Első nap az iskolában

Na, hirtelen azt sem tudom, hogy mihez kapjak. Kezdem ott, hogy (technikai információ) frissült a Blogger kezelőfelülete, aztán most kattogok össze-vissza, mint aki nem vágja. Pedig vágom, vágom én! Egy kicsit ilyen Google Dokumentumok-szerű lett a szerkesztőfelület, még szokni kell, annyi azonban bizonyos, hogy sokkal letisztultabb. Természetesen ebből ti, ha nem írtok blogot a Bloggeren, semmit sem láttok, elégedjetek meg annyival, hogy gusztusosabb lett az egész és nagyobb kedvem is van írni.

Na, de nem is erről akartam itt megosztani a gondolatokat a mai nap folyamán, hanem arról, kedves barátaim és üzletfeleim, hogy elkezdődött az iskola, de bizony ám, hogy elkezdődött! Olyan nagyon tanítottunk ma már, hogy szakadt rólunk a víz. És ehhez a mai kánikulának semmi köze! Az első három óra osztályfőnöki volt, örömmel tapasztaltam, hogy az osztályom mit sem változott. Gyakorlatilag onnan folytatódott minden, ahol abbahagytuk azt júniusban, alig változott valami. Leszámítva azt, hogy három ember távozott, egy meg jött, tehát mindent összevetve 33 lelket számlál az osztályom, s ez úgy néz ki, hogy év végéig kitart.

Aztán holnap meg hét órám lesz hirtelen. Évek óta nem volt pénteken órám, az egyetem miatt, de most aztán lesz. Azt sem tudom már, hogy miből készüljek holnapra, annyi minden van itten. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, kérem! De majd hozzászokom, mert most aztán bele lettem dobva a mély vízbe, mind a harminc órámmal egy héten, ami azért nem kevés. De megbirkózom vele, nem kell engem félteni.

A félmacskánk rendkívül készséges, iskolába menet kikísér (a reggelije után), hazafelé jövet a kapuban vár (mert éhes). A hideg reggelek sem tántorítják el egyelőre attól, hogy megjelenjen és követelje a finom falatokat, kíváncsi leszek, hogy novemberben, amikor azért megreccsen már, itt lesz-e a macskabűre.

Kalandra fel!