Stílusváltás

Hétvégén megszabadultam loboncaimtól. Egyre jobban idegesítettek a fürtök, állandóan a szemem elé lógtak már. Csak a szemből jövő hűs tavaszi szellő tudott rendet vágni a hajamban, de ennek vége! Újra rövid a hajam, mint régen. Azért néha még dobálom, mintha ott lenne. De nincs ott. Ezáltal hülyének is tűnök bizonyos pillanatokban.

Az alábbi vegyesvágotton keresztül – amúgy ömlesztve – végigkövethetitek, amint hosszú tincseim aláhulltak, én pedig új emberként szálltam ki a fodrász székéből.


– Mennyire sokkoló a változás? – kérdeztük a blogger kedvesét ezen a kései órán.
– Mikor megtudtam, hogy hirtelen felindulásból le akarja vágatni gyönyörű fekete, göndör fürtjeit (amit nagyon szerettem), akkor hirtelen megállt a világ. Nagyon sajnáltam. Próbáltam lebeszélni, mindenféle praktikákat bevetettem, de nem sikerült sajnos.
– Milyen praktikákat vet be ilyenkor egy nő?
– Azt állítottam, hogy biztosan édesanyjának nem akar újabb sokkot okozni, amikor az meglátja hosszú hajjal. Erre aztán kiakadt rendesen. Meg olyat is mondtam, hogy már pont jó a hossza, meg hasonlók. Erre felborzolta a haját, úgy tiltakozott. Szóval hatottam a lelkiismeretre, mert ahhoz értek.
– Igen, ez igaz. Mit gondol, miért jött a hirtelen felindulás?
– Kényelmetlen volt már neki.
– És most? Meg lehet szokni az új hajviselettel?
– Igazság szerint körülbelül egy éve kezdte el növeszteni; én egyáltalán nem akartam, le akartam beszélni róla. Nem sikerült. Később ezt nem bántam meg, mert tetszett a hosszú haj. A rövid is nagyon tetszik, végülis több időt töltöttünk együtt rövid hajjal, mint hosszúval.
– Köszönjük a mélyinterjút, kedves Misty.
– Én köszönöm a lehetőséget. :-)