Karácsonyi rohanás

Nagy izgalommal vártam a szentestét. Minden összejött: szépen haladt a délelőtt, finom ebéd volt kilátásban, a fát pedig már napokkal azelőtt megvettük (hozzáteszem, kokaináron). Már alig vártuk, hogy gyermekünk mély álomba merüljön és végre eljöjjön hozzánk is a Jézuska, hozza a karácsonyfát, ajándékot, egy kis ezt, meg egy kis azt. Délelőtt sétáltunk egy nagyot a kis Zozóval, aljasul talán azért is, hogy ez a fentebb említett mély álom tényleg mély legyen és legyen időnk konzultálni a Jézuskával arról, hogy mit hová tegyen. (Amennyi játék van szétszórva mindig, még eltévedt volna közötte...) A sétából hazatérve azonban nem mézeskalács illat lengett felém, hanem drága feleségem jajveszékelése aggódó szavai: nem működik a karácsonyfaizzó! És a karácsony nem karácsony fények nélkül! Én ugyan próbáltam őt az ellenkezőjéről meggyőzni, ám ez hasztalannak bizonyult, így szakértelmem fitogtatva sebtiben izzókat cserélgettem ide-oda, hátha majd ettől életre kap az egyébként pár másodpercre mégiscsak világító fényfüzér. De nem így történt: olyan sötét maradt az, mint az éjszaka, holdvilág nélkül. Ez végképp tönkrement. Ezt nem hagyhattam, így sapkát és kabátot rántottam, majd nyakamba vettem a várost.

Volt még egy óra a kisfiam akkujában, ezt követően pedig könyörtelenül az altatás és a Jézuska következett, tehát meg volt kötve a kezem: 60 perc alatt itt világító izzókat kell szereznem. Namost amikor az ember ilyen nehéz pillanatokban, feszített tempóban útnak indul, a benne lakozó teljes naivitással azt reméli, hogy az üzletek tárva-nyitva arra várnak, hogy oda belépve a széles árukínálatból válogassunk. Ezt reméltem én is, hiszen mikor máskor lehetne karácsonyfaizzót vásárolni, ha nem szenteste előtt pár órával. Az első helyen csak kültéri volt 10.500-ért. Hú, gondoltam magamban, ez nehéz karácsony lesz. Bolyongtam a piacon (50 perc maradt), sehol semmi, aztán egyik-másik üzlet, ajándékbolt (30 perc), drogéria, szupermarketek (20 perc). Mindenhol sajnos nincs már, vagy nem is volt. Aztán háztartási műanyagárubolt. Itt már-már megcsillant a remény, hogy a keresés véget ért, de nem: a megnevezett, egy darab karácsonyfaizzó-szettet valamivel 8.000 Ft fölött mérték, így mentem én tovább rendületlenül. A rablásnak is van határa. 10 perc maradt. Végső elkeseredésemben egy százforintos üzletlánc helyi elárusítóhelyére mentem be, de ott is csak sajnálkozó mosollyal közölték, hogy volt – de már nincs.

Az idő lejárt. Bánatosan bandukoltam hazafelé az apró szemű szállingózó hópihék között, agyamban mindenféle alternatívákat fabrikálva a világítás megvalósítására. Otthon leszegett fejjel ismertem be nejemnek csúfos bukásomat, s már-már ott tartottunk, hogy a szomszédos városba megyünk át fényért, amikor végre férfiként összekaptam magam és azt mondtam határozottan: hát nehogymá! S szemem kiégetve néztem át ellenfényben az izzósor minden egyes izzójának izzószálát. Áldottam jó sorsomat, amiért annak idején csak 50 izzóból álló fényfüzért vásároltunk, ám amint ezen gondolkodtam, az egyik izzó gyanús lett. Ez tök fekete. Ezen nem világít át a fény. Gyorsan kicseréltem, igazgattam még egy-két izzót, s ekkor – mintegy varázsütésre – színes fényár terítette be a szobát. Arcunk felderült, gyermekünk viszont már nyűglődött, s gyorsan el is aludt.

Amíg álmában mesés tájakon bolyongott, nálunk járt a Jézuska és karácsonyfát hozott, ajándékostul, ragyogó fényekkel.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Thozoo naplója olvasóinak!