Beszóltak ketten

Ma kiderült, hogy nemcsak irigy vagyok, még azt sem tudom, hogy hol lakom. :)

Az egész úgy indult, hogy a szakadó esőben indultam munkába. Ahogy kiléptem a kapun, egy érdeklődő szempárral találtam magam szemben.

– Ennek a kiccipőnek nincsen meg valahun a párja? – kérdezte tőlem egy asszony, akin látszott, hogy nem most kelt és pálinkás volt a jó reggel. Éppen a szomszéd kukájában túrt nyakig és módszeresen pakolgatta ki egymás után az abban elhelyezett szemeteszsákokat, illetve nyilván ki is nyitogatta őket, hogy beltartalmuk elérhetővé váljék. Nyújtotta felém a kiccipőt, hogy lássam, miről van szó. Igen megragadta a fantáziáját és hosszas keresés után sem akadt párjának nyomára, így engem, mint a kapun kilépőt interjúvolt meg a tárgykörben.
– Valahol biztosan megvan, – válaszoltam – de az nem a mi kukánk, nekünk nincs gyerekünk.
– Hát?! – azt mondja. – Nem maga lakik itten?
– De, én is, meg még mellettem három szomszéd, bizonyára ez valaki más kukája.
– Oszt' nem tudja, hogy kié ez a kuka?
– Nem tudom, sajnos.
– Akkor kit kérdezzek meg?
– Szerintem inkább pakolja vissza a szemetet, amit kiszedett, senki sem azért rakja ki ide a kukát, hogy utána újra belepakoljon.
– Ó, he, de írígy vagy má'! - mondja nekem és még mormogott valamit. Távolodóban még láttam, hogy rettenetesen kereste a cipő párját, amiről fogalmam sincs, hogy éppen kié volt és miért landolt a kukában.

Nem sokkal ezután felhívott engem egy nullahatharminc, hogy most akkor ő a villanyszerelős cégtől van, jónapotkívánok, és akkor most alkalmas-e.

– Micsoda? – kérdeztem értetlenül
– Hát a villanyszerelés.
– Milyen villanyszerelés?
– Hát... ami le lett egyeztetve. Itten a munkalapon.
– Biztos, hogy jó számot hívott?
– Hát, én ezt a számot kaptam, – mondja és felolvasta a számot. – Kálvin utca 2.
– De én nem a Kálvin utca 2-ben lakom.

Kis hallgatás, lapozgatás.

– Nem?
– Nem.
– Biztos?

Itt egy kicsit azért elbizonytalanított, de megnyugtatására közöltem, hogy bár vannak olyan napjaim, amikor nem vagyok képben, abban egészen biztos vagyok, hogy semmi közöm sincs a Kálvin utcához, azt leszámítva, hogy néhanapján végigmegyek rajta én. Erre közölte velem, hogy "na, akkor jóvan", majd elköszöntünk és csevegésünk véget is ért.

Ez történt ma délelőtt és még messze az este. Ki tudja, talán történik még valami. :)