Megfeneklett telepcsere

Telefonom akkumulátora megadta magát. Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amit annak idején még a Mini Pro kapcsán megírtam, ugyanazok a tünetek és ugyanaz a probléma, szóval nem nagyon tudom eldönteni, hogy ez most Sony bug vagy feature. Mindenesetre jó tudni, hogy a problémával nem csak én, hanem számos Xperia Z1 Compact tulajdonos küzd, kb. másfél év használat után.

Úgy gondoltam, hogy nem akarok heteket várni a szervizre, ezért megkerestem egy debreceni üzletet, ahol azt ígérték, egy nap alatt kicserélik az akkumulátort a telefonban, ha hétköznap viszem be azt. Jó előre leleveleztem mindent, mert nem akartam feleslegesen Debrecenbe utazni. Eredetileg csütörtökön mentem volna, de értesítettek, hogy ne menjek, mert nem kaptak akkumulátort, menjek majd kedden, akkor lesz. Írtam nekik, hogy ha nem lesz, értesítsenek újra. "Mindenképpen értesíteni fogjuk" – írták válaszban, megnyugtatóan.

Tegnap kedd volt, felkerekedtem. Blogom hivatásos rappere kísért el engem. A bolt előtt voltunk nyitásra, majdnem 9 óra volt, ment minden flottul. Begördült egyszer egy hatalmas BMW, kiszállt belőle egy nem annyira hatalmas srác, kinyitotta az üzletet, tett vett. Mi ott álltunk az üzlet előtt, mondom csak megkérdezem már:

– Nyitva vagytok?

Majd ránk nézett olyan "ti meg mit akartok?" tekintettel, és mondta:

– Hát gyertek...

Gyakorlatilag a minden mindegy kategória. Na, ez megalapozta a hangulatomat rögtön. Elmondtam, hogy mi járatban vagyok én ezen a fergeteges nagyvárosi kalandon, mire ő elvette a telefont, felírta az adatokat és közölte, hogy kössük fel a gatyánkat, mert a javítás kb. délután 4 és 5 között lesz kész, mert a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia. Mindez persze csak abban az esetben történik meg, ha van akkumulátor. Mondtam, hogy engem úgy tájékoztattak, hogy van, ezért jöttem ma és azért jöttem ide, mert itt ígértek akkumulátorcserét egy napon belül. Hát ő ezt nem tudja, nem ő a szervizes. De ha mégsincs akksi, telefonálni fognak.

Ekkor azért már kezdett gyanús lenni a dolog.

Délig ment is minden rendben. Tengtünk-lengtünk. Vásároltunk. Bowlingoztunk egyet. Ebédeltünk. Ezt követően pedig mivel már mindent megnéztünk, amit akartunk, kiültünk Debrecen főterére, és figyeltük, mit csinálnak az emberek. Hatvanéves dámák modellkedtek a nagytemplom előtt. Anyukák ordítottak a gyerekeikkel, hogy ne menjenek a villamos alá. Mindenki jött-ment.

Délután egy felé bementünk a boltba, megkérdezni, hogy mi újság.

– Mi újság? Van akkumulátor?
– Még nem szólt a kolléga.
– De gondolom, csak megy a javítás, hiszen már egy óra van.
– Nem tudom, még nem szólt a kolléga. Majd telefonálunk.

Ekkor még gyanúsabb lett minden.

Az idő pedig elkezdett ólomlábakon járni. Fél kettő. Kettő. Negyed három. Fél három. Fél három múlt öt perccel. Fél három múlt hét perccel... Csak nem telefonálnak. Kókadtunk a padon, ezerrel sütött a nap. Költöttük a pénzt. Vettünk kávét, vettünk uzsonnát. Beborult. Elkezdett szakadni az eső. Négy óra. Még semmi. A biztonság kedvéért csak elindultunk az üzlet felé, hogy most aztán az asztalra csapunk, amikor egyszer csak telefonáltak.

– Hát, sajnos nem sikerült kicserélni az akkumulátort.
– Neizéljél. 'sz mér?
– Nem érkezett meg a cserealkatrész.

Ekkor már a bolthoz értünk, ahol végül kiderült, hogy úgy vették át a telefont reggel, hogy akkumulátor még a közelben nem volt, egész nap várták, hogy megérkezzen, de az nem érkezett meg. Nagyon sajnálják, nem rajtuk múlt, satöbbi, satöbbi. Egy kicsit elborult az agyam, de mivel semmi értelme nem lett volna semmiféle jelenetnek, visszakértem a telefonom és rájuk húztam az ajtót. Felmerült bennem, hogy ha nem volt akkumulátor, akkor miért nem szóltak előre, hogy nem érkezett meg? Ha négyig várták az akkumulátort és a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia, akkor ha délután négyre érkezik meg az akkumulátor, nekem este 9-ig kellett volna várnom a száradásra úgy, hogy ők hatig vannak nyitva? Ha pedig nem képesek arra, hogy egy nap alatt lemenjen egy akkumulátor cseréje, akkor miért ígérik meg és miért kell nekem elutaznom 70 kilométerre és várnom hét órát arra, hogy azt mondják: semmit nem tudnak tenni? Persze ezeket a kérdéseket most már hiába teszem fel, éppúgy, ahogy ott hiába tettem volna fel. Kiábrándító volt az egész, ahogy és amit csináltak egész nap, ajánlani biztosan nem fogom őket senkinek.