Találkozzunk jövőre is!
2014. december 31., szerda
Boldog új évet!
A Thozoo naplója minden kedves olvasójának, barátjának és üzletfelének sikerekben gazdag, boldog új évet kíván!
2014. december 30., kedd
Mit fotóztam 2014-ben?
Szokásos évzáró rovatunkban a 2014-ben készült fotók közül válogattam. Mivel egy generációváltás is történt idén, ezért két különböző mobillal készült képeket tekinthettek meg a mai válogatásban, mely jól tükrözi, hogy merre jártam egész évben és melyek voltak azok a pillanatok, amelyekről úgy gondoltam, hogy itt a blog hasábjain is meg kell emlékeznem. Álljon hát itt a 2014-es év utolsó előtti bejegyzése, melyből kiderül, hogy mit fotóztam 2014-ben?
 |
| Diéta előtti vacsora-alapot :) |
 |
| Elveszített billentyűt |
 |
| A tavasz első jeleit |
 |
| A városhatáron kívüli tavaszt |
 |
| Ballagást |
 |
| Tájképet, csata után |
 |
| Ígéretes ebédet |
 |
| Átalakulást |
 |
| Magányt |
 |
| Pihenőhelyet |
 |
| 10 éves jubileumot |
 |
| Megyehatárt |
 |
| Méheket |
 |
| Kerti gyümölcsöt |
 |
| Vadon termő gyümölcsöt |
 |
| Az ősz első jeleit |
 |
| Küzdelmet a kilókkal |
 |
| Reggeli fényeket |
 |
| Színeket |
 |
| Felújítást |
 |
| A város legszélét |
 |
| A tél első jeleit |
 |
| Továbbképzést |
 |
| Búcsúsütit |
2014. december 24., szerda
Kellemes karácsonyi ünnepeket!
A Thozoo naplója eme saját készítésű, remek grafikával kíván kellemes karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasójának!
2014. december 21., vasárnap
Lakodalom volt a mi utcánkban
A Mátrix című filmben sok igazság hangzik el. A látványos akciójeleneteken túl mélyreható bölcsességek és gondolatok szövik át az egész filmet, így teremtve meg annak hangulatát. Két gondolat van, amivel szinte az első megtekintés után azonosulni tudtam. Az egyikről már írtam régebben. A másik azonban valahogy most vált aktuálissá. Így hangzik, egyenesen az Orákulum szájából:
Kiválasztottnak lenni olyan, mintha szerelmes lennél. Senki sem tudja megmondani rólad, csak te tudod, az egész lényed, tetőtől talpig.Ugyanez igaz a házasságra is. Nem tudjuk megmondani a másikról első ránézésre, hogy házas ember-e, vagy sem, csak ha esetleg szemünkkel kutatjuk az árulkodó jegyeket (jegygyűrű, pl.), de egyébként csak a házas ember tud róla. Ott bent, magában érzi, hogy valami megváltozott. Hogy az élete egy új fordulatot vett.
Mondom ezt mindannak apropóján, barátaim, hogy két nappal ezelőtt megnősültem.
Feleségül vettem életem szerelmét. A csendes, polgári szertartáson csak a szüleink és tanúink vettek részt. Ennek ellenére nem voltam még esküvőn, amelyen jobban éreztem volna magam, mint ezen. A szertartás után családi körben ünnepeltük meg azt, hogy immáron összekötöttük életünket. Rengeteg jókívánságot és ajándékot kaptunk mindenkitől, melyet nagyon köszönünk, így utólag is. Egy óvatlan pillanatban még munkahelyem Jeles Képviselői is betoppantak szerény hajlékunkba, hozzátettek a jó hangulathoz és meglepetéssel is kedveskedtek, melyet szívből köszönünk mindenkinek innen (is).
Remek délután volt, mondhatom, számomra az egyik legemlékezetesebb.
Úgy gondoltam, hogy a kalóriaszámlálást a mai napra elfelejtem, a következő okok miatt:
 |
| A lakodalomra ablakos kalácsot is kaptunk, melyet szívből köszönünk. Városunkban ez tradíció – olyan, amit eddig nem ismertem, viszont egészen biztos, hogy innentől kezdve nem fogom elfelejteni. Mint ahogy a kalács ízét sem (nagyon finom!), sem pedig azt, hogy milyen alkalomra készítik. |
 |
| Mintha csak karácsonyfa lenne, süteményből. :) |
 |
| Az esküvői tortánk. :) Köszönjük szépen! |
Nagy változások egyébként külsőségekben nem látszanak rajtunk, hiszen tíz évnyi együttélés után ugyanott és ugyanúgy élünk, mint eddig. Valami azonban mégis megváltozott bennem. Jobbá és rendezettebbé vált minden. Kicsit máshogy gondolkodom az előttünk álló évekről. Tervezgetünk, elemezzük a múltat és a jövőt. Hogy hová kanyarítjuk életünk hajóját, az még a jövő titka, viszont egyértelműen rajtunk áll, hogy merre tartunk. Közös életünk tengerén a biztos kézzel fogjuk a kormányt és a jó irányba fordulunk.
Jó szelet nekünk! :)
2014. december 11., csütörtök
Foglalkozás-egészségügy - 2. rész - A vizsgálat
Felvirradt szerdának reggele. Annak reményében indultam el a Nagy Vizsgálat helyszínére, hogy a végén majd alkalmasnak minősítenek jelenlegi állásom betöltésére. A történet viszonylag egyszerűen és meglepően gyorsan zajlott. Odamentem "nyitásra", na, rögvest 10 ember volt előttem. Gondoltam magamban, jó'van, hát majdcsak haladunk előre. Ahogy ott álldogálok, nézelődök, egyszer csak a sor elejéről elkezd hátrafelé sétálni egy beteg és helyet foglal, éppen előttem:
Ugyanazzal a lemondó tekintettel ült ott, mint mi mindannyian. Egy kicsit meg is inogtam, hogy mit keres egy (egyébként rendkívül aranyos) macska ebben a váróban, de úgy voltam vele, biztos elvétette az állatorvosi rendelőt és különben is, kit zavar? A betegek láthatóan kedvüket lelték a játékos kisállatban, aki rendkívül kacér módon tépkedte meg mindenkinek a gatyaszárát, mászott át az ülő emberek lábai között cikkcakkban és dörgölőzött mindenkihez.
Nem sokáig folytathatta ezt a tevékenységet, mert hirtelen megjelent a Szakszemélyzet, aki először csak negédesen hívogatta a macsekot az ajtó felé, ámde az megsejtve a reá leselkedő veszélyt, egyszer csak sarkon fordult. A Szakszemélyzet viszont bravúros ügyességgel fogta meg a cirmost és helyezte őt az üvegajtón kívülre, aki ezt követően szívszaggató nyávogással tudatta, hogy ha még egyszer beengednék a melegre, akkor egészen biztosan megülne csendesen egy sarokban, és nem élezné a körmét az ajtófélfán, ahogy tette azt annak előtte.
Aztán már nem is tudtam erre figyelni, mert időközben az történt, hogy előre hívták intézményünk dolgozóit, így lényegében csak egy fél órát kellett várakoznom, s már bent is voltam a Vizsgálaton. Itt számos dolog szokott történni vizsgálat címén, ezek most mind újra megtörténtek, bár az, hogy éles fénnyel történő szemfenék-vizsgálat után kellett kétjegyű, pozitív egész számokat olvasnom a papirusztábláról, nem is volt olyan egyszerű, hiszen akkor még mindenfelé éles fényfoltok cikáztak a szemem előtt. Ennek ellenére becsülettel helyt álltam. Olvastam, feküdtem, sóhajtottam, kihúztam magam, összegörnyedtem, vetkőztem, öltöztem, ahogy kellett. A laboreredményem pedig igazán kitűnő, mondták, így rettentően elégedett lehettem ezen a délelőttön saját magammal.
A történet végén a macska még segített bicikli-lezárót oldani nekem, remélve, hogy zsebre teszem őt és hazahozom valami meleg helyre. Azonban a zsebembe már ő nem fért be, mert ott volt a fecni, rajta pedig a pecsét:
Ugyanazzal a lemondó tekintettel ült ott, mint mi mindannyian. Egy kicsit meg is inogtam, hogy mit keres egy (egyébként rendkívül aranyos) macska ebben a váróban, de úgy voltam vele, biztos elvétette az állatorvosi rendelőt és különben is, kit zavar? A betegek láthatóan kedvüket lelték a játékos kisállatban, aki rendkívül kacér módon tépkedte meg mindenkinek a gatyaszárát, mászott át az ülő emberek lábai között cikkcakkban és dörgölőzött mindenkihez.
Nem sokáig folytathatta ezt a tevékenységet, mert hirtelen megjelent a Szakszemélyzet, aki először csak negédesen hívogatta a macsekot az ajtó felé, ámde az megsejtve a reá leselkedő veszélyt, egyszer csak sarkon fordult. A Szakszemélyzet viszont bravúros ügyességgel fogta meg a cirmost és helyezte őt az üvegajtón kívülre, aki ezt követően szívszaggató nyávogással tudatta, hogy ha még egyszer beengednék a melegre, akkor egészen biztosan megülne csendesen egy sarokban, és nem élezné a körmét az ajtófélfán, ahogy tette azt annak előtte.
Aztán már nem is tudtam erre figyelni, mert időközben az történt, hogy előre hívták intézményünk dolgozóit, így lényegében csak egy fél órát kellett várakoznom, s már bent is voltam a Vizsgálaton. Itt számos dolog szokott történni vizsgálat címén, ezek most mind újra megtörténtek, bár az, hogy éles fénnyel történő szemfenék-vizsgálat után kellett kétjegyű, pozitív egész számokat olvasnom a papirusztábláról, nem is volt olyan egyszerű, hiszen akkor még mindenfelé éles fényfoltok cikáztak a szemem előtt. Ennek ellenére becsülettel helyt álltam. Olvastam, feküdtem, sóhajtottam, kihúztam magam, összegörnyedtem, vetkőztem, öltöztem, ahogy kellett. A laboreredményem pedig igazán kitűnő, mondták, így rettentően elégedett lehettem ezen a délelőttön saját magammal.
A történet végén a macska még segített bicikli-lezárót oldani nekem, remélve, hogy zsebre teszem őt és hazahozom valami meleg helyre. Azonban a zsebembe már ő nem fért be, mert ott volt a fecni, rajta pedig a pecsét:
2014. december 8., hétfő
Foglalkozás-egészségügy - 1. rész - A labor
A foglalkozás-egészségügyi vizsgálat egy minden tanévben kötelező rítus, amit jellege miatt – bevallom férfiasan – ki nem állok. Ennek első állomása a vérvétel és a laborvizsgálat. Maga a vérvétel meglehetősen gyorsan lezajlik, azonban odáig eljutni valami gyötrelem. Kezdem ott, hogy hajnalban, ébredés után mindjárt az első dolga az embernek egy adag pisit a megfelelő tároló edényzetbe juttatni. A legtöbb háztartásban nem hemzsegnek az erre a célra alkalmas edénykék, így magyar ember azzal oldja meg, ami van: üres bolognai szószos üveg, jól zárható fedővel, nejlonzacskóba csomagolva. Jó lesz ez. Kínosan ügyelünk, hogy a mennyiség ne legyen se túl kevés, se túl sok. Még megszólnak. Miután minden elkészült, az egységcsomagot a szokásos napi rutinhoz illő bőrtáskámba rejtem, s így indulok el hajnalok hajnalán, szakadó esőben a vérvétel helyszínére.
Namost ami biztos, hogy egy ilyen rendezvényen soha nem tudsz első lenni. Gyakorlatilag ha nem alszol az ajtó előtt, akkor biztosan lesz valaki előtted. Bejutva meg kell szemlélni az özön embert, elmorzsolni egy szitkot a fogunk között, majd beállni a sorba, várakozni. Mert bizony hosszas és feszült várakozás előzi meg a vérgyűjtő munkaerő megérkezését. Közben persze mindenki azt figyeli, hogy ki volt itt, amikor jött és kik azok, akik utána jöttek. Ez a feszült figyelem az életkor előrehaladtával exponenciálisan növekszik, így tulajdonképpen mindig van legalább egy ember az idősebb korosztályból, aki kronológiai sorrendben le tudja írni, hogy ki ki után érkezett, ráadásul ennek vitás helyzetekben hangot is ad, ezen túlmenően pedig időszakonként meg is szólítja azokat, akik esetleg véletlenül vagy készakarva megtévednének a sorrendet illetően. Akkor pedig nincs apelláta.
A várakozás perceiben egyébként emberi sorsok tárulnak elénk. Az emberek akarva-akaratlanul is beszédbe elegyednek egymással, így hamar kiderül, ki milyen gonddal és bajjal került most a laboratóriumi vizsgálat színhelyére. A paletta meglehetősen színes, három-négy olyan betegséget is megismerhetünk itt részleteiben, amiről addig még csak nem is hallottunk. Megemlítve, hogy valójában én csak foglalkozás-egészségügyi vizsgálat miatt vagyok itt, rögvest a kitaszítottak táborába kerülök, hiszen lényegében semmi bajom, mégis más idejét és a társadalom szűkös erőforrásait pazarlom azzal, hogy csak úgy álldogálok itt. Igyekszem erről nem tudomást venni és fapofával állni a sorban, meghúzva magam és remélve, hogy az imént megismert kórságokkal többet az életben nem fogok találkozni.
Ahogy így morfondírozok, pisaszag csapja meg az orromat. Rögtön eszembe jut, hogy a becsomagolt bolognais üveget vajon tényleg jól rögzítettem-e a táskámban a laptoptöltő és az egér közé. A táskát még jobban figyelem, nehogy nagyobb szögben dőljön meg, mint az kívánatos volna. A pisaszag nem múlik, így hát kénytelen vagyok ráellenőrizni, vajon nem tőlem jön-e az illatfelhő, ezért úgy téve, mintha apró retket takarítanék le táskám aljáról, ellenőrzöm, hogy nincs-e szivárgás. És nincs. Remek. Rendkívül elégedett is vagyok magammal, hogy mindezt milyen diszkréten vittem véghez, de aztán látom magam kívülről a hatalmas táskámmal, ami akkora, hogy amikor egyszer nem vittem be órára, megkérdezték tőlem, hogy hol hagytam a bőröndömet. Mindezt felettébb mulatságosnak találom, majd látván lelki szemeim előtt, hogy mennyire szerencsétlenkedtem itt az elmúlt percekben, el is röhintem magam, de a mellettem álló matróna szúrós tekintete visszatérít az itt megszokott jellegtelen arckifejezés irányába.
Egy óra várakozás és folyamatos táskakontroll után bejutok a tett színhelyére. Itt két hölgy van szolgálatban, az egyik kéri a papírjaimat, illetve a vizeletmintát. Közlöm, hogy csak óvatosan, bontás után meglehetős oregano-esszencia szabadulhat fel némi paradicsomos aláfestés mellett. Vigyorgok, de mivel ő nem érzékeli, hogy bolognais üvegben van a pöss, ezért a poén nem ül. Sebaj. Leülök egy székre, jön a döfés, közben a szakszemélyzet egymással beszélget:
– És hova?– Nem tudom, valami tengerpartra.
– De jól megy!
– Hát. De ez tudod melyik, akinek régen az a kopasz volt a férje.
– Ko-ho-mo-ho-lyan?
Közben fiolacsere.
– Az. Az a szőke.
– Azt a rohadt! Hát ez nem semmi!
– Jó, mi?
– Durva. Ezt szorítsa erősen egy ideig.
– Azt a rohadt! Hát ez nem semmi!
– Jó, mi?
– Durva. Ezt szorítsa erősen egy ideig.
Ez utóbbit már nekem mondja, majd amikor felállok a székről, éles hang visít mellettem:
– Lehet jööönnii!
Majdhogynem becsokizok attól az ordítástól, amit kint viszont alig lehet hallani. Ennek ellenére nyílik az ajtó, én meg ott állok félig visszaöltözve a kabátba, közben szorítok erősen, ahogy kell, de már jön is be bátortalanul az ajtónál várakozó következő játékos, én meg úgy-ahogy összeszedegetem magam és irányulok kifelé máris, azonmód. Lóg rajtam az ancúg, össze-vissza, bőröndöm a vállamon. Úgy nézek ki, mint valami szerencsétlenebb történelmi fejlődésű ország szakadt zsibvásárosa. Végigvonszolom magam a várakozók között, hogy találnék már valahol egy helyet, ahol terhem letéve szoríthatnék tovább erősen, mert közben biza annyira erőlködök, hogy elindul piros vérem. Szorítok, közben nézem, hogy odakint szakad az eső, csillog az aszfalt. Még öt percet adok neki, utána felöltözök, mintha itt semmi sem történt volna és belevetem magam a mindennapok forgatagába.
Folytatás szerdán reggel: frissen kiértékelt eredményeim után maga A Vizsgálat következik!
2014. december 5., péntek
Csokizz a Mikulással!
Át kellett volna gondolni című rovatunkban bohókás és egyben zavarba ejtő tevékenységre invitál kicsiket és nagyokat az alábbi csokoládé csomagolása:
Jobb szeretem azt hinni, hogy ezt a tevékenységet mindenki a maga csöndességében szereti lefolytatni. Ha azonban bárki is a Mikulással csinálná, feltétlenül kérdezze meg, hogy a guriga befelé vagy kifelé nézzen. :)
Jobb szeretem azt hinni, hogy ezt a tevékenységet mindenki a maga csöndességében szereti lefolytatni. Ha azonban bárki is a Mikulással csinálná, feltétlenül kérdezze meg, hogy a guriga befelé vagy kifelé nézzen. :)
2014. november 28., péntek
Szobabicó
Ma van a Black Friday, amikor a legtöbb, magára valamit adó online üzletből jelentős kedvezménnyel vásárolhatunk, de ez most nálam kimarad. Én ugyanis tegnap Black Thursday-t tartva csaptam le egy remek ajánlatra: szobabiciklit vásároltam. Csak úgy, offline. Használtan ugyan, de elképesztő, hogy mennyire találkozott az igényem az eladásra felkínált árucikkel.
Ott kezdem, hogy ilyet néztem ki valamikor magamnak, amikor az időjárásból már lehetett arra következtetni, hogy idén is lesz hó és hideg:
Elképesztően jó a kis masina, szerencsém volt a házhoz szállítással is, csak köszönni tudom mindenkinek, aki közreműködött a cucc hozzám való eljuttatásában.
Alaposan áttakarítottam az eddig mellőzött eszközt, bár sokkal jobb állapotban volt, mint amire számítottam. Nagyon szuper és csendes, mágnesfékes téma, nem ébresztek fel senkit vele. Bár jobban megvizsgálva volt itt egy kis gikszer: nem működött a kijelző. Pontosabban működött, de úgy gondolta, hogy én nem tekerek, még akkor is, amikor tekertem, mint egy őrült. Éppen ezért már első napon atomjaira robbantottam a masinát, detektáltam a problémát (törött kábel), lokalizáltam a nem működő kábelrészt, áthidaltam egy másik kábellel, szigszalag, gyorskötöző, így most már minden adat pörög a szemem előtt, miközben tekerek a tévé előtt. :)
Namost az emberek nem-szobakerékpározó tömegei próbálják meggyőzni a szobakerékpározó tömegeket arról, hogy a szobában tekerni gyakorlatilag teljességgel felesleges, hiszen ez semmit nem ér. Távol álljon tőlem, hogy bárkit is hittérítsek a tárgykörben, de ez nem igaz: nekem már nem természetes a mosolyom húsz perc után, ha a 8 nehézségi fokozatból a hatodikra állítom a műszert. 30 percnél elhalálozni készülök, kivagyok, mint egy ló és szakad rólam a víz. 35 perc után kezdek fújtatni és többször a "Höööh!" kifejezést ismételgetem. A 45. perc végére pedig gyakorlatilag azért hagyom abba a tekerést, mert fel akarok robbanni belülről. Ilyenkor még egy kis levezetés jön, és véget ér a gyakorlat aznapra. Ezzel kb. 500 kalóriát lehet lemínuszolni. Érdekes egyébként, sokkal inkább úgy érzem, mintha több energia kellene 45 percig ezt a berendezést tekerni, mint a hagyományos kerékpárt, de ez lehet, hogy csak a menetszél hiánya miatt van így, hiszen nincs olyan mértékű hűtés, mintha valóban bicikliznék. (Fontolgatom a szobaventilátor bekapcsolását a munkamenet idejére.)
Akárhogy is van, remélem, hogy beválik a masina és a hideg téli napokon némi felfrissülést nyújt majd ez a szimulátor, ami ha teljes mértékben vissza nem is hozza a kerékpározás élményét, arra jó lesz, hogy tavaszig ne satnyuljak el és edzésben maradjak. :) Szükségem is lesz rá, hiszen jövőre fittnek és elszántnak kell lennem... ;)
Ott kezdem, hogy ilyet néztem ki valamikor magamnak, amikor az időjárásból már lehetett arra következtetni, hogy idén is lesz hó és hideg:
Ezzel szemben tegnap lecsaptam egy ilyenre:
Alaposan áttakarítottam az eddig mellőzött eszközt, bár sokkal jobb állapotban volt, mint amire számítottam. Nagyon szuper és csendes, mágnesfékes téma, nem ébresztek fel senkit vele. Bár jobban megvizsgálva volt itt egy kis gikszer: nem működött a kijelző. Pontosabban működött, de úgy gondolta, hogy én nem tekerek, még akkor is, amikor tekertem, mint egy őrült. Éppen ezért már első napon atomjaira robbantottam a masinát, detektáltam a problémát (törött kábel), lokalizáltam a nem működő kábelrészt, áthidaltam egy másik kábellel, szigszalag, gyorskötöző, így most már minden adat pörög a szemem előtt, miközben tekerek a tévé előtt. :)
Namost az emberek nem-szobakerékpározó tömegei próbálják meggyőzni a szobakerékpározó tömegeket arról, hogy a szobában tekerni gyakorlatilag teljességgel felesleges, hiszen ez semmit nem ér. Távol álljon tőlem, hogy bárkit is hittérítsek a tárgykörben, de ez nem igaz: nekem már nem természetes a mosolyom húsz perc után, ha a 8 nehézségi fokozatból a hatodikra állítom a műszert. 30 percnél elhalálozni készülök, kivagyok, mint egy ló és szakad rólam a víz. 35 perc után kezdek fújtatni és többször a "Höööh!" kifejezést ismételgetem. A 45. perc végére pedig gyakorlatilag azért hagyom abba a tekerést, mert fel akarok robbanni belülről. Ilyenkor még egy kis levezetés jön, és véget ér a gyakorlat aznapra. Ezzel kb. 500 kalóriát lehet lemínuszolni. Érdekes egyébként, sokkal inkább úgy érzem, mintha több energia kellene 45 percig ezt a berendezést tekerni, mint a hagyományos kerékpárt, de ez lehet, hogy csak a menetszél hiánya miatt van így, hiszen nincs olyan mértékű hűtés, mintha valóban bicikliznék. (Fontolgatom a szobaventilátor bekapcsolását a munkamenet idejére.)
Akárhogy is van, remélem, hogy beválik a masina és a hideg téli napokon némi felfrissülést nyújt majd ez a szimulátor, ami ha teljes mértékben vissza nem is hozza a kerékpározás élményét, arra jó lesz, hogy tavaszig ne satnyuljak el és edzésben maradjak. :) Szükségem is lesz rá, hiszen jövőre fittnek és elszántnak kell lennem... ;)
2014. november 13., csütörtök
2014. november 12., szerda
NFC matrica
Majdnem két éve annak, hogy a blog hasábjain az NFC technológiáról olvashattatok. Az azóta eltelt rövid idő alatt mindennapossá váltak az érintéses tranzakciók: két NFC-s telefont összeérintve azok adatot cserélnek egymással, az üzletekben pedig egyre több embert látni, akik a bankkártya terminálhoz való érintésével fizetik ki a megvásárolt árukat. A legújabb hóbortom pedig a Z1 Compact megvásárlása óta az NFC technológia minél széleskörűbb kihasználása és a folyamatok automatizálása.
Azzal kezdtem, hogy rendeltem NFC-s matricákat (NFC tag, ahogy hívják ezt divatosan). Ez volt a pakkban:
Hát nem jópofa? Ezek a matricák 137 bájt hasznos memóriát tartalmaznak, amelynek tartalmát könnyedén, a Play-ről letölthető bármelyik NFC alkalmazással teleírhatjuk. Természetesen ehhez egy olyan mobilra lesz szükségünk, amelyben megtalálható az NFC technológia (valahol a hátulján fellelhető egy ilyen jel):
A lehetőségeknek csak saját kreativitásunk szabhat határt. Legjobb, hogy a matricák újraprogramozhatók, így ha egy adott helyről kiderül, hogy ott mégsem használjuk őket gyakran, átpakolhatjuk máshová. Ha a matrica nyilvános helyen van, lehetőségünk van Read-Only módba állítani, így mások nem tudják átprogramozni, csak olvasni annak tartalmát.
Ezek a matricák nagyon hajlékonyak és vékonyak, bármilyen felületre (védőmatrica nélkül) szinte észrevétlenül felragaszthatók. Azt nem tudom, hogy az időjárásnak mennyire állnak ellen (pl. esőben lesz-e baja), de feltételezem, hogy mivel két vékony műanyag réteg között van az elektronika, túlzottan nagy kárt nem fog okozni benne az idő - no meg végtére is erre van a piros, zöld és kék védőmatrica.
Mivel a jót könnyű megszokni, ezért NFC-s mobillal rendelkezőknek a kipróbálása kötelező. :)
Azzal kezdtem, hogy rendeltem NFC-s matricákat (NFC tag, ahogy hívják ezt divatosan). Ez volt a pakkban:
 |
| Három NFC tag, három védőmatrica |
 |
| A pont, ahová a másik NFC taget érinteni kell |
Applikációként én az ingyenes NFC Tools-t választottam. Annyi funkció van benne, amennyi kell: NFC tag-et lehet felprogramozni, törölni, másolni, illetve a hozzáérintett NFC tagről tud számunkra információt nyújtani:
Lényegében ezzel a szoftverrel állíthatjuk be azt, hogy mi történjen akkor, ha a mobiltelefon NFC chipjét a matrica közelébe visszük. Hozzá lehet adni szöveget, URL-t, elindítható egy alkalmazás, automatikusan megírható egy e-mail (pl. ha gyereked van: Hazaértem, apu! – a gyereknek csak oda kell érintenie a mobilt a matricához, az e-mailt a mobil elküldi a címedre, te pedig tudod, hogy rendben hazaért a kicsi), telefonszám, kontakt, bármi hozzárendelhető.
Tégy egy matricát az éjjeliszekrényedre és programozd rá, hogy indítsa el az ébresztőórát. Tegyél egyet az autós mobiltartóba és programozd rá, hogy indítsa el a navigációt és kezdje el küldeni Bluetooth-on a zenét az autóhifinek. Ragassz egyet a kabátzsebedbe és állítsd be, hogy állítsa maximumra a hangerőt - mégiscsak meg kell, hogy halld a telefon jelzéseit, ha az utcán lépdelsz. Nincs kapucsengőd? Ragassz egy matricát a postaládádra, és programozd fel, hogy jelenítse meg egy rövid szöveg kíséretében a telefonszámodat: ezen bárki felhívhat, aki hozzád érkezik.
Ezek a matricák nagyon hajlékonyak és vékonyak, bármilyen felületre (védőmatrica nélkül) szinte észrevétlenül felragaszthatók. Azt nem tudom, hogy az időjárásnak mennyire állnak ellen (pl. esőben lesz-e baja), de feltételezem, hogy mivel két vékony műanyag réteg között van az elektronika, túlzottan nagy kárt nem fog okozni benne az idő - no meg végtére is erre van a piros, zöld és kék védőmatrica.
Mivel a jót könnyű megszokni, ezért NFC-s mobillal rendelkezőknek a kipróbálása kötelező. :)
2014. november 5., szerda
Új íz
Új íz a Nestlé-Schöllertől, már a boltok polcain!
Egy nemzetközi cég miért nem tudja, hogy a Piña colada így írandó: kis hullámmal az n betű fölött. Főként nagyon nem mindegy ez a magyar piacon, ahol a szónak ugyan jelentős kapcsolata van más, a jégkrém fogyasztásának műveletét is érintő területekkel, ennek ellenére nagyon hülyén néz így leírva ez egy jégkrém csomagolásán.
Persze lehet, hogy én vagyok naív, és a jégkrém nem is koktél-ízű. :)
2014. október 29., szerda
A megtalált kalap
Mostanság igencsak nagy kedvemet lelem újra a regényolvasásban, egymás után olvasom régi kedvenceimet, amelyeket újakkal egészítek ki. A minap éppen Stephen King egy rémisztő könyvét olvastam, s már nem tudom, hogy mi végett, közben eszembe jutott az egyik könyv, amit megboldogult ifjúságom hajnalán izgultam végig. Hosszú, esős, nyári napokon, amikor az időjárás miatt javarészt a szobába kényszerültünk, muszáj volt valami okossággal foglalatoskodni. Húsz évvel ezelőtt, talán nem kell mondani, a világ teljesen más volt, mint manapság, s olykor bizony támadt olyan ötlet is az emberben, hogy csak úgy szórakozásképp elolvasson egy könyvet. Gondoltam rákeresek én erre a könyvre a Google-ön.
Igen ám, de mi volt a könyv címe? Sajnos erre egyáltalán nem emlékeztem, viszont volt két szó (!) a könyvben, amire igen. Ezek közül az első a szvetter, a másik pedig az ornitológus. Talán furcsa, hogy pont erre a két szóra emlékszem, de annak fényében talán egyáltalán nem meglepő, hogy ebből a könyvből tanultam meg, mit is jelentenek ezek a szavak, számomra azelőtt (és itt a 12-13 éves énemről beszélünk) teljesen ismeretlenek voltak.
Megmondom őszintén, az elmúlt években lepett már meg a Google különböző találati eredményekkel, de hogy ezen két szó beírása után a harmadik-negyedik találat a könyv szerzője és címe volt (Adam Bahdaj: Az elcserélt kalap), azon igazán meglepődtem. Kissé talán meg is hatott, amikor a könyv borítóját láttam: újra ott éreztem magam az 1990-es évek elején, nagyszüleim szegényes kis könyvtárának egy darabját a kezemben tartva. Hogy honnan jutott eszembe? Vagy hogy miért? Fogalmam sincs. Annyi azonban biztos, hogy bár már nem én vagyok a korosztály, akinek íródott (sokkal inkább az a múlt évezred végén, az esős napokon a könyv lapjaiba bújó gyerek), újra el fogom olvasni ezt a könyvet. Ha már egyszer letölthető. Hátha azalatt a pár óra alatt eszembe jut még egy csomó kellemes emlék gyerekkorom nyári szüneteiről ezeken a hideg, ködös napokon.
 |
| A borító. Forrás: moly.hu |
2014. október 18., szombat
2014. október 15., szerda
Fordulópont
10 héttel azután, hogy életmódot váltottam, igazán örömteli eseményről számolhatok be. Más bizonyára elborzadna, ha ezt látná a fürdőszobamérlegen (remélem, pár hét múlva én is közéjük tartozom), most azonban rendkívül boldog lettem a látványtól:
Ez pedig, barátaim, nem jelent mást, minthogy végre egy mázsa alá csusszant testemnek tömege, ez pedig (ha tovább boncolgatjuk) nem jelent mást, minthogy sikerült ledobnom az első tíz kilót. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de közel sem volt akkora szenvedés, mint amire számítottam. Ezen időszak alatt egészen pontos számítások szerint 156.276 kalóriát faltam fel, 36.290 kalóriát égettem el sporttal és 196.453 kalóriát "alapjáraton" (ennyi kellett az életben maradáshoz), amiből kijön, hogy a végleges mérleg -76.467 kalória. Ha valaki még nem lenne járatos benne, ez az eldobott 76.467 kalória megközelítőleg annyi, mint amennyit 520 pohár joghurt, vagy 28 kiló kenyér, vagy 8 kiló zsír tartalmaz. Természetesen nem csak a kalóriák lelkes, s egyben kitartó számolgatása segített a nemes cél elérésében: az elmúlt 10 hétben 36 órányi tekeréssel 617 lebiciklizett kilométer is mögöttem áll.
617 kilométer. Budapest oda-vissza, kétszer.
Azért most már észrevehető a változás. Egyrészt, hogy magam is érzem magamon (a pozitív változást már az első pár kiló után éreztem), ugyanakkor már látom is a tükörképemen, hogy máshogyan nézek ki. Másfelől meg sokan megjegyzik, hogy mennyit fogytam. Sokan meg azt hiszik, hogy valami kórság nyuvaszt, azért fogyok így elfelé. De szerencsére nem. Van még pár jó évem. :)
Mivel közeledik a rossz idő, így egyre kevesebb lehetőség kínálkozik arra, hogy kerékpározni menjek, így egy kicsit át kell alakítani a tervet: heti 1 kilóról vissza kell venni heti fél kilóra. A hozzáértők szerint nem is árt, ha az ember "lazít" a diétán ennyi idő után, én azt fogom tenni. Főképpen azért is, mert mozgás nélkül minden áldott nap túllépem a napi kalóriakeretemet, bármit is eszem (1200 kalória egy napra azért rendkívül kevés, még így 100 kiló alatt is). Hogy aztán hogy alakul a következő 10 hét – megírom 10 hét múlva. :)
2014. október 9., csütörtök
Itt van az ősz, itt van újra...
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra (részlet)
2014. szeptember 30., kedd
C, mint cica
Sok emlékem van arról, hogy hogyan is kerültem közelebb a C programozási nyelvhez. Kezdetben csak teljesen autodidakta módon próbálkoztam vele, de mivel a sors annak idején Pascal-programozónak nevelt, így nem volt esélyes, hogy a C nyelv páratlan logikáját magamba szippantsam. Később némi irigységgel a szememben néztem, ahogy a C programozók perceket várnak, mire lefordul a kód, ezzel szemben a Pascal forráskód gyakorlatilag másodpercek alatt fordult. Ebből nekem az jött le, hogy a Pascal bizonyára gagyi, holott ugyanazt a feladatot hajtotta végre a program, mint C-ben írott társa.
Az utolsó nagy próbálkozásom az áttörésre főiskolás éveim alatt történt. Sajnos már nem emlékszem a tanárom nevére (ennek nyilván megvan az oka), aki úgy gondolta megvalósítani a C nyelv szépségeinek oktatását, hogy előhúzott valamiféle kopottas sublótfiókból egy régi VHS videókazettát, amin egy még kopottasabb előadó három órás oktatásba kezdett. Eleinte csak ültünk mindannyian és vártuk, hogy majdcsak történik valami, a látottakat magyarázat kíséri majd, de nem így történt. A tanerőt elnyomta a késő őszi délután mámorító levegője, majd hasonlatosan az Esti Kornél 12. fejezetében megjelenő Baron Wilhelm Eduard von Wüstenfeldhez, aki egy egész fejezeten, mi több, egy egész életen át csak alszik, ő is mély álomba merült. Egy idő után biza hortyogott is, mi pedig úgy döntöttünk, hogy - mivel erősen sötétedett már akkortájt - kollektíven, de nagyon csendben elhagyjuk a tantermet, jobb dolgunk is lévén. Így is tettünk. Időről időre eszembe jut az öreg, aki valamikor a teljes sötétségben a képcsöves tévé kék fényénél felébredt és bizonyára körbenézett, hogy mit keres egy 23 emeletes ház legfelső emeletén, egy tanteremben, teljesen egyedül.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen nívós oktatás sem sodort engem afelé, hogy élbeli C programozó legyek, így pár évvel ezelőtt igencsak a lelkembe mart, hogy az általam imádott Delphi nyelv helyett C++, majd C# nyelvet kezdtünk el tanítani az iskolában. Eléggé furcsa volt úgy elkezdeni az oktatást, hogy semmit sem tudtam lényegében a nyelvről és bizony voltak olyan órák is, ahol bizonyos helyzetekben a rutinnak meg az éveknek köszönhetően úsztam meg a teljes leégést (ez főleg a C++-ra igaz, van abban a nyelvben valami okkult tudomány is). Ma már a C# nyelvvel soha előre nem sejtett jó viszonyt ápolunk, s remélem ez még sok éven keresztül így marad.
2014. szeptember 24., szerda
Odacsorgatott
Éppen megérdemelt délutáni kávémat fogyasztottam az udvaron bóklászva kedvesemmel, amikor a nagy, szürke autó lassított a kapu előtt. Azt hittem, ki akarja kerülni a teherautót, ami az út szélén parkolt, de nem így történt. Az autó megállt, a sofőr pedig kiszállt és pár lépést tett a kapu felé. Majd vissza, mint aki keres valamit. Végül a kapu előtt található fánál állapodott meg. Felnézett rá, végigmérte azt, mintha csak az ősz színeiben találna gyönyörűséget. Már ez gyanús volt, akkor azonban még jobban meglepődtem, amikor elkezdte a nadrágját gombolni. Újra körbenézett, majd sunyi mozdulattal sűrűn deszkázott kerítésünk felé fordult és kezében tartva elsődleges nemi jegyét, hamarjában pisilni kezdett.
Torkomon ekkor megakadt a jó ízű fekete, és egy pillanatig nem is hittem el, hogy nem látja, hogy ott állunk vele szemben, miközben ő éppen felénk vizel. Néztünk egymásra, majd azt kérdezgettük: "Ez most komoly?". Idétlenül tartottam a bögrémet és úgy gondoltam, mégsem járja a város közepén pisilni, főképpen, hogy mindez előttünk történt meg. Így közelebb mentem és megkértem rá, legyen szíves ne itt intézkedjék. Mindeközben szomszédasszonyunk is, ki éppen vacsoráját költötte el és közben tanúja volt a történteknek, kilépett az ajtón.
Ez az eseménysor nem várt láncreakciót indított el. Egyrészt, mivel főhősünk mindeddig abban a tudatban leledzett, hogy őt itt senki nem látja, ezért igencsak meglepődött, amikor egyszerre ketten is arról tájékoztattuk, hogy biza rossz helyet választott szükségleteinek elvégzéséhez. Az arca eltorzult, ráadásul meglepődésében a műszert valahova el kellett helyeznie, s egy pillanatig úgy látszott, hogy a pontos helyét sem tudja annak. Összevissza kalimpálva helyezte vissza végül biztos rejtekébe azt. Hogy közben sikerült-e a megkezdett folyamatot leállítania, nem derült ki, mert pillanatok alatt, szó nélkül távozott, nagy gázt adva.
Amit ma tanultunk tehát, mintegy összefoglalván az elmondottakat: deszkakerítés mellett pisálni fényes nappal, a város közepén, igencsak nagy megfontolást igénylő, kockázatos művelet.
Torkomon ekkor megakadt a jó ízű fekete, és egy pillanatig nem is hittem el, hogy nem látja, hogy ott állunk vele szemben, miközben ő éppen felénk vizel. Néztünk egymásra, majd azt kérdezgettük: "Ez most komoly?". Idétlenül tartottam a bögrémet és úgy gondoltam, mégsem járja a város közepén pisilni, főképpen, hogy mindez előttünk történt meg. Így közelebb mentem és megkértem rá, legyen szíves ne itt intézkedjék. Mindeközben szomszédasszonyunk is, ki éppen vacsoráját költötte el és közben tanúja volt a történteknek, kilépett az ajtón.
Ez az eseménysor nem várt láncreakciót indított el. Egyrészt, mivel főhősünk mindeddig abban a tudatban leledzett, hogy őt itt senki nem látja, ezért igencsak meglepődött, amikor egyszerre ketten is arról tájékoztattuk, hogy biza rossz helyet választott szükségleteinek elvégzéséhez. Az arca eltorzult, ráadásul meglepődésében a műszert valahova el kellett helyeznie, s egy pillanatig úgy látszott, hogy a pontos helyét sem tudja annak. Összevissza kalimpálva helyezte vissza végül biztos rejtekébe azt. Hogy közben sikerült-e a megkezdett folyamatot leállítania, nem derült ki, mert pillanatok alatt, szó nélkül távozott, nagy gázt adva.
Amit ma tanultunk tehát, mintegy összefoglalván az elmondottakat: deszkakerítés mellett pisálni fényes nappal, a város közepén, igencsak nagy megfontolást igénylő, kockázatos művelet.
2014. szeptember 14., vasárnap
Kipróbáltuk: Sony Xperia Z1 Compact
Két hét telt el azóta, hogy kezembe vehettem egy működő példányát a Sony Xperia Z1 Compact nevű készülékének, de ennél sokkal rövidebb idő kellett ahhoz, hogy beleszeressek. Nem csoda, hiszen ez a telefon valósággal örömkönnyeket csal az arra fogékony kockák szemébe. Nem csak azért, mert igen szemrevaló, hanem mert kicsit körbenyomkodva az ember rögvest érzi, hogy ez az az élmény, amit az Android operációs rendszer nyújtani tud és amelyet – kellő hardver híján – olyan sokan nem tudnak megtapasztalni (mint ahogyan eddig én sem).
Tudni kell, hogy ezt megelőzően egy Sony Ericsson Xperia Mini Pro telefon birtokosa voltam – igen, ez egyike volt azon utolsó készülékeknek, amit a Sony és az Ericsson még közösen hoztak tető alá. Időközben sok dolog megváltozott a két vállalat háza táján, az Ericsson eltolta a biciklit, így a Mini Prót követően az Xperiák döntő többsége már csak SONY logóval hagyta el a gyárat. Pont úgy, mint ahogy jelenlegi tesztalanyunk is.
Nem vagyok a tepsi telefonok híve: az Xperia Z1 lenyűgöző hardverileg, de óriási méretű, számomra használhatatlan. Éppen ezért örültem, amikor (még év eleje környékén) hírül vettem, hogy a Sony a Z1 kistestvérét is elkészíti, Z1 Compact néven. Már akkor elkezdtem érdeklődni iránta, de az akkori 150.000 Ft körüli ára alapvetően eltántorított a vásárlástól. Most, hogy eltelt egy fél év, közel féláron vásárolható meg megfelelő tarifacsomaggal, szolgáltatónál is a készülék. Lecsaptam rá én is. (Ha még pár hetet várok, kapok egy huszonötezret érő AKG Y40 fejhallgatót is hozzá... hát, ez már csak ilyen.)
Az alábbiakban nem akarok teljes körű leírást adni a telefonról, hiszen az számtalan weboldalon elolvasható (ezt tapasztalatból tudom), inkább csak saját tapasztalataimat jegyezném le ide a telefonnal kapcsolatban, hogy azok, akik még vásárlás előtt állnak, kis betekintést kapjanak annak működéséről és jellemzőiről.
A külső
Megmondom, alapvetően kisebb méretre számítottam. Rengeteg videót megtekintettem, sok helyütt simán kezelték egy kézzel a telefont, nekem ez nem sikerült. A kijelző valóban csak 4,3" méretű, de a mellette lévő, kb. 4-4 milliméter máris közel 1 centiméterrel szélesíti meg a telefont, amelynek következtében egy kézzel nem érem el a kijelző bal szélén azt az egy centimétert, amire még szükség lenne. Erre gondolt azért a gyártó is: a billentyűzetnél be lehet állítani az egy kezes gépelést, amelynél a billentyűzet nem a kijelző teljes szélességét foglalja el, hanem csak akkora sávot, amit még egy ujjal is könnyedén el lehet érni.
A képen az egykezes, kétkezes és T9 telefonbillentyűzet. Könnyem kicsordult, hogy kiválasztható az utóbbi is, mivel ezzel tudok a leggyorsabban írni.
A telefon hátulja gyönyörű, pontosan ugyanolyan tükörsima, lakkozott felület, mint a kijelző, ennél fogva könnyedén karcolódik is. Én rögtön vásároltam előre is és hátra is Membrane fóliákat, hogy a karcolásoktól védjem a telefont, plusz még egy meglehetősen merev, szilikon tokba is belebújtattam a készüléket. Ez utóbbit nem tettem rosszul: a tokon számtalan olyan karc jelent már meg, amit fogalmam sincs, hogy hol szedhettem össze; ha mindez a telefonon lenne, valószínűleg agyérgörcsöt kaptam volna.
Mivel a telefon víz- és porálló, ezért nem megbontható. A SIM-kártya és a memóriakártya is külön ajtók mögött helyezhető a telefonba. Mindez a bal oldalon foglal helyet a mágneses töltőcsatlakozó és a szintén ajtóval fedett USB-csatlakozó mellett. Jobb oldalon a SONY telefonokat egyértelműen azonosító bekapcsoló gomb foglal helyett, valamint a hangerőszabályzó egybeépített gombja.
A kijelző
Egy ilyen készüléknél központi szerepet kap a kijelző, mint a legfontosabb be- és kiviteli eszköz. Az egyszerre tíz ujj érintését felismerni képes érintőkijelzőn megjelenő kép az IPS panelnek köszönhetően gyönyörű. Maximális fényerőre húzva szó szerint bántja a szemet a fehér, ez a hatalmas fényerő viszont igen jól jön szabad téren, erős napsütésben, ott szükség van rá. A beépített fényerő-szabályozó tökéletesen működik: nálam kezdettől fogva be van kapcsolva és soha nem éreztem igényét annak, hogy fentebb vagy lentebb vegyem a fényerőt. A színek gyönyörűek, van lehetőség a színhőmérséklet állítására azoknak, akik melegebb, vagy hidegebb színeket szeretnek a kijelzőn látni. Az 720×1280 pixeles felbontás ekkora méretben szerintem teljesen tökéletes: valóban, nem full HD, de a képpontokat én nem tudom elkülöníteni egymástól, az egész kép sima, gyönyörű, részletgazdag. Készíthetnék képernyőfotót, de nem ugyanazt látnánk a monitoron, mint a telefon kijelzőjén: a beépített X-Reality for mobile képjavító drámaian fel tudja húzni a képen látható tartalom színgazdagságát. A fotók gyönyörűek a telefon kijelzőjén és nem csak az alapból kapott pár, nyilván erre a kijelzőre kihegyezett demó fotó, hanem a saját készítésűek is gyönyörűen néznek ki.
Hang és zene
A telefon vízállóságából fakadóan a hangszórók is olyan anyagból készültek, amelyeknek nem árt az édesvíz, így a telefon hangzása meglehetősen lapos, sőt, hangerejét tekintve is elmarad pl. a Mini Pro-tól, de ennek ellenére a különböző jelzések hangjai, vagy az ébresztő, a csengőhangok jól hallhatóak (én legalábbis eddig mindig meghallottam őket). Szerencsére számos jelzőhangból (van vagy 50 darab gyári) és csengőhangból választhatunk, persze lehetőségünk van az aktuális slágert tartalmazó mp3-at is beállítani csengőhangnak (én ezt nem szeretem). Zenét hallgatni egyenesen borzalmas a beépített hangszóróból, de alapvetően nem is erre a célra született: egy külső fejhallgató vagy hangrendszer szuperül megmutatja, hogy mire képes a készülék. A telefonhoz adnak egy agybadugós fülhallgatót is, ezt a fajtát szintén nem kedvelem, ráadásul annyira borzasztóan szól a kapott példány, hogy rövid úton nyugdíjaztam. A Mini Pro-hoz kapott rendfokokkal jobban szólt, ki is próbáltam volna, de mivel az egyben headset is, nyilván nem kompatibilis a Z1 Compact-tal. Ezt maga a telefon közli, amikor bedugjuk a fülhallgatót. Másik fülessel próbálva viszont igazán szép teljesítményt nyújt a telefont, a mélyek teltek, a zene jól szól igazán a telefonon. A beépített lejátszó kezeli a lejátszási listákat, albumborítókat, minden beállítható, amire egy zenerajongó vágyik. Beépített, több sávos hangszínszabályzóval tehetjük teljessé a zenehallgatás élményét. Számomra nagy öröm, hogy a FLAC kódolású zeneszámokkal simán elboldogul a Walkman alkalmazás – bár hozzá kell tennem, hogy a Guns N' Roses-től a Paradise City igen kivételes, 5793 kilobites, 192 kHz-es formátumban való lejátszását megtagadta a szoftver: a közel 7 perces szám 300 megabájtot foglal és pont úgy szól, mint ahogy annak idején bakelitlemezen. (Csak nem ezen a telefonon, legalábbis nem a Walkman alkalmazásban.) Az egyéb, "normális" kódolású, CD-minőségű dalokkal azonban minden további nélkül boldogul a gép. (A háttérben is lejátssza és közben röccenés nélkül fut a többi funkció.)
Szoftverezettség
A telefonon alapjáraton az Android 4.4.4 (Kitkat) verziója futott, hát mit ne mondjak, az eddigi Gingerbread-hez (2.3), de még az Ice Cream Sandwich-hez (4.0.4) képest is hatalmas előrelépés. Igazából a Sony olyannyira összemosta a saját felületét az eredeti Androiddal, hogy nem tudom, mi benne a Sony fejlesztés és mi Google, viszont összegezve annyi elmondható, hogy az operációs rendszer atomstabil: egy hét folyamatos használat után se érzem úgy, hogy újra kellene indítanom a telefont, mert lassul, vagy mert itt-ott furcsa dolgokat produkál. Ebben persze társ a 2 gigabájt RAM is, amit elég nehéz telepakolni (véleményem szerint az a hardcore használat, ami mellett ennyi memória nem elég, nem normális dolog). A Sony ad pár saját készítésű szoftvert is, ezek egy része nálunk nem elérhető szolgáltatásokhoz kapcsolódik, más része viszont (Album, Walkman, Filmek, TrackID) teljesen jól használhatók, kellemesen vannak a rendszerbe integrálva. Ezen kívül a telefonon a szokásos Google-arzenál is megtalálható (Gmail, Youtube, Play újságos stb...), meg egy pár Telekom alkalmazás: szerencsére ebből a nagy része, aminek személy szerint semmi hasznát nem látom, leirtható a telefonról.
Kamera
A kamerával készített fotóktól nem vagyok elszállva akkor, amikor monitoron nézem őket. A telefonon rendkívül jól mutatnak a Kiváló automatikus mód-ban készült 8 megapixeles fotók, számítógépre áttöltve azonban egyik-másik csalódást okoz. Alapvetően azonban a képek nagy százalékban jól sikerülnek. Ha ki akarjuk használni a 20 megapixeles felbontást (ami egy ekkora szenzornál szerintem több, mint parasztvakítás), lehetőségünk van manuálisan állítani a készítendő fotó legtöbb tulajdonságát. Véleményem szerint azonban az így készült 20 megapixeles fotók is csak 6-8 megapixelre visszaméretezve értékelhetők. A nagy felbontású szenzor különösen jól jön, amikor a képstabilizációt kell használni: ez mind a fotóknál, mind pedig a videóknál látható eredményt nyújt. (Kerékpározás közben készített videómnál pl. nem is látszik, hogy biciklin készült, annyira "remegésmentes" a kép.)
Mindennapos használat és akkuidő
Azt, hogy a telefon hogyan teljesít a mindennapos használat közben, egy szóval lehet röviden és tömören elmondani: fantasztikusan. Nincs döccenés, nincs lassulás, nincs várakozás, minden megy flottul. Az eddig(i telefonon) csigalassú Play áruház úgy fut, mintha a világon ez volna a legtermészetesebb, a telefon minden egyes gombnyomásra (pl. vissza, vissza, vissza) folyamatosan reagál, nem várakozik, nem gondolkodik. Ami a legjobb, hogy mindezen átlagos használat mellett (böngészés, e-mailezés, üzenetek írása, kevés játék, videózás, fotózás, telefonálás) a nap végére ritkán kerül az akku töltöttsége 50% alá, tehát két napot simán kibír a készülék, persze ez annak is erősen a függvénye, hogy ki mennyire és milyen alkalmazásokkal használja a telefont. Sokat segíthetnek a különböző energiatakarékos üzemmódok: ha valaki lemond az e-mailek és egyéb csevegőalkalmazások folyamatos szinkronizálásáról a háttérben, ezt az üzemidőt akár napokkal is kitolhatja, bár kérdés, hogy ha ezen funkciók nem hiányoznak neki, akkor miért vásárol ilyen készüléket. :)
Összegzés
Azt hiszem, életem legjobb mobiltelefonját tartom a kezemben. Nem csak az mondatja ezt velem, hogy ez a legújabb készülékem jelenleg. Eddig kétszer éreztem úgy mobilvásárlás után, hogy bizonyos fokon visszalépést követtem el az elődmodellhez képest, de ennél a telefonnál ez egyáltalán nem mondható el. Végre olyan készüléket sikerült vennem, ami pontosan passzol ahhoz a képhez, amit előzőleg elképzeltem róla. Talán csak a mérete egy kicsit nagyobb, mint vártam, de ez mind csak megszokás kérdése: a Mini Pro aprócska mérete után gyakorlatilag bármelyik ma kapható, hasonló kategóriájú érintőképernyős telefon nagyobb kijelzővel bír annál. Mind a sebesség, mind az üzemidő, mind a testreszabhatóság tökéletesen megfelelő, én csak ajánlani tudom mindenkinek, még mielőtt eltűnik a boltok kínálatából, átadva a helyét a nemrégiben megjelent Z3 Compact-nak.
Ha értékelnem kellene, kapna egy csillagos ötöst. :)
Tudni kell, hogy ezt megelőzően egy Sony Ericsson Xperia Mini Pro telefon birtokosa voltam – igen, ez egyike volt azon utolsó készülékeknek, amit a Sony és az Ericsson még közösen hoztak tető alá. Időközben sok dolog megváltozott a két vállalat háza táján, az Ericsson eltolta a biciklit, így a Mini Prót követően az Xperiák döntő többsége már csak SONY logóval hagyta el a gyárat. Pont úgy, mint ahogy jelenlegi tesztalanyunk is.
 |
| Xperia Z1 Compact |
Az alábbiakban nem akarok teljes körű leírást adni a telefonról, hiszen az számtalan weboldalon elolvasható (ezt tapasztalatból tudom), inkább csak saját tapasztalataimat jegyezném le ide a telefonnal kapcsolatban, hogy azok, akik még vásárlás előtt állnak, kis betekintést kapjanak annak működéséről és jellemzőiről.
A külső
Megmondom, alapvetően kisebb méretre számítottam. Rengeteg videót megtekintettem, sok helyütt simán kezelték egy kézzel a telefont, nekem ez nem sikerült. A kijelző valóban csak 4,3" méretű, de a mellette lévő, kb. 4-4 milliméter máris közel 1 centiméterrel szélesíti meg a telefont, amelynek következtében egy kézzel nem érem el a kijelző bal szélén azt az egy centimétert, amire még szükség lenne. Erre gondolt azért a gyártó is: a billentyűzetnél be lehet állítani az egy kezes gépelést, amelynél a billentyűzet nem a kijelző teljes szélességét foglalja el, hanem csak akkora sávot, amit még egy ujjal is könnyedén el lehet érni.
A képen az egykezes, kétkezes és T9 telefonbillentyűzet. Könnyem kicsordult, hogy kiválasztható az utóbbi is, mivel ezzel tudok a leggyorsabban írni.
A telefon hátulja gyönyörű, pontosan ugyanolyan tükörsima, lakkozott felület, mint a kijelző, ennél fogva könnyedén karcolódik is. Én rögtön vásároltam előre is és hátra is Membrane fóliákat, hogy a karcolásoktól védjem a telefont, plusz még egy meglehetősen merev, szilikon tokba is belebújtattam a készüléket. Ez utóbbit nem tettem rosszul: a tokon számtalan olyan karc jelent már meg, amit fogalmam sincs, hogy hol szedhettem össze; ha mindez a telefonon lenne, valószínűleg agyérgörcsöt kaptam volna.
Mivel a telefon víz- és porálló, ezért nem megbontható. A SIM-kártya és a memóriakártya is külön ajtók mögött helyezhető a telefonba. Mindez a bal oldalon foglal helyet a mágneses töltőcsatlakozó és a szintén ajtóval fedett USB-csatlakozó mellett. Jobb oldalon a SONY telefonokat egyértelműen azonosító bekapcsoló gomb foglal helyett, valamint a hangerőszabályzó egybeépített gombja.
A kijelző
Egy ilyen készüléknél központi szerepet kap a kijelző, mint a legfontosabb be- és kiviteli eszköz. Az egyszerre tíz ujj érintését felismerni képes érintőkijelzőn megjelenő kép az IPS panelnek köszönhetően gyönyörű. Maximális fényerőre húzva szó szerint bántja a szemet a fehér, ez a hatalmas fényerő viszont igen jól jön szabad téren, erős napsütésben, ott szükség van rá. A beépített fényerő-szabályozó tökéletesen működik: nálam kezdettől fogva be van kapcsolva és soha nem éreztem igényét annak, hogy fentebb vagy lentebb vegyem a fényerőt. A színek gyönyörűek, van lehetőség a színhőmérséklet állítására azoknak, akik melegebb, vagy hidegebb színeket szeretnek a kijelzőn látni. Az 720×1280 pixeles felbontás ekkora méretben szerintem teljesen tökéletes: valóban, nem full HD, de a képpontokat én nem tudom elkülöníteni egymástól, az egész kép sima, gyönyörű, részletgazdag. Készíthetnék képernyőfotót, de nem ugyanazt látnánk a monitoron, mint a telefon kijelzőjén: a beépített X-Reality for mobile képjavító drámaian fel tudja húzni a képen látható tartalom színgazdagságát. A fotók gyönyörűek a telefon kijelzőjén és nem csak az alapból kapott pár, nyilván erre a kijelzőre kihegyezett demó fotó, hanem a saját készítésűek is gyönyörűen néznek ki.
Hang és zene
A telefon vízállóságából fakadóan a hangszórók is olyan anyagból készültek, amelyeknek nem árt az édesvíz, így a telefon hangzása meglehetősen lapos, sőt, hangerejét tekintve is elmarad pl. a Mini Pro-tól, de ennek ellenére a különböző jelzések hangjai, vagy az ébresztő, a csengőhangok jól hallhatóak (én legalábbis eddig mindig meghallottam őket). Szerencsére számos jelzőhangból (van vagy 50 darab gyári) és csengőhangból választhatunk, persze lehetőségünk van az aktuális slágert tartalmazó mp3-at is beállítani csengőhangnak (én ezt nem szeretem). Zenét hallgatni egyenesen borzalmas a beépített hangszóróból, de alapvetően nem is erre a célra született: egy külső fejhallgató vagy hangrendszer szuperül megmutatja, hogy mire képes a készülék. A telefonhoz adnak egy agybadugós fülhallgatót is, ezt a fajtát szintén nem kedvelem, ráadásul annyira borzasztóan szól a kapott példány, hogy rövid úton nyugdíjaztam. A Mini Pro-hoz kapott rendfokokkal jobban szólt, ki is próbáltam volna, de mivel az egyben headset is, nyilván nem kompatibilis a Z1 Compact-tal. Ezt maga a telefon közli, amikor bedugjuk a fülhallgatót. Másik fülessel próbálva viszont igazán szép teljesítményt nyújt a telefont, a mélyek teltek, a zene jól szól igazán a telefonon. A beépített lejátszó kezeli a lejátszási listákat, albumborítókat, minden beállítható, amire egy zenerajongó vágyik. Beépített, több sávos hangszínszabályzóval tehetjük teljessé a zenehallgatás élményét. Számomra nagy öröm, hogy a FLAC kódolású zeneszámokkal simán elboldogul a Walkman alkalmazás – bár hozzá kell tennem, hogy a Guns N' Roses-től a Paradise City igen kivételes, 5793 kilobites, 192 kHz-es formátumban való lejátszását megtagadta a szoftver: a közel 7 perces szám 300 megabájtot foglal és pont úgy szól, mint ahogy annak idején bakelitlemezen. (Csak nem ezen a telefonon, legalábbis nem a Walkman alkalmazásban.) Az egyéb, "normális" kódolású, CD-minőségű dalokkal azonban minden további nélkül boldogul a gép. (A háttérben is lejátssza és közben röccenés nélkül fut a többi funkció.)
Szoftverezettség
A telefonon alapjáraton az Android 4.4.4 (Kitkat) verziója futott, hát mit ne mondjak, az eddigi Gingerbread-hez (2.3), de még az Ice Cream Sandwich-hez (4.0.4) képest is hatalmas előrelépés. Igazából a Sony olyannyira összemosta a saját felületét az eredeti Androiddal, hogy nem tudom, mi benne a Sony fejlesztés és mi Google, viszont összegezve annyi elmondható, hogy az operációs rendszer atomstabil: egy hét folyamatos használat után se érzem úgy, hogy újra kellene indítanom a telefont, mert lassul, vagy mert itt-ott furcsa dolgokat produkál. Ebben persze társ a 2 gigabájt RAM is, amit elég nehéz telepakolni (véleményem szerint az a hardcore használat, ami mellett ennyi memória nem elég, nem normális dolog). A Sony ad pár saját készítésű szoftvert is, ezek egy része nálunk nem elérhető szolgáltatásokhoz kapcsolódik, más része viszont (Album, Walkman, Filmek, TrackID) teljesen jól használhatók, kellemesen vannak a rendszerbe integrálva. Ezen kívül a telefonon a szokásos Google-arzenál is megtalálható (Gmail, Youtube, Play újságos stb...), meg egy pár Telekom alkalmazás: szerencsére ebből a nagy része, aminek személy szerint semmi hasznát nem látom, leirtható a telefonról.
Kamera
A kamerával készített fotóktól nem vagyok elszállva akkor, amikor monitoron nézem őket. A telefonon rendkívül jól mutatnak a Kiváló automatikus mód-ban készült 8 megapixeles fotók, számítógépre áttöltve azonban egyik-másik csalódást okoz. Alapvetően azonban a képek nagy százalékban jól sikerülnek. Ha ki akarjuk használni a 20 megapixeles felbontást (ami egy ekkora szenzornál szerintem több, mint parasztvakítás), lehetőségünk van manuálisan állítani a készítendő fotó legtöbb tulajdonságát. Véleményem szerint azonban az így készült 20 megapixeles fotók is csak 6-8 megapixelre visszaméretezve értékelhetők. A nagy felbontású szenzor különösen jól jön, amikor a képstabilizációt kell használni: ez mind a fotóknál, mind pedig a videóknál látható eredményt nyújt. (Kerékpározás közben készített videómnál pl. nem is látszik, hogy biciklin készült, annyira "remegésmentes" a kép.)
Mindennapos használat és akkuidő
Azt, hogy a telefon hogyan teljesít a mindennapos használat közben, egy szóval lehet röviden és tömören elmondani: fantasztikusan. Nincs döccenés, nincs lassulás, nincs várakozás, minden megy flottul. Az eddig(i telefonon) csigalassú Play áruház úgy fut, mintha a világon ez volna a legtermészetesebb, a telefon minden egyes gombnyomásra (pl. vissza, vissza, vissza) folyamatosan reagál, nem várakozik, nem gondolkodik. Ami a legjobb, hogy mindezen átlagos használat mellett (böngészés, e-mailezés, üzenetek írása, kevés játék, videózás, fotózás, telefonálás) a nap végére ritkán kerül az akku töltöttsége 50% alá, tehát két napot simán kibír a készülék, persze ez annak is erősen a függvénye, hogy ki mennyire és milyen alkalmazásokkal használja a telefont. Sokat segíthetnek a különböző energiatakarékos üzemmódok: ha valaki lemond az e-mailek és egyéb csevegőalkalmazások folyamatos szinkronizálásáról a háttérben, ezt az üzemidőt akár napokkal is kitolhatja, bár kérdés, hogy ha ezen funkciók nem hiányoznak neki, akkor miért vásárol ilyen készüléket. :)
Összegzés
Azt hiszem, életem legjobb mobiltelefonját tartom a kezemben. Nem csak az mondatja ezt velem, hogy ez a legújabb készülékem jelenleg. Eddig kétszer éreztem úgy mobilvásárlás után, hogy bizonyos fokon visszalépést követtem el az elődmodellhez képest, de ennél a telefonnál ez egyáltalán nem mondható el. Végre olyan készüléket sikerült vennem, ami pontosan passzol ahhoz a képhez, amit előzőleg elképzeltem róla. Talán csak a mérete egy kicsit nagyobb, mint vártam, de ez mind csak megszokás kérdése: a Mini Pro aprócska mérete után gyakorlatilag bármelyik ma kapható, hasonló kategóriájú érintőképernyős telefon nagyobb kijelzővel bír annál. Mind a sebesség, mind az üzemidő, mind a testreszabhatóság tökéletesen megfelelő, én csak ajánlani tudom mindenkinek, még mielőtt eltűnik a boltok kínálatából, átadva a helyét a nemrégiben megjelent Z3 Compact-nak.
Ha értékelnem kellene, kapna egy csillagos ötöst. :)