A második tízes

Kitartó olvasóink emlékezhetnek rá, hogy aktív fogyókúrába kezdtem tavaly augusztusban, melynek októberre már látható eredménye is volt. Az első 10 kiló ledobásához még elég volt 10 hét. A második tízes már sokkal jobban ragaszkodott, hozzá már 7 hónap kellett: éppen a napokban jutottam el odáig, hogy 20 kilóval vagyok könnyebb, mint a kúra kezdetén.

Ahogy beköszöntött az ősz, majd később a tél, egyre inkább stagnált a fogyás. Az addig megszokott tempó elmaradása miatti érzelmi hullámzásban igazán embert próbáló megállni, hogy bánatunkban ne kezdjünk el kakaós csigákat, csokis kekszeket és mindenféle házi süteményt habzsolni az esős, ködös délutánok során. Szobakerékpár ide vagy oda: nálam az igazi fogyást csak a rendes kerékpározás segítette elő. Ugyanakkor meglepő módon történik a fogyás ütemezése: egy ideig jóformán ugyanannyi kilót mutat a mérleg, aztán felébredek egy péntek reggelen és hirtelen másfél kilóval könnyebb vagyok. Aztán ez megint eltart vagy három hétig, néha fél kilóval több, ritkán kicsit kevesebb, de kb. ugyanott vagyok. Aztán egy kedd reggelen megint egy kiló mínusz. És így tovább.

Az elmúlt hetek megtett kilométerei

Ugyanakkor nem csak a téli mozgáshiány, hanem a táplálkozási szokásaim is hagynak kívánnivalót maguk után. Mivel falusi gyerek vagyok, hatalmas változás volt életemben a kenyér elhagyása. Olyannyira, hogy pár hónap leforgása után éreztem, hogy kívánom a kenyeret. Nos, ezt úgy natúrban még mindig csak a legritkább pillanatokban fogyasztom, viszont pirítósként néha bebűnözök reggelire 4 szelet toastkenyeret. Azzal kb. egy hétre csillapítani tudom a kenyér utáni vágyamat. Igazából a nyári időszakban a kenyér sem számítana, hiszen másfél óra bicajozással egy esti szalonnasütés zsíroskenyér-adagját tudnám kompenzálni. Erről jut eszembe, hogy a nyársalással egybekötött zsíros kenyér elfogyasztása friss paprikával igencsak csábító gondolat még mindig, sort is fogok rá keríteni, hiszen itt a jó idő. (Na nem éppen ma – szakad az eső.)

Hogy ezután mi következik, nem tudom. Egyesek irigykedve néznek reám (egészen pontosan a kitartásom méltatják), mások szerint beesett képem lett és úgy nézek ki, mint akit valami kórság nyuvaszt belülről, de azért még mindig 90 kiló vagyok. Ami azért nem kevés, bár határozottan jobb, mint a 110, amivel indítottam.

Még 5 kiló van hátra, amivel nyár végéig talán megbirkózok. Majd az ősz beköszöntével beszámolok arról, mindez hogyan sikerült.