Mai napnak történetje czimszavakban

S csergeté meg vala az Úr ébresztőnek trillázássát husz perczel hat után vala. S magam már kimászék rögvest orcám tisztítandó. Felöltvén szokvány-leplem, készen állottam a harcra, mit eme nap kinált. Rögvest reggeltájt, mikorron az áldott Nap fénye még csak surolá anyaföld rögeit, a bohó tanulóifjuság számára adom át tudásom, mi bennem évek alatt felgyüle, leülepede, s tudatom szürején általpaszirozván rendszerbe kasírozóda vala. Meglett korú ifjak okitássa tripla tanórában elfáraszt vala, s ím máris sarjadó ifjaktól szakajtom le tudásnak virágját, melynek magvát magam ültettem el vala. Némelyik férges, szintelen vala, s néhol biza ki sem hajtott, de azonmód itt a következő okitás, melyben folyó szövegnek szerkesztésébe merülünk bele, mint mély tóba, mely lehúz bennünket oly mélyre. Csengőszóra azonban felbukkanunk s számítógépek programozássának mély kulturájával teszem érdekesebbé a napot már a tanulóifjuság számára, melyet ők lélekben bizonyára megköszönnek nekem. Napi rutinomat illatos, gőzölgő kávéval szakítám meg, mely után beugrom vala egy kicsit segítni, hogy kollegiális viszonyt ápoljak, s hogy minden gördülhessen a maga útján tova. Jóllehet a rám rótt kötelesség terhe igen nagy, s alatta roskadva látogatom meg fejlődő városunk művelődési központjának auláját. Itten tüdejemet átszürék sugarakkal, de annyit sem mondanak: klumpa. Az idő ím délutánba hajlik már, magam meglepetésből ételt készitek, melyből jóízűen fogyasztunk öt tájban szívem szerelmével. Kávéivásnak ideje jövel, rákövetkezően pedig métely és posvány, mi lehúz engem újra a mélybe: zárthelyi dolgozatra tanulok ímhol, melyből csak a naplómba való írás adhat menedéket, egy-egy lélegzetet, hogy teljesen meg ne tompuljon agyam, s el ne vesszek az ingoványban.