Közönségdíj

Hat éven keresztül végzett munkámért a minap "közönségdíjban" részesültem. Nem szakmai bizottság, munkaközösség vagy valamiféle kamara döntött eme megtisztelő cím odaítéléséről, sokkal inkább azok, akikkel nap mint nap találkoztam: a diákok. Négy együtt töltött tanév után még kettőt szakképzés keretében is együtt tölteni (kisebb-nagyobb megszakításokkal) nem rövid idő. Látni, ahogy felnőnek, okosodnak, saját hülyeségeikből tanulnak. Önmagában véve teljesen megható, hogy vannak a diákjaim között olyanok, akik úgy gondolják, hogy az iskolában eltöltött évek alatt én, mint tanerő, sokat jelentettem nekik, s nem átallanak ezt utólagosan megvallani nekem, hűs lombok alatt, a kiskapuban állva. :) Egész őszintén mondom, hogy ez számomra többet ér, mint bármilyen oklevél, kitüntetés, vagy holmi díj. Jó tudni azt, hogy annak, amit csinálok, van értelme és mások is úgy látják: jó úton haladok afelé, hogy jó tanár legyek.

Nelson Mandela tavaly halt meg, ma lenne a 96. születésnapja. Tőle két idézet illik a fenti gondolatokhoz. Az elsőt igyekszem észben tartani, egyszersmind ajánlom mindenki figyelmébe. A másodikat a diákjaimnak küldöm. Nem csak azoknak, akiknek még egyengetem az útját – azoknak is, akik már végeztek a középiskolai tanulmányaikkal.

Nem annak a puszta ténye számít az életben, hogy éltünk. A különbség, amit mások életében okoztunk, ami meghatározza életünk jelentőségét.  

A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.