Életviteli tanácsok

Az eddigi tapasztalataim révén összegyűjtöttem egy pár, idősebb korosztály számára már nyilvánvalóan triviális jótanácsot, melyekre - ha túl akarjuk élni modern világunkat - mindenképpen szükség van. Hogy megfogadod, vagy sem, az már rajtad áll.

Csak a saját dolgoddal kell, hogy foglalkozz. Mindenből csak annyi érdekeljen, amennyi téged érint, több ne. Beleavatkozva mások munkájába vagy életébe, akár csak érintőlegesen is, később beláthatatlan következményekhez vezet.

Csak annyit vállalj, amennyit még tökéletesen meg tudsz csinálni. (Az örök "Nem a mennyiség, hanem a minőség számít" - szabály.) A felületesen elvégzett munkának semmi értelme sincs, ráadásul egy idő után belefulladsz a félkész, meg nem oldott feladatokba, tologatod magad előtt, mintha csak egy hógolyót görgetnél a havas síkságon. Az egyre nagyobb feladathalomra pedig újabb és újabb feladatok rakódnak az idők során. Állandó bűntudatban élsz, hogy még mindig nem vagy kész a fél éve elkezdett dolgaiddal (mert fél év az gyorsan eltelik), és kisvártatva már azt sem tudod nyilvántartani, hogy melyik munkát kellene előbb és később végezni. Ennek egyenes következménye lesz, hogy nem is csinálod meg azokat - elvállalod, és belebuksz.

Nem kell mindenkivel törődni: az agyilag impotens embereken éppúgy át kell nézni, mint azokon, akik valamilyen oknál fogva úgy hiszik magukról, hogy mindent tudnak. Ez a két véglet az, ami nem viszi előre a világot, csak gátolja a fejlődésed minden formáját. Ki kell őket röhögni, el kell felejteni mindent, ami velük kapcsolatos, és nagyon fontos, hogy semmi esetre sem szabad őket komolyan venni.

Ne generálj felesleges feszültséget magadban. Csak amiatt érezz bűntudatot, ami miatt tényleg kell, és ami miatt tényleg bűnös vagy. Mások hülyesége, felkészületlensége és alkalmatlansága miatt soha. Ne kérj bocsánatot, csak akkor, ha tényleg szükséges, és te voltál a bunkó, ellenkező esetben megalázkodni felesleges, és egyáltalán nem célravezető, hiszen a sűrű bocsánatkéréseket egy idő után már senki nem hallja meg, "szavajárásoddá" válik.

Tudd szétválasztani a munkát és a magánéletet: a kettő együtt nem működik. Az átlapoló megoldások csak ahhoz vezetnek, hogy az egész életed egy gürcölés lesz, amiben csak apró boldogságfoszlányokat találsz. Tudni kell a dugót kihúzni a falból, letenni a munkát, és leereszteni egy kicsit. Nem szabad sajnálni az időt egy délutáni szunyókálásra vagy sétára, egy kirándulásra, egy kis beszélgetésre. Ha állandóan azon jár az agyad, hogy ezalatt mennyi mindent megcsinálhattál volna a munkádból, akkor keserű világunk fel fog zabálni. Ne válj a munkád rabjává. (Kis hasonlattal élve, aki állandóan dolgozik, úgy jár, mintha túl sokáig áztatná a filtert a teában: az megkeseredik, élvezhetetlen lesz. Ha azonban minden alkalommal csak a megfelelő ideig forrázod a teát, sokkal élvezhetőbb eredményt kapsz.)