Az öreg Toyotán megrottyant a hossz-stabilizátor. Na most ha ez az alkatrész Neked semmit se mond, ne kezdjél el csüggedni, mert kezdetben nekem sem mondott semmit, de manapság már annyiszor foglalkoztat a cserének gondolata, hogy megtanultam a nevét. Ahogy régebben egyéb alkatrészeket, úgy előbb-utóbb ezt is meg kell majd vásárolnom, hogy beépítésre kerüljön a gépjárműbe. Egyenetlen utakon ugyanis alulról kopogás hallatszik, mintha csak valaki be akarna jönni. No de alulról, kérem?
Az úgy volt, hogy a gépjármű júniusban műszaki vizsgázott és akkor már felhívták a figyelmemet arra, hogy bizony itt aztán a hossz-stabilizátorral baj lesz, ki kellene cserélni, s amennyiben jelen állás szerint volna fölös húszezer forintom, úgy ők azt készséggel, hovatovább 4 munkanap alatt vállalják. Nem volt fölös húszezer forintom és bár rettenetesen sajnáltam a műszaki személyzet kedvességének ilyen szemérmetlen elhárítását, tovább álltam. De most már egyre inkább hallom a kalapálást minden egyes buckánál és mivel országunk útjainak egy (nagy) részére jellemző, hogy egyenetlen, ezért remélem, hogy nem fog egyszer csak az egész miskulancia rudastól-gömbfejestől kiszakadni és én meg kóvályoghatok, mint nagy fehér madárnak ürüléke a légben.
– Nem kell ott mindent kicserélni – mondja édesapám, aki járatos a témában és adok a szavára. – Elég lesz csak a tömítőgumit megvenni, rögtön nem fog zörögni. Édesapám éles látású ember: amikor előhozakodom azzal, hogy műszaki vizsgán mit mondtak, sandán mosolyog és rám néz úgy, de úgy, hogy abból én már olvasok, igen, mégpedig azt, hogy fiam, ne engedd magad átbaszni.
Ezen megfontolások alapján tehát készpénzösszegnek elkülönítését kell foganatosítani a nevezett alkatrészre, de előtte még a kipufogórendszer kilikadása okozta rettenetes, ám ugyanakkor sportos hang eltüntetését kell foganatosítani a szakműhelyben, hogy újra halkan suhanhassak a gépjárművel, mint az árnyék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése