Engem ma délután kávézni hívtak. Úgy indult minden, hogy délelőtt szomorú és esős idő volt, tengtem és lengtem. A telefonom vicces strucchangja arról értesített, hogy e-mailem érkezett. (A telefonom mindig sípol valami miatt.) Melyik mán a'?! – merült fel bennem a kérdés. Nagy meglepetésemre egy volt osztálytársam csippantott, akivel kb. 6 éve találkoztam utoljára egy rövid délutáni csevej erejére. Az elmúlt pár évben történt velünk rengeteg dolog, nincs is jobb egy ilyen napon, mint egy forró kávé mellett ezt elemezgetni. Információs-kommunikációs vonalon kapcsolatba léptünk egymással és délután fél négykor már szürcsöltük a feketét, közben megtárgyaltuk, hogy is volt, mint is volt. Ezután délutáni sétára eredtünk az ekkor már napsütötte városba, lefújtuk letűnt középiskolás éveink megfakuló emlékeiről a port. Megnéztük a Kávéházat, ami időközben újra bezárt, sőt, még abban a szerencsében is részünk volt, hogy nyitva volt az alma mater (amiben, egyébként, én minden nap megfordulok, ő meg kevésbé). Osztálytalálkozók voltak, így belógtunk. A középiskolás tablónk előtt eltöltöttünk egy csomó időt és megpróbáltuk megosztani egymással, hogy kiről mit tudunk. Olyan volt ez az egész, mint egy egyszemélyes, rögtönzött osztálytalálkozó. Jól esett, főleg, hogy teljesen jól jött ki az egész.
Talán nem kellene újabb 6 évet várni a következő találkozóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése