Megfeneklett telepcsere

Telefonom akkumulátora megadta magát. Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amit annak idején még a Mini Pro kapcsán megírtam, ugyanazok a tünetek és ugyanaz a probléma, szóval nem nagyon tudom eldönteni, hogy ez most Sony bug vagy feature. Mindenesetre jó tudni, hogy a problémával nem csak én, hanem számos Xperia Z1 Compact tulajdonos küzd, kb. másfél év használat után.

Úgy gondoltam, hogy nem akarok heteket várni a szervizre, ezért megkerestem egy debreceni üzletet, ahol azt ígérték, egy nap alatt kicserélik az akkumulátort a telefonban, ha hétköznap viszem be azt. Jó előre leleveleztem mindent, mert nem akartam feleslegesen Debrecenbe utazni. Eredetileg csütörtökön mentem volna, de értesítettek, hogy ne menjek, mert nem kaptak akkumulátort, menjek majd kedden, akkor lesz. Írtam nekik, hogy ha nem lesz, értesítsenek újra. "Mindenképpen értesíteni fogjuk" – írták válaszban, megnyugtatóan.

Tegnap kedd volt, felkerekedtem. Blogom hivatásos rappere kísért el engem. A bolt előtt voltunk nyitásra, majdnem 9 óra volt, ment minden flottul. Begördült egyszer egy hatalmas BMW, kiszállt belőle egy nem annyira hatalmas srác, kinyitotta az üzletet, tett vett. Mi ott álltunk az üzlet előtt, mondom csak megkérdezem már:

– Nyitva vagytok?

Majd ránk nézett olyan "ti meg mit akartok?" tekintettel, és mondta:

– Hát gyertek...

Gyakorlatilag a minden mindegy kategória. Na, ez megalapozta a hangulatomat rögtön. Elmondtam, hogy mi járatban vagyok én ezen a fergeteges nagyvárosi kalandon, mire ő elvette a telefont, felírta az adatokat és közölte, hogy kössük fel a gatyánkat, mert a javítás kb. délután 4 és 5 között lesz kész, mert a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia. Mindez persze csak abban az esetben történik meg, ha van akkumulátor. Mondtam, hogy engem úgy tájékoztattak, hogy van, ezért jöttem ma és azért jöttem ide, mert itt ígértek akkumulátorcserét egy napon belül. Hát ő ezt nem tudja, nem ő a szervizes. De ha mégsincs akksi, telefonálni fognak.

Ekkor azért már kezdett gyanús lenni a dolog.

Délig ment is minden rendben. Tengtünk-lengtünk. Vásároltunk. Bowlingoztunk egyet. Ebédeltünk. Ezt követően pedig mivel már mindent megnéztünk, amit akartunk, kiültünk Debrecen főterére, és figyeltük, mit csinálnak az emberek. Hatvanéves dámák modellkedtek a nagytemplom előtt. Anyukák ordítottak a gyerekeikkel, hogy ne menjenek a villamos alá. Mindenki jött-ment.

Délután egy felé bementünk a boltba, megkérdezni, hogy mi újság.

– Mi újság? Van akkumulátor?
– Még nem szólt a kolléga.
– De gondolom, csak megy a javítás, hiszen már egy óra van.
– Nem tudom, még nem szólt a kolléga. Majd telefonálunk.

Ekkor még gyanúsabb lett minden.

Az idő pedig elkezdett ólomlábakon járni. Fél kettő. Kettő. Negyed három. Fél három. Fél három múlt öt perccel. Fél három múlt hét perccel... Csak nem telefonálnak. Kókadtunk a padon, ezerrel sütött a nap. Költöttük a pénzt. Vettünk kávét, vettünk uzsonnát. Beborult. Elkezdett szakadni az eső. Négy óra. Még semmi. A biztonság kedvéért csak elindultunk az üzlet felé, hogy most aztán az asztalra csapunk, amikor egyszer csak telefonáltak.

– Hát, sajnos nem sikerült kicserélni az akkumulátort.
– Neizéljél. 'sz mér?
– Nem érkezett meg a cserealkatrész.

Ekkor már a bolthoz értünk, ahol végül kiderült, hogy úgy vették át a telefont reggel, hogy akkumulátor még a közelben nem volt, egész nap várták, hogy megérkezzen, de az nem érkezett meg. Nagyon sajnálják, nem rajtuk múlt, satöbbi, satöbbi. Egy kicsit elborult az agyam, de mivel semmi értelme nem lett volna semmiféle jelenetnek, visszakértem a telefonom és rájuk húztam az ajtót. Felmerült bennem, hogy ha nem volt akkumulátor, akkor miért nem szóltak előre, hogy nem érkezett meg? Ha négyig várták az akkumulátort és a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia, akkor ha délután négyre érkezik meg az akkumulátor, nekem este 9-ig kellett volna várnom a száradásra úgy, hogy ők hatig vannak nyitva? Ha pedig nem képesek arra, hogy egy nap alatt lemenjen egy akkumulátor cseréje, akkor miért ígérik meg és miért kell nekem elutaznom 70 kilométerre és várnom hét órát arra, hogy azt mondják: semmit nem tudnak tenni? Persze ezeket a kérdéseket most már hiába teszem fel, éppúgy, ahogy ott hiába tettem volna fel. Kiábrándító volt az egész, ahogy és amit csináltak egész nap, ajánlani biztosan nem fogom őket senkinek.

Kipróbáltuk: TP-LINK TL-WA854RE Wifi jelismétlő

Háztartásunk régi problémája, hogy vannak a lakásnak olyan részei, ahová wifis routerünk jele már "nem ér el", egyszóval a falak és a berendezési tárgyak miatt (meg a router szerencsétlen, sarokban lévő elhelyezkedése okán) árnyékolt területek keletkeznek. A jelenség egyébként a legaljasabb fajtából való: úgy látszik, mintha közepesen erős wifi jel lenne, de amint elkezdenéd használni a netet, hirtelen kipurcan, eltűnik, a telefon pedig visszavált mobilnetre. Ennek köszönhetően úgy fogyasztottam el 200 megabájt adatforgalmat ebben a hónapban, hogy itthon (elvileg) és a munkahelyen is wifi-hálózaton lóg a telefon egész nap. 

Régi vágyam volt beszerezni már egy wifis jelismétlőt (repeatert), aminek semmi más dolga nincs, csak a már rendelkezésre álló wifihálózatot befogni és annak jelét felerősítve továbbsugározni. Így nem kell a routert máshová rakni, nem kell kábelezni, falat furkálni, kábelcsatornázni, semmi ilyesmire nincs szükség: egész egyszerűen csak be kell dugni a konnektorba az eszközt, be kell konfigurálni és mehet a menet. 

TP-LINK TL-WA854RE Repeater

Az eszköz egy meglehetősen puritán dobozban érkezik, amin a termékfotó, meg néhány információ található (pl. az, hogy az géphez rendelkezésre áll egy app a Play Store-ban). Okoz némi fejtörést a fólia lehámozása után, hogy hol nyílik a doboz (ki kell csúsztatni a belső dobozt a külsőből), ezt követően az alábbi látvány fogad bennünket:

Kis borítékban a dokumentáció

A kis borítékot leemelve pedig feltárul előttünk az Eszköz, teljes valójában:

Csomagolva

No, ahogy azt kell, rögvest vittem a gépet és dugtam be abba a konnektorba, ami a lakás közepén található és ahol egyébként jó a wifi-jel, s azt reméltem, hogy a konfigurálást követően majd mindenhol jó lesz. Nem lennék mérnök, ha nem végeztem volna méréseket előtte és utána, természetesen. Elvonultam a legfélreesőbb, legárnyékoltabb helyre a lakásban és becsuktam minden ajtót, hogy jól megnehezítsem a rádiójelek dolgát, majd lemértem, hogy milyen erős a saját hálózat jele.

A világoskék a jelismétlő, a piros az eredeti jel erőssége

Ebből már azért sejthető volt, hogy a sikeres konfigurálás után a saját hálózat is valahol a ciánkék színnel jelölt erősségűre kúszik fel, de ne kapkodjuk el ezt ennyire, várjuk ki a végét. A hálózati beállítás természetesen szögegyszerű: az első belépés után megváltoztatjuk a felhasználónevet és jelszót, megadjuk, hogy melyik hálózatot akarjuk ismételni, mutassa-e a készülék az SSID-t, vagy ne, az legyen-e a klónozott hálózat neve, mint az eredetié, vagy ne, aztán mentés, és kész. A készülék újraindul.

Ismétel ott fent, magában

A bootolást követően pedig a ledek fénye szépen mutatta, hogy meglehetősen erősen fogja a jelet, tehát okosan tovább tudja sugározni azt. 

Újabb mérés következett az árnyékolt helyen.

Csak jobb!

Nos, kérem, azt kell mondjam, hogy a wifi-jelek elől nem bújhatunk el többé: a lakás minden részében jól fogható, erős és stabil a vezeték nélküli hálózat jele.

Gondoltam, ha már mérek, annak ellenére is kimegyek a lakásból az udvar közepére, hogy szakad az eső. Itt viszont már eléggé meglepődtem: kb. 20-25 méterre a jeladótól úgy, hogy csak egy fal volt az adó és a telefon között még simán volt jel, bár hozzá kell tenni, hogy itt már jelentős késedelemmel kellett számolni, de volt, nagyjából használható is volt, szóval teljesen elégedett vagyok. 

Azt hiszem, ha értékelni kellene a kis masinát, kövér ötöst írnék be neki, hiszen az általa elvárt funkciót tökéletesen biztosítja, nem eget verően drága a cucc (6-7000 Ft környékén lehet beszerezni), és szép csendben teszi a dolgát. Nem többet, viszont nem is kevesebbet, mint amit elvár tőle az ember. 

Non plus ultra – a sütemények netovábbja

Életem első 36 évét úgy éltem le, hogy semmi tudomásom nem volt a Non plus ultra – vagy tájnyelvi környezetben a Jojó – nevű süteményről. Egészen a mostani hosszú hétvégéig kellett várnom arra, hogy megismerjem A Süteményt, ami egycsapásra a kedvencem lett.

Non plus ultra

A két apró, 10 forintos méretű tésztalapot ízletes gyümölcslekvár fogja össze, a sütemény két szélén pedig finom, ropogós tojáshab trónol. Az ízeknek ez a fajta párosítása valahogy olyannyira bejött nekem, hogy már-már állandónak mondható diétámat is hajlandó voltam megszakítani érte egy-két napra azzal, hogy napi tizennyolc darabot megettem belőle.

Az apróséf.hu remek receptet kínál az édesség elkészítéséhez, az ő remek képes leírásuk alapján kevesebb, mint egy óra alatt elkészíthető ez a csemege. Mivel ötcsillagos finomság, ezért ajánlom mindenkinek, akiben megvan a megfelelő sütögetői véna ennek elkészítéséhez.

Jó étvágyat! :)