Gizel nénéd és a szerelem

Na, elsorolom hogy vót. Hát annak idejiben mink még nem nagyon ösmertük egymást a zurammal. Én ugye a téeszcsébe vóttam a borjak körű, ű meg a fatelepen dógozott, de néha azé' tanákozgattunk, mer' a Házend Piri minket annak idejibe nagyon össze akart hozni. De én meg nem akartam az uramat akkor még, mer' nagyon teccett nekem a téjeszcsébe az a hetyke bajszú Pántos Dezső, hogy annak mán szikrát hányt a szeme mikor meglátott. Csórónak hítták, mer' álandóan lopott haza valamit. Állandóan ott lipántozott körűlöttem, meg néha még a ganajt is kihorta helyettem, oszt' így rettenetessen szimpatikus vótt nekem. De a Piri az állandóan csak ott koslatott nekem, meg búgott a fülembe, hogy de így, meg de úgy.

Elég az hozzá, hogy olyan tizennyóc éves jány lehettem, amikor búcsú vót a faluba, oszt látom ám, hogy ibben akkor van kint a Dezső, mézeskaláccsot vásárol, azt a fájinat, a tükrösset. Na, rögtön oszt ott termettem mellette, caplattam a sárba, súgtam néki valamit a fülibe, oszt' este mán a boglyába vóttunk. Sose el nem felejtem azt az éccakát, vagy a Nádereki tanyán, vagy a Tordas mellett vótunk, azt tudom. De oszt' az élet úgy hozta, hogy a Dezső aztán valamijé elkerűt valahova Pest alá, mer' máshova osztották be, vagyénnemtudom, oszt' nekem meg csak itt maratt az uram. Pár évre rá oszt' megűtük a lakodalmat, de biza forgattam a karikagyűrűmet, miközbe' mulatott a nép! Mer' én akkor még a Dezsőt szerettem cefetű.

No, de lehúztam jópár évet az uram mellett, az ugye meghótt, én meg itt marattam egyedű a fűríszgépjivel. Mán aszittem vénasszony vónék, de valamék nap megyek a zőccségeshe, hát uramfija, elteker srévizavé mellettem biciklivel a Dezső. Megismertem, mer' a bajsza még mindég olyan hetyke, mint legénykorába. Mingyán visszanézett rám, de ahogy ottan nézgélődik mondom majd még elesik a kerekpárral. Na, nem is mentem a zőccségeshe, hanem elmentem ehhe a Házend Pirihe, szerencsétlen járni se tud, egész nap a tévébe nézi a játékot. Ennek ellenire oszt' mindent tud, ami a faluba megyen. Mondom neki, idefigyejjé te Piri, meglehet a, hogy a Dezső visszagyött a faluba? Aszongya nekem, melyik Dezső? Hogy a zíz egye el a nyakát, mán nem emlékezett rá. Mondom neki, a Pántos Dezső, a hetykebajszú. A Csóró. Aszongya jaaaj, a csóró, hooogyne, itten lakik az mán vagy két hete, mer' meghótt a felesége Pest alatt, oszt' mivel gyerekük az nincsen, visszagyött. De nagyon sanyarújan éttek, nincsen annak háza se, meg semmije se, az ábéce mellett húzza meg magát az üvegvisszaváltóba, nagyon csoffatt lett azóta.

Nekem se kellett több, ráhúztam Pirire az ajtót, hazamentem, összehúztam vagy hat üveget, oszt' mint a sűdő jányok mentem dobogva visszaváttani. Hát uramfija, ahogy menek csak ű az, látom a szeme álásán, meg csak úgy szórja a szikrát rám. Mán majnem odaérek, mikor oszt' annyira felment a vérnyomássom, vagy én nem tudom, hogy megszídűttem. De hogy lássad milyen dalija a mmég mindég, ottan termett, oszt' megfogott, pedig engem oszt' nem eccerű. Rögvest tuttam hogy ű az, az én Dezsőm vótt. Montam néki Dezső, az anyád szencségit, csak nem lakol tán itten az ábéce mellett, gyössz hozzám lakni, az alsó szobába berendezlek. Gyött is a, nem kellett neki kéccer mondani.

Úgy éttünk vagy egy hónappig, mint a galambok. Turbékóttunk. Na, de tegnap reggel oszt' ollyan rosszúlét gyött nekem, hogy fel se bírtam kelni. Gyön oszt' a Dezső, hogy akkor mámma mit eszünk. Mondom néki azt eszel, amit tanász, mer' én bizo' nem főzök rád, fel se bírok kelni mán az ágybul. Na erre oszt hozzáfogott hersegni, hogy ugyammán mé hagyom én el magamat, meg hogy segíjjek magamon, oszt' Isten is megsegít. Na, hirtelen oszt belémgyött az ideg, mer' még akkor se Gektizált se Klontropintot nem vettem be, kinyittam a pofámat, akkora vótt, mint a bécsikapu, oszt' elmontam neki, hogy akkor lett vóna nagy a pofád, Dezső, azanyádszencségit, amikor elmenté Pest alá a boglyázás után. Elmontam neki mindent, ami a lelkemet nyomta, be se át a szám egy fertály órán keresztű. Meghallgatott az mindent, ordított vissza valamit, fogta magát, oszt' kiment, úgy becsapta a verandaajtót, hogy maj' kihútt belüle az üvegezés. (Azt még valamikor szerencsétlen Bondári Béla báttyám csinátta, két évre rá meg általment rajta a taktor, nagy kár érte, igen jó szakember vótt.) Na, én oszt' ríttam ám kegyetlenű, mijután oszt' beszettem a pirulákat, mondom hát nézzenek oda, úgy vótunk, mint a galambok, oszt' vénsígemre kiosztom én marha.

Azóta oszt' nem láttam. Nem gyött felém tegnap óta. Hogy oszt' merre eszi a zíz, nem tudom Neked megmondani. De nem gyön ammán vissza. Eehh, nyámnyila ez, az uram sokkalta jobban bírta azt, amikor jártattam a pofámat, herseghettem naphosszat, nem bánta, mondjuk a géptül nem is hallotta. Ez meg rögvest odalett, namondom, Dezső, ennyit rullad. Elő is vettem a zuram fényképjit a sublótbull, letürűgettem oszt megpuszíttam az orcáját, hagy tuggya, hogy akármi leszesz, én mindég az ű felesíge maradok, Dezső ide vagy oda. Menek is a templomba, elmondok egy miatyánkot a lelki üdvijér', meg úllehet, hogy egy üdvözlégymáriját is. Isten ággyon meg, lelkem.