Egy láda eper

Sokszor rádöbbenek arra amikor valamit meg akarok írni itt a naplómban, hogy évekkel ezelőtt azt már megírtam. Éppen ezért mindig örülök, ha olyan események történnek velem, amik addig még nem. Így volt ez ma is: elképesztően jól indult a június, ugyanis sikerült szert tennem egy láda eperre.

Szezonja van!

Nézd meg, milyen jól néz ki! Olyan ez kicsit, mint mikor az ember annyi pénzt tart a kezében, amennyit addig még sosem. A különbség ezzel szemben az, hogy általában az a pénz nem szokott a miénk lenni, a láda eper viszont a miénk most és mindenféle formában lehet fogyasztani, amennyit csak jól esik. Soha nem volt még ennyi eprem egyszerre! :)

Én, amikor az első epreket lehet látni az üzletekben, általában rá szoktam próbálni egy-egy csomagra. A főként Spanyolországból érkező termék azonban ehhez képest egy ízetlen, gumis valami. Alig lehet szétvágni és rendkívül vízízű, a cukrot platószám kell lapátolni rá, hogy finom legyen. Ez az eper teljesen más. Magában fogyasztva, cukrozva, vagy éppen úgy, ahogy én szeretem is rendkívül finom.

Nem csak az az érdekes, hogy ennyi eper boldog birtokosai vagyunk, hanem az is, ahogy hozzájutottunk. A történetből elég annyit megemlíteni, hogy városunk egy olyan utcájában jártunk, ahol eddig még életünkben se voltunk és olyan környezetben, ami irigylésre méltó. Mire már pont azt hinném, hogy semmi értelme az ifjúság oktatásának, teljesen mindegy, hogy mit parádézok a fehér tábla előtt állva (sokan szerintem azt se vennék észre, ha cigánykereket kezdenék el vetni a padsorok között), addigra mindig jön valami, ami meggyőz engem arról, hogy van még, amiért érdemes ezt a munkát csinálni és a befektetett munka megtérül valahogy. És itt nem az eperre gondolok. Az idővel elfogy, vagy megromlik. Viszont vannak dolgok, amik évek múlva sem romlandók. És azt hiszem, én ma ilyesmivel találkoztam.