Aképp tűnik, hogy sötétben fényt adó, rádiós éjjeliórám megadta magát. Több éve szolgált már hűségesen, aztán most meg hirtelen beadta a kulcsot a szerencsétlen. Mondhatni megfakkant. Történt ugyanis, hogy egy reggel, amikor egy hűvös reggelen végre kimásztam az ágyból, megállapítottam, hogy háromnegyed hét van. Komótosan megmosakodtam, rendbe szedtem magam, majd a konyhának kialakított sarokban egy kiadós reggelit elfogyasztva a karórámra néztem, és azt kellett megállapítanom, hogy mindezt 10 perc alatt sikerült kiviteleznem. Akkor még nem is tűnt fel a dolog, csak másnap, amikor az óra szerint 6.35 volt, a Drágám pedig váltig állította, hogy még csak 6 óra 20 perc van.- Eh! - fortyantam föl, majd beállítottam az órát, ami nem is egyszerű mutatvány, tekintve, hogy háztartásunkban nincs két olyan óra, ami szinkronban járna, de ha van is, biztosan nem pontosak.
Este ellenőriztem: az óra már 8 percet sietett. Másnap reggelre meg tizenötöt. Bosszús is lettem, és technikus zseniként az áramszünetek átvészelésére szakosodott 9 voltos, fél sportszelet-méretű elemet kiemeltem a készülékből. Most ettől várom a javulást, de hiába: 2 óra alatt 3 percet már siet a vekker. Rendkívül sürgős dolga lehet. Nincs más hátra, mint halkan rácsukni a kukatetőt, és új példány után nézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése