Én és a Linux Mint

Évekkel ezelőtti próbálkozásom volt, hogy meghódítsam az Ubuntu Linuxot, de akkor nem jártam túlzottan sok sikerrel. Most azzal próbálkozom, hogy kis teljesítményű gépen hajtsam igába a Linuxot, ami jelen esetben nem az Ubuntu, hanem a Mint Linux. Elviekben valahol és valamikor ő is Ubuntu volt, de aztán kicseréltek, változtattak, optimalizáltak, így egy mentalevél-könnyű rendszer lett belőle. Valahogy mindenáron azt várom ettől az operációs rendszertől, hogy a szerény hardverhez szerényen nyúlva gyors reakcióidőkkel élménnyé tegye a kis számítógépen való munkavégzést és győzzön meg engem arról, hogy a Linuxnak igenis van helye az operációs rendszerek piacán és ne érezzem azt egy hét elteltével, hogy nekem ez nem kell. Ha sikerül neki, akkor pozitívan nézek a jövőbe, ha nem: akkor újabb 3 év múlva próbálkozom megint. :)

Linux Mint

Tesztkörnyezet
Tesztünk alanya egy Acer Aspire D250 netbook. A három éves architektúra alap kiépítésben tengeti mindennapjait: 1,6 GHz-es processzor, 1 GB DDR2 RAM 667MHz-en, 160 GB háttértár (a Linux 30 GB-ot kapott). A teszteléshez a Linux Mint 14-es verzióját használtam, jelen pillanatban ez a legfrissebb kiadás, ami egyszerűen, minden különösebb utánajárás nélkül letölthető.

Telepítés
A Linux Mint telepítéséhez egy kis csavar kellett: mivel a laptopnak nincs DVD-meghajtója, ezért egy pendrive-ot kellett megerőszakolni ahhoz, hogy a telepítőt reá lehessen kopírozni. Az UNetbootin rendkívül hasznos társnak bizonyult a kérdésben, segítségével tényleg minden extra tudás nélkül készíthető Linuxos boot-pendrive (ellentétben a Windowsok relatíve bonyolult pendrive-ra pakolásával). A telepítés maga kb. fél órán keresztül zajlott ezen a gépen: felismerte, hogy Windows 7 lapul a számítógépen, telepítette magát mellé másodlagos operációs rendszerként, de természetesen az indítandó operációs rendszer kiválasztásánál már maga a Linux áll a sor elején. Az első indítás után telepítettem a frissítéseket és a nyelvi csomagokat is, amik kb. egy újabb fél órát vettek igénybe, ezt követően pedig birtokba vehettem magát a rendszert.

Első benyomások
Legelőször feltűnik az akkumulátoros üzemidő rendívül kedvező növekedése. Ugyan a rendszer maga legtöbbször 1 óra 45 percre saccolja be az üzemidőt, nem túl intenzív használat mellett ez simán 2 óra fölé megy. Erőteljes, fél óráig tartó, teljes képernyőn futó flash játék WiFi-kapcsolattal Windows alatt az akkumulátor 60%-át elviszi, itt ez 32% volt. Ez mindenképpen pozitív. Legalább annyira, mint az üresjáratban 2-3%-os processzor-kihasználtság és az elfogyasztott, mintegy 150 megabájt memória, amit Windows alatt (aktív víruskeresővel, mondjuk) sem sikerült 580 megabájt alá szorítani a legpuritánabb megjelenítési móddal sem.

Mobilnetes tapasztalatok
Hogy a véletlenek összjátéka, vagy sem, nem tudom, mindenesetre Linux alatt sikerült egy internetes fórumban való aktív keresgetést élvezhető keretek között lebonyolítani úgy, hogy mindössze egy 64kbps sebességű mobilnetes kapcsolat állt rendelkezésre, kissé szakadó térerő mellett. Télvíz idején, amikor a fák lombjai megritkulnak, mindig jobb az elhagyatott, mondjuk úgy: árnyékolt területeken lévő mobilnetes kapcsolat, de ez a Windowshoz képest sokkal jobbnak bizonyult, persze azt nem tudom megmondani, hogy vajon tényleg a kapcsolati sebesség, az optimalizált Chromium böngésző, vagy csak a Linux ereje volt a dolgok hátterében. Mindenesetre a szenvedés, ami a mobilnettől a már említett árnyékolt helyen Windows alatt teljesen „megszokott” volt, elmaradt.

Pár nap után
Folyamatos tesztelésnek vetettem alá a Linuxot: 4 napon keresztül többször volt hosszabb és rövidebb időre bekapcsolva a számítógép és állandóan hibernálással meg készenléttel kapcsoltam ki. Készenlétből olyan rövid idő alatt kapcsolt be, hogy az volt a gyanúm, hogy talán le se állt a számítógép, csak a képernyő volt kikapcsolva. De nem, a gép valóban alvó állapotban (vagy ahogy a Linux Mint hívja, felfüggesztve volt.) A hibernálás is gyorsabban működik, mint Windows alatt, bár itt csak 1-2 másodperces különbségeket lehet mérni. Azért mégis más, mert nem töltöget rögtön a gép a hibernálásból való visszatérés után, hanem csendben várja, hogy történjen valami, így a munka sokkal gördülékenyebb. Már most ott tartok, hogy nem vagyok biztos benne, hogy ez az oprendszer ennyire jó erre a kis gépre, és nem értem, hogy eddig miért nem volt telepítve... Azt azonban továbbra is nehezen tudom megszokni, hogy egy szövegmezőbe kattintva nem jelöli ki annak tartalmát, folyamatosan nyomkodni kell a CTRL-A-t. De lehet, hogy van erre valami módszer, csak még én nem jöttem rá. (Később rájöttem, dupla kattintás.)

Ami nem jött össze
Gondoltam, ha már ilyen jól összebarátkoztunk, semmi akadálya se lenne annak, ha a frissen összegyűjtött dolgaimat egy projektoron mutatnám meg a nagyközönségnek. A Linux szuperül fel is ismerte, hogy Benq projektor van a számítógéphez csatlakoztatva, majd megkérdezte, mit is szeretnék tenni: saját kijelzőt használni, a projektort használni, vagy a netbook képét egyszerre mutatni a kijelzőn és a projektoron is. Én ez utóbbi választottam, mire válaszul egy bazi nagy fekete képet küldött a projektorra, a kijelzőre pedig egy félig elkészített ablakot. Innentől kezdve az egérmutató mozgása szépen látszott a projektoron, de a tényleges képből semmi sem látszott. A kijelzőn maradt a félkész ablak, nem maradt más hátra, mint a leállítás Power gombbal.

Miután a Windowsos cuccaimra szimbolikus linkkel hivatkoztam a /etc/fstab állomány szakszerű szerkesztgetése után, a Linux minden egyes indulásakor az eszköz csatolási hibáját jelenítette meg abban az esetben, ha a Windows hibernálva volt. Értem én a védelem célját, csak nekem ez mégsem volt megfelelő, így visszaállítottam az eredeti állapotot. Most, úgy néz ki, jól működik és nem variál a csatolási pontok inkonzisztens volta miatt, hogy ilyen szépen fogalmazzak. :)

Mindent összevetve
Azt kell mondjam, hogy a Linux Mint beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem panaszkodott és nem akadozott a gépen, stabilan tette a dolgát, és ami egy ilyen kis teljesítményű számítógépnél fontos: mindezt nagyon kevés lemezművelet mellett tette. Tehette, hiszen sokkal több szabad memóriát hagyott magának, mint a Windows, így hatékonyabban tudta végezni a dolgát. Mindennapos használatra: internetezésre, egyszerűbb dokumentumok készítésére, zenehallgatásra tökéletesen megfelelő társ, komolyabb munkákat meg egy ilyen kis laptopon amúgy se végez az ember a korlátozott erőforrások miatt. Felismerte a hálózatokat, a hardvereket, telepített mindent automatikusan, ami szükséges. A rendszer lelkébe ásni itt már kissé érdekesebb, több szakértelmet kíván, de átlagos felhasználó úgysem fog belemászni. Leszámítva pár olyan dolgot, ami csak a Windowsos megszokások miatt nem tetszik, tökéletesen megfelelő, még asztali PC-n is megállná a helyét azoknál, akik nem kimondottan játék-mániások, ahhoz ugyanis (emuláció ide vagy oda) Windows kell.