Szép kis nap

Ma fél ötkor keltem. Nem azért, mert akartam, hanem mert a pizsamás ébresztőóra pontosan ebben az idősávban kezdett el aktív lenni. Végül is már csak 2 órát aludhattam volna az eredetileg tervezett ébresztőig, így egyértelmű, hogy kikeltem az ágyból – a picike igényelte a törődést.

Felhúztam a redőnyt. Jaj, de kár volt. Le is húztam vissza. Esett. Sőt, azután egész nap, megállás nélkül. Ami alapvetően nem zavar, ha nem túlbonyolított a napom, de a mai napom eléggé túlbonyolított volt, legalábbis ami a délelőttjét illeti. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ballagok első órára. Félig aludtam. Katasztrófa. Első órában biometrikus azonosítás volt a téma, beszéltem össze-vissza, pedig akkor azért már túl voltam a napi első kávéadagomon. Hiába, vannak helyzetek, amikor az instant kávé sem segít.

Harmadik óra után elfáradtam. Adatlapért. Amúgy is elfáradtam, de alapvetően adatlapért fáradtam be egy helyre, ahol mindenki kacagott. Mertem remélni, hogy nem rajtam kacagnak, mert akkor már eléggé nyúzott voltam. Az eső persze még ekkor is megállás nélkül szöszmögött, eláztatva mindent és mindenkit. Ezután a papírboltba mentem, ahol szokott lenni, amit kerestem, de most éppen nem volt kapható. Sebaj, megérte bejönni ide is, az esőben. Utánam szóltak: délután kapható lesz. Jó, majd visszajövök az esőben, természetesen. Ezt már hazafelé gondoltam magamban, ahol kocsiba be, kettesbe be, irány a gyerekorvos, mert gyermekünk szörcsög.

Doktornénire nem kellett sokat várni, felírt csöppeket, kencéket és ficéket, mehettünk dolgunkra. Posta, gyógyszertár, (ezen a ponton a kicsi bedobott egy frissítő alvást), bevásárlás vacsorára és jöhettem vissza (az esőben) a suliba. Volt még két órám, ahol elmondtam, mit megkívánt a haza. Utána visszakocogtam a papírboltba, az esőben. Ott már beléptemkor közölték, hogy nem kaptak ilyesmit: majd holnap. Aha, ja. Vagy holnapután.

Ebéd után a pizsamás ébresztőóránk annyira elemében volt, hogy este hétig egy szemhunyásnyit nem aludt, ellenben elvárta, hogy szórakoztassuk, ha már a kora reggeli ébresztőjét nem értékeltük kellőképpen. Így felváltva hurcibáltuk és hallgattuk, ahogy rongyosra ordítja a fülünket – ez ma egy ilyen nap volt. Persze voltak kellemes részei is, amikor negyed órára egy-egy játékkal le lehetett kötni és olyan időszakok is, amikor ő maga sem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen, a végén pedig már mi röhögtünk rajta, ő pedig rajtunk. Közben estére elállt az eső, gyermekünk lassan elaludt, így kezdődhet a szabadprogram. Kár, hogy mindjárt elalszok. :)

És holnap indul minden újra...