Délelőtt-délután

Ma reggel Rácz Zsolt, alias Mioline átvette a nyereményt. Még havonta frissülő blogjában, valamint teveclubos naplójában is megosztja a web közönségével azt a szerfeletti örömet, amelyet a nyeremény váltott ki belőle. (Teveclubos naplója elolvasása után talán kissé érthetőbb a blogján tárgyalt tartalom és a fellelhető képi világ. Bizonyos apró momentumaiban a régi önmagamra emlékeztet, pedig rettentően különbözünk.) A blogját olvasva azon gondolkodtam, hogy miért ilyen szíven ütő, ha valakinek a neve elhangzik egy nyereménysorsoláson, mint a fődíj nyertese. Mondjuk velem is ugyanez szokott lejátszódni. A hétvégi esőmosott alapítványi bál tombolasorsolásán is felhörögtem, amikor először húzták ki a nálunk lévő sorszámot. A Magyar várak című ötkilós, ámbátor igen szép könyv, egy tojásfőzőgép, egy fonott szalmababa és egy újabb könyvcsomag elnyerése után már csak unottan vettük tudomásul, hogy egy szobanövényt is hazavihetünk. Mellénk szegődött a szerencse. Nem úgy az ötöslottóban, ott nem nyertünk semmit.

Folytatván a mai napomat, délelőtt a postán kilométeres volt a sor, ráadásul valamiféle statisztikát csinálnak, gondolom, mennyit vár az ügyfél?-jellegűt, mert állt egy srác az ajtóban (akit mellesleg ismerek valahonnan), és unott képpel ezt kérdezgette mindenkitől: adhatok egy sorszámot? Adjál. Nyomta a gombot, adta a számot, amit ablak mögött ülő nénémnek kellett odaadni tranzakciókor. Mire kivártam a soromat, már éppen elegem volt a postából, de még átsurrantam a gyógyszertárba, hogy a tüsszögőgyógyszeremet kiváltsam, ott is ezren voltak. Nagy sokára értem haza, ajtómon egy értesítés a postától, hogy pakkot kaptam, előttem 20 perccel volt itt a Csomaghordó Szakember. Köszi, mondom, nincs jelentősége, majd bemegyek ezért is délután, amikor a legtöbben lesznek. Eltelik 15 perc, csengetnek. Mondom, e?! Kinézek: a csomagszállító srác. Azt mondja, visszafelé is benézett, hátha hazaértem már. Hirtelen azt se tudtam, hogy ez most szívatás, vagy komoly, de nagyon komolynak tűnt, mert fizethettem az utánvétellel rendelt cuccért, mint a katonatiszt, és tényleg az volt benne, amit rendeltem. Szóval a posta egy mezei fekete pontját lehúztam, és azóta sem térek magamhoz, hogy megnézte újra, hogy itthon vagyok-e. Feljött a másodikra, hogy megnézze, időközben hazaértem-e. (Lehet, hogy a kézbesített csomagok után több pénzt kapnak? Hm?)

Azután szépen lassan, apró házimunkákkal haladtam át a délután ringató melegségébe. Megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy miért marad mindig 1 darab pohár elmosatlan az asztalomon, amikor a házban lévő összes tányért, kést, villát, kanalat, poharat, bögrét összeszedtem, elmostam, és végleg szakítottam mára az összes házimunkával? Ne is várja, hogy most őt külön elmosom, majd a következő adagban.

Ma még lesz egy post. Gyertek vissza este is.