Így terjed a pletyka

A héten gólyatábor van az iskolában és mivel napokon belül újra egy 9. évfolyamos osztály osztályfőnökévé válhatok, szokás, hogy ha csak kicsit is, de bekapcsolódom a gólyatábor eseményeibe. Informatikusok leendő osztályfőnökeként a minap egy rendhagyó osztályfőnöki órát tartottam, majd este részt vettem a városi vetélkedőn, ahol a piacteret kaptam meg, mint helyszínt, a feladatot pedig – csupa vidámság – magam választhattam ki magamnak.

Úgy gondoltam, hogy ha már piac, akkor pletyka és ha már pletyka, akkor elevenítsük fel azt a régi játékot, amely azon alapul, hogy egy embernek rengeteg adattal megtűzdelt szöveget mondok el, majd ő elmondja a következőnek és a következőnek, egészen az utolsó emberig, akinek pedig mindenki előtt el kell mondania, hogy mit hallott az egész történetből. Ez lényegében egy tudományos kísérlet, ami a pletyka terjedését és az információ ezáltal való torzulását vizsgálja, de én nem közelítettem ennyire szögletesen a témához, inkább csak azt akartam, hogy jól érezzék magukat a csapatok. Álltam tehát este ötkor a piactéri víztorony tövében és vártam a játékosokat, akik kisvártatva meg is érkeztek.

Röviden ismertettem a feladatot és minden csapatot – egy ember kivételével – elküldtem hallótávolságon kívülre, a piaci asztalokhoz.

Várnak a sorukra

Ezután a nálam maradt embernek elmondtam a történetet, amiből rögtön hárommal is készültem, hogy én se unatkozzak nagyon, amíg a hét csapat megfordul nálam. Miután kétszer (!) mondtam végig a sztorit, a pletykaasztaloknál lehetett tovább adni az információt a következő játékosnak.

Így terjed a pletyka

Miután az utolsó embernek is elmondták, mit kell tudni, nem volt más hátra, mint meghallgatni, hogy mi maradt meg az eredeti információból azalatt, amíg az végighaladt a láncon.

Tanulságképpen, a történetek, és ami belőlük megmaradt. Íme az első:

Jónás Pista bácsi felült a biciklijére és elindult a piacra, hogy kisdinnyét vásároljon, amiből a felesége savanyúságot akart készíteni. A piacon azonban tévedésből karalábét vett, ezért otthon nagyon kikapott a feleségétől. Később az asszony úgy kért bocsánatot az öregtől, hogy csirkepaprikást főzött, Jónás Pista bácsi kedvencét.

Ebből a következőt sikerült kihozni:

Józsi bácsi dinnyét akart venni, hogy káposztát főzzön belőle, de ezt a felesége nem szerette, ezért pörköltet főzött.

Aztán a második megjegyzendő:

Piroska néni mindig is nehézgépkezelő szeretett volna lenni, de az ő idejében ezt a szakmát nők még nem tanulhatták ki. Éppen ezért Piroska néni fondorlattal kitanulta az esztergályos szakmát, majd amikor munkatársai látták, hogy mennyire rátermett, a 19-es számú engedélyezési bizottság engedélyezte számára, hogy végül nehézgépkezelő legyen, ám Piroska néni az utolsó vizsgát nem tudta teljesíteni, ezért dolgozik ma a vegyeskereskedésben.

Érdekes módon, amelyik csapat ezt a feladatot kapta, szinte minden adatot elrontott, de a "nehézgépkezelő" szó majdnem mindenkinél megmaradt. És akinél nem, az valami ilyesmit mondott:

Juliska néni nehézgépszerelő akart lenni, de inkább esztergályos lett, aztán pedig cukrász. Meg volt benne valami 19-es, de ezt nem tudták nekem értelmesen elmondani. :) 

És a harmadik, ami aztán amennyire egyszerűen tűnik, annyira gyászos végeredményt hozott. Talán sok volt benne a szám.

Lajos rettentően szomorú ember volt. Azért szomorodott el, mert volt egy kutyája, ami 6 kutyakölyöknek adott életet, mielőtt kilehelte a lelkét. A 6 kutyakölyökből 2 maradt életben, amiből egy kan, egy pedig szuka volt. A szukát elütötte egy autó, a kankutya viszont felcseperedett, de annyi kárt csinált, hogy Lajosnak később el kellett altatnia. Hát ezért volt szomorú ez a Lajos. 

Na, ebből a legjobb az volt, amikor ezt mondták:

Lajosnak 8 kutyája született, ebből egy szuka, ami nőstény, és egy hím, ami kan. A kan, vagyis a hím megdöglött, a szuka... azzal nem tudom, hogy mi lett. 

Hát így terjed a pletyka, így adjunk a sokadik kézből származó információkra egyáltalán bármit is.