Hátrébb, paraszt!

Leesett a hó. Ennyit a tavaszról.

Ma nem korán reggel mentem havat lapátolni. Azért sem, mert későn keltem, meg azért sem, mert idén egyszer mentem korán, akkor is a jól ismert tanár-jelenséggel találkoztam. Na, a lényeg az, hogy küzdök ott az aszfaltjárdán a félig letaposott hóval, amikor látom, hogy a távolban egy igen jókedvű, ötvenes pasas közeledik. Azzal kezdi, hogy beszól egy biciklisnek:

– Tekerjed, a k_rva anyád!
(Hogy a vesszőt odamondta-e vagy sem, nem tudom.)

Ezek biztosan ismerik egymást – gondolom magamban, és ezzel lapátolok is tovább. Aztán látom: jön. Fel is emelem a bazinagy hólapátot, hogy elengedjem a járdán, ám akkor már érzékelem, hogy a pályája nem egyértelmű, vagy hogy klasszikust idézzek: "matematikailag le nem írható, négydimenziós mozgás" az, amit képvisel. Magyarul: be van állva, mint a gerely.

Odaér hozzám, rámnéz fél szemmel, és azt mondja:

– Húzd vissza a villád, paraszt!

Kedvem lett volna jól homlokon baszni koppintani a hólapáttal, hogy befedje a friss, egész délelőtt hulló hó, ezzel mintegy megmagyarázva, hogy kettőnk közül ki a paraszt, de aztán türtőztettem magam, és úriemberként csak csendesen anyáztam egyet.