Hétvégén bambultam a hűvös időben egy valaha szebb napokat megélt kanapén. Belegondoltam az elkövetkezendő hetekben rám váró, lelkemet nyomó eseményekbe, és miközben apósom dohányzott, csak annyit mondtam gondolataim ködén át:
– Hej-haj!
Mire ő, úgy gondolván, hogy erre mégiscsak válaszolnia kell, eképpen replikázott:
– Haj-hej!
Ekkor mindketten elkezdtük fejünk tetejét vakarni. Csak pár pillanat múlva jutott eszembe, hogy ott (legalábbis nálam) sajnos valóban némi haj-hely mutatkozik. Tudatalatti dolog volt, vagy véletlen, én nem tudom, mindenesetre jól jött ki. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése