Gizel nénéd és a zene

Én mán csak a magyarnótát szeretem. Kivicseees-kavicsooos, a mi házunk eleeee-je! Ösmered-ë a nótát? Szegíny uram sokat danótta. De nem is az vótt neki a nótája, hanem az, hogy A marosmenti fenyveserdőőő ajjááá-ba! Na, ezt sokszor elmonta, míg vót benne élet. Most mán csendbe mulat az öreg, Isten nyugosztajja.

Az onokám, na az oszt mán egy nótát se tud. Elgyönnek néhanap, mer nem viszik túlzásba, szólítom a rádijót délbe, jó ebédhe szól a nóta. Hát nem leótassa velem a Szokolt? Aszongya rá: gáz. Nem értem. Amikor magam vagyok, mindég szólítom, elkezdik valami olyannal mindég, hogy Rámás csizmát visel a babám, na, erre oszt úgy dobálom befele a húslevest, hogy menten eltelek vele. Akkor begyön a második traktus, én rámondom mindég, hogy az ejtőddzős, ilyenek mennek, hogy Megkééérem én a jóóóisteeent, segíjjenmeg éngemet a csatáááááá-ba. Na, erre oszt tejjesen bekábúlok, alig bérom a másodiknak azt a kis szötyűlíket összeszennyi a gázrul. De mán akkor oszt megin' beindíjják, hogyaszongya jazaszép, jazaszép, akinek a szeme kék hojnenene-nene-nene-csuhajj-ja! Na, ettű megint bedobálom a kondérbul, oszt' olyankor mindég menek nyútóckonnyi egy cseppet dilutá'.

Az onokám — igyebkint — hallgat zenét, csak illyen majijakat, hogy a szerecseny emberek mán ott nem is danónak, hanem mongyák a magukét valami istentelen nyelven, mer' én abbul egy szót meg nem értek, az szentigaz. Közben dübörögnek ott megettük mindenfajta törzsi dobon a többi szerecsenyek. Gyönnek a drága ótókon, mindenféle ledér könnyüvérű ottan van mellettök, oszt' hánnyák el a pézt a levegőbe, ahelyt' hogy nekianná a szegínnek. Ezt lesi egész nap. De még az mindég jobb, mint a másik uccába a Zelenákné fija! Atyavilág, hogy onnat a házbul milyen hangok gyönnek kifele néhanap. Üvőtenek ott, meg tán embereket is kínoznak. Vöááá, vöáá — ennyit hallol csak. Azt beszélik, hogy a Zelenákné értetlen fija néhanap csirkéket is bedarál a hátsó ketrec megett, oszt akkor azzal csinál mindenféle fajtalan dógokat, de én ebbe nem gondolok bele se, mer' egyrészt Jézus a keresztfán, meg a Szüzmária, másrészt meg a gyehenna tüze ha meg nem égeti űtet.

Valamikor, amikor még az öreg Kártyás Valter a faluba lakott, mindég átmentek a külykeji Korhonyba, hogy ottan van diszkó aszongyák. Emlékszek, hogy a fija eccer úgy gyött haza, hogy tele vót fúva valami fehérrel, oszt' tiszta pörsenés lett az egész gyerek a feje bubjátul a talpájig. Haja is elment kicsidég. Még akkor az öreg Nemány doktor vót szógálatba, de oszt' nekem eccer kibeszéte, hogy a gyereknek még a csunyája is kipattogott, nem tudott vele mit kezdeni. Mikorron oszt' begyógyútt, olyan vót a gyerek bűre, mint a szalamander. Úgy is maratt. Aszonta az öreg Kártyás, hogy mikor átmentek a gyereké, mer' haza nem gyött, ott a diszkóba istentelen dógok mentek. Valami dübörgés vót, aszongya, de sehun nem vót bőgős vagy citerás, csak az éktelen dübörgés ment, oszt' az összes úgy rázta rá magát, mintha a sátán madzagon rángatná űköt. Maj' kiverte a szemit a villany, meg álandóan fenkípeztek odabe', aszongya. Alig tanátta meg a gyereket a nagy hangzavarba. Lökdösték egymást, aszongya, össze-vissza. Eccer oszt meglelte, de mán akkor a gyerek tele volt fúva, meg nem is ismerte meg az apját, a Valtert. Na, soha többet nem akart menni a gyerek, akkora taslit kapott az apjátul, hogy attú kódult.

Hát valahogy ekippen vagyunk. Elkallódnak a nóták mán manapság, nem tuggya egyik gyerek se folytatni, ha megkezdem, hogy Kis kút, kerekes kút vanaaa-zudvaaa-ruuunk-ba! Csak mindég mormognak, meg mongyák a halandzsát, nem tudnak ezek semmit. Be van dugva a fülükbe a drót, oszt' semmit nem hallanak. A Petőfin is mán csak olyanok szónak, hogy iccenéró, meg vaddujúszéj, asse tudom mijaz. Öt percet ha hallgattam eccer, sokat mondok. Kosútot hallgatok. Viszem is a Szokolt, leülök a Lucsnik elé, oszt' összeőtök magamnak egy othonkát, mer' ami mostan van mán megaggya magát a napokba az ülepiné. Na, Isten megággyon.