Szívás óccsóér'

Fiatalok Hóvégi Pénztelenségére hivatkozva egyöntetű bólintással döntöttük el párommal, hogy megszokott márkánk helyett a városban kapható legolcsóbb ásványvizet vásároljuk meg. (Érthetetlen módon ezt a város legdrágább üzletében lehet kapni, de mindettől most eltekintünk.) Ne is egy palackkal vegyünk, hanem rögvest hatot újítsunk be, ha már úgyis a másfél literes palackok hatosával zsugorfóliázott egységekre vannak bontva. A vásárlás maga flottul zajlott, az utána következő eseményeket azonban szívesen kihagytam volna az életemből.

A gond ott kezdődött, amikor megpróbáltuk ezt a kis pakkot kerékpárom csomagtartójára helyezni: az egyik palack a csomagban a szemben lévő fagyizó teljes közönségének szórakoztatására anélkül lyukadt ki, és kezdett el túladni a benne tárolt nyomáson (és ennek megfelelően a vízen is), hogy bármilyen éles tárgyhoz hozzáért volna. A biciklis megoldást ignoráltuk tehát, marad a viszem kézben!, csak így, méregből. A víz természetesen folyt egészen hazáig, de félúton, amikor már egyik kezemet sem éreztem a gravitáció izomedző hatása miatt, a zsugorfólia úgy gondolta, hogy akkor ez most neki elég volt, és az egyik palackot jótékonyan útjára engedte. Szerencsére én voltam a gyorsabb, és még időben eszméltem, ezért a palack velünk maradt, de értelemszerűen a "fogás" megszűnt a csomagon, és mint kisdedet kellett a hat palackot karjaimban hazahozni (amiből az egyik még mindig éktelenül eresztette magából a vizet). Soha ilyen hosszú nem volt még a hazafelé vezető út, mint most.

Megfogadtam, hogy ilyet én soha többet, inkább pusztuljak szomjan.