. Tudott. Elvittem hozzá javításra a gépkocsit, s lelkeim, hát de ilyet: újjászületett az autó. Még új kipufogót is kapott! S a kétszázezernek a közelébe se kerültünk. 

Nagyon szuper! Mindig is tudtam, hogy egy csodatévő az öreg, de ez a mostani beavatkozás egyszerűen zseniálisra sikerült. Annyira ment a kocsi, de annyira, hogy amikor hazafelé hoztam, szinte a féket is kellett nyomnom, hogy ne menjen annyira a verda. Elképesztően akart szaladni az öreg japán, mintha csak azt duruzsolta volna a motor, hogy iiigen, ez az, most akarok menni, még! Durván zabolázni kellett a járművet, hogy észen legyen. 

Modern matt festés a díszléc alatt

S hogy mi volt a baj? Hát azt is elmondom néktek, mindemellett sokkoló képpel zárom írásomat. Édesapám, kíváncsi ember lévén, kettévágta a leszedett hátsó kipufogódobot, s rögvest kiderült, hogy mi volt a lomhaság oka:

A kipufogó belülről

Először azt hittem, hogy halott macskák, vagy valakinek a haja van a kipufogó belsejében, de nem. Valójában a kipufogódob belső lemeze elégett, s az azt körbevevő hangszigetelő üveggyapot szépen belehullt a dobba, eldugítva azt. Most már csak azon csodálkozom, hogy egyáltalán ment az autó, akármennyire is. A dob is ezért nyílt szét: a kipufogógáz utat talált magának a leggyengébb ponton, s szétnyitotta a lemezt. 

Akárhogy is volt, szerdán újra műszaki: remélem, hogy minden hiba nélkül átcsusszan a kocsi a vizsgán, s még legalább két évig együtt rójuk az utakat ezzel a hatalmas nagy hajóval, életem első autójával. 

...és a tizenegyedik!

Most, amikor az éjszaka csöndjében visszagondolok arra a forró nyári napra, midőn a szolgálati bérlemény pár négyzetméterén úgy döntöttem, hogy bizony én blogger leszek, majdhogynem könny tolul a szemem sarkába, hiszen mennyi-mennyi minden történt azóta. S ti ezen történések egy részének részesei lehettetek, ahogy vidám cukormázba öntve megosztottam veletek ezen blog hasábjain őket. Korszakok és emberek jöttek-mentek, s most ott tartunk, hogy két kezemen nem tudom megszámolni, hány születésnapot ért már meg ez az internetes napló.

Mert ma, kedves Olvasók, a tizenegyedik születésnapját ünnepli a Thozoo naplója blog.

Sajnos – vagy szerencsére? – tele vagyok munkával, így oly kevés időm jut ide firkálni. Tele vagyok a gyerekeim iránti majomszeretettel és velük töltöm az időm nagy részét. Próbálok más oldalakat is vinni és próbálok néha ide is írni, s higgyétek el, magam se gondoltam volna még pár éve, hogy ez két gyerek mellett milyen nehéz, milyen embert próbáló feladat. A kezdeti lángolás után az első pár évet követően reklámbevételért folyó keserves harc motivált, aztán ez lecsengett: most, ezen az oldalon már megint élvezetből írok, azért, mert van kedvem, mert tudom, hogy aki olvassa, azért olvassa, mert tetszik neki az oldal. 

Tizenegy év alatt rengeteg tartalom állt elő. Ha számokban akarnám összefoglalni, akkor 1521 bejegyzés, 204.890 oldalletöltés 76 Facebook-oldal kedvelés (bár a Facebook-oldal nincs 11 éves), és rengeteg-rengeteg idő, amit azzal töltöttem, hogy ide írtam, termékleírást, tesztet, verset, zenét stb. készítettem... összeszámolni is lehetetlenség.

Születésnapi hagyomány, hogy összefoglalom az elmúlt év(ek) általam legjobbnak vélt írásait, most sem lesz ez másképp. Mivel a blog Facebook-oldala még csak fél éves évfordulóját ünnepli, így a későn ébredők bizonyára nem tudnak arról, hogy volt itt remekbeszabott redőnyös, aki nem jutott el hozzánk, véletlen vízibaleset, ami majdnem a munkaeszközömbe került, gyenge gyermek, aki megbetegedett, s lelkileg minket is meggyengített ez, kicsiny korom krónikája, melyben múltamba kaphattatok betekintést, s végül, de egyáltalán nem utolsósorban szó esett arról a csodaszép csomagról, amely azóta is bearanyozza mindennapjainkat. Érdemes újra elolvasni ezeket az írásokat, szívből ajánlom őket.

Természetesen Facebook-oldalunk kedvelői időről-időre betekintést nyerhetnek régmúlt korok írásaiba, ugyanis ott mindig a legjobbakból válogatok. Így lesz ez ezután is, iratkozzatok fel, kedveljétek az oldalt és látogassátok a bejegyzéseket. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni!

Ünnepeljetek velünk! Boldog születésnapot, kedves naplóm. :) 

Cafe Frei - Tokiói málna-kávé csokoládéval

A minap módomban állt megkóstolni ezt az igazi kávékülönlegességet, szomszédom jóvoltából. Az egyáltalán nem olcsó mulatságból (125 g szemes kávé kb. 1500 Ft) elszürcsölhettem egy csészényit, és azt kell mondanom, hiánypótló élvezetben volt részem.

Nem érdemes rögtön az ivással kezdeni. Semmiképp. A kávé csomagjának felbontásakor úgyis azonnal rabul ejt az az intenzív csokis-málnás illat, ami ezt követően az egész konyhát képes belengeni, főképp darálás után. Ne hamarkodjuk azonban el: darálás előtt is szagolgassuk még egy kicsit a fényes kávébabokat, ekkor ugyanis sokkal csokoládésabb az illatuk, mint darálás után (amikor már inkább a kávés illat dominál).

A szomszédom nagy kávépörkölő-mester: egyedi, kávéfőző-robbantásos technikával főzte le a kávét, a durranáskor visongott is kissé, de ez tette még vidámabbá ezt a délutáni kávézást. Bár igaz, hogy a kávé leírásán az szerepel: ne nagynyomású presszógépen főzzük le a finomságot, hanem inkább kotyogón, ő ezt meg is tette. Azt viszont egyikőnk sem tudhatta, hogy a kávéfőzőben mégiscsak túlnyomás uralkodott, amin az eszköz az ennek meggátlására szolgáló szelep kilövésével enyhített. Plusz egy hangos durranással, ami a szívbajt hozta ránk. :)

A kávé istenien zamatos, nagyon jó ízű, főleg, hogy a leírásnak megfelelően meleg, édes tejet is adtunk hozzá. Érdekes, hogy kortyoláskor a málnás íz nálam nem volt jelen, csak később, a korty lenyelése után érkezik, akkor viszont igen intenzíven. S hogy ne múljon el gyorsan az élmény, a csokis-málnás ízvilág a kávé elfogyasztása után még hosszú ideig vendég marad a szánkban.

Ha értékelnem kellene, jelest csak az ára miatt nem adnék rá, de ha attól eltekintünk, minden szempontból kiváló különlegességgel van dolgunk, mely bearanyozza az ünnepnapokat.

Csapágyas, súlyozott bizgentyű: itt a fidget spinner

Sok olyan dolog van a világon, amelyeknek nincs túl sok értelme. Ilyenek a szőrmés WC-ülőkék, a bólogató fejű műanyag kutyák, vagy éppen kicsiny magyar népünk számára a kazah-szlovén szótárak.

Aztán itt van a fidget spinner nevű eszköz is, amely hihetetlen módon tör felfelé a népszerűségi listán, holott semmi másról nincs szó, mint egy apró, csapágyazott eszközről, amelynek végein egy-egy súly hivatott fenntartani a forgómozgást.

Szóval az eszköz lényege, hogy megpörgeted és figyeled, hogy hogy pörög. Ennyi. Nincs tovább.

Én belátom, hogy annak idején a jojó se volt egy túlontúl elmés eszköz, de azzal legalább lehetett fikcsózni, illetve kellett egy kis ügyesség, ha valaki profi jojósnak akart számítani. Namost a fidget spinner minden ilyesfajta manírt nélkülöz. Megpörgeted és várod, hogy megálljon.

Vrrrrr

Először egy tanórán vettem észre, hogy pergeti a gyerek. Mondom neki, mit csinálsz? Spinnerezek, azt mondja. Ejha, mondom, és mi van a kezedben? Hát a fdzsszpnner – mondja, én legalábbis ennyit értettem belőle. Aztán widget spinnernek értettem, később pedig összejött, hogy ez az eszköz bizony nem más, mint a fidget spinner. Csapágyas, súlyozott bizgentyű.

– Aztán mondjad már, miért is jó ez? – próbáltam csillapítani kíváncsiságomat.
– Nem tom – válaszolja –, csak úgy jó, hogy pörög.
– És ez áramot termel, vagy mi?
– Nem, semmit. Csak pörög.

Nah, szóval értitek.

Gondoltam egy merészet és felmentem az eBay-re. Mondom megnézem már, mi a választék, mert ha valakik, akkor a kínaiak biztosan rámentek erre a vonalra. Hát, megrökönyödtem, amikor megláttam, hogy hát ugye van a sima fidget spinner...

... aztán van belőle LED-del világító fajta...

.. .aranyszínű, fémből készült, szurkálós...

... aztán meg belebotlottam ebbe és itt úgy gondoltam, hogy nincs lejjebb:

Gyakorlatilag mindenféle van belőle és ennek a sok kis kacatnak mind annyi a lényege, hogy megpörgeted és figyeled, hogy pörög. Döbbenet, hova jutott a világ. Én nem értem, hogy mindez mire jó és mi benne a pláne... bár végeredményben azt sem értem, hogy miért kell állandóan ceruzát pörgetni az ujjaim között, arról sem tudok leszokni... ez a kis cucc is éppen olyan addiktív... éppen ezért rendeltem magamnak egyet. :)