Kipufogós történet

A mi autónk egy igen koros darab. Ez meglátszik szegény jármű külsején is, de az alkatrészeinek kopása is jelentős mértékű már. Ugyanakkor szeretjük az Öreg Japánt, mert élmény benne autókázni, még annak ellenére is, hogy itt-ott megkopott már régi fénye. A kipufogón, többek között, az elejétől a végéig vannak hegesztés- és toldásnyomok, így nem csoda, hogy két héttel ezelőtt hallani véltem valami mélyről jövő morgást közlekedés közben. Viszonylag gyorsan izolálva lett a probléma helye: a kipufogó valahol kifúj, megint lyuk van rajta. Mivel ez már nem az első alkalom, csendesen, hogy más ne lássa, idegsokkot kaptam és eldöntöttem, hogy most már lépni kell valamit ebben az ügyben.

A kicsi kocsi két éve körül új kipufogódobot kapott, azzal nincs is semmi baj, a csöveket azonban úgy ahogy vannak, le kell cserélni. Elmentem kedvenc autóalkatrész-kereskedőmhöz, hogy mondaná meg, mibe fájna nekem ez a kipufogórendszer, cakkumpakk, mindenestől, ha áldoznék rá egy forintot is. Hosszas várakozás és autó alá mászás után kiderült, hogy ócska százezerből megúszom a dolgot, de egy cseppet se aggódjak azon, hogy szét kell törni a perselymalacot, mert erre a kocsira ezt az alkatrészt már, sajna, nem lehet kapni. Ne is próbálkozzak sehol, ne is keresgéljek, felejtsem el, üljek le a helyemre: ez ennyi, lefőtt a kávé. Rögtön mélydepressziós lettem, fel is hívtam édesapámat, akinek nagy érzéke van az ilyen problémák hatékony megoldásában. Rá is vágta rögtön: olyan nincs, hogy valamihez ne legyen alkatrész. Az öreg járatos ezekben a dolgokban, rutinosan felcsapta az Arany Oldalak kapcsolódó oldalait és első körben az autóbontókat hívta, akik – meghallva a kocsi életkorát – sikító kacagást hallatva csapták le a telefont. Ezt követték a valamire való alkatrész-lerakatok, ahol a kitartó telefonálás meghozta a gyümölcsét, mivel egy helyen ráakadt az egész kipufogóra, úgy, ahogy kell, egyben, újonnan! Meg is rendelte.

A sors úgy gondolta, hogy ennyire egyszerű azért ne legyen a gyereknek, bedobott még egy kis csavart a gépezetbe. Történt a minap, hogy éppen hazafelé tartottunk a járművel, amikor egyszer csak a már majdnem megszokott morgó hang olyan erős lett, hogy élő állatot véltünk gondolni az utastérben. Még fel sem ocsúdtunk, a jármű annyit mondott, hogy prőőőő, majd fémcsikorgással vegyes csattogás vette kezdetét alulról. A legrosszabbra gondoltunk, de nem mertük kimondani. Félreálltam és érzékeltem, hogy a kipufogó megadta magát: az autó alatt középen ketté nyílt és leér a földre egy darabja. Ekkor már, egyébként, majdnem otthon voltunk, így hatalmas robajjal és csikorgással hazaautóztunk (nagyon durva hangja volt!), majd pihenő üzemmódban hagytuk a járművet.

Ennek nem biztos, hogy úgy kellene ott lennie. :)

Hogy kellene eljutni az új kipufogóig? Nincs messze, csak 65 kilométerre tőlünk. Fel kellene kötni a meglehetősen megviselt kipufogó-darabokat és úgy valahogy, irdatlan hanggal ugyan, de haza lehetne menni vele. Nekem ugyan van egy kis-semmi emelőm, de azzal egészen biztos, hogy nem tudom úgy megemelni, hogy bemásszak alá. Na eljutottunk arra a pontra, hogy külső segítséget hívtunk. Szerencsére jó ismerősünk megmentett bennünket egy krokodillal és műszerészcérnával, amelyből a krokodil emelőt, a műszerészcérna pedig drótot takar. Pillanatok alatt akasztotta fel a lógó részeket a kocsira, és talán nem is gondolja, de nagyon sokat segített ezzel és hálásak vagyunk neki. Ugyan az autónak hatalmas hangja volt még így is, de nekivágtunk az új kipufogó felé vezető, kalandosnak ígérkező útnak. Az előttünk lévő távot két óra alatt tettük meg, eközben próbáltam tartani ötödikben a 65 és 70 közötti sebességet, ekkor ugyanis a vibráció és a zaj olyan mértékű volt, amit ép ésszel ugyan nem, de erős koncentrációval még éppen el lehetett viselni, illetve ez volt az a tartomány, amikor értettük egymás szavát a kocsiban. Amikor végre megérkeztünk és leállítottam a motort, új értelmet nyert bennem a csend fogalma. :)

Az új kipufogóról meg azt gondolná az ember, hogy vesz egy évjáratnak és típusnak megfelelőt a boltban és olyat kap, amit felszerel az autóra és kész. Na, hát ez sem igaz: ilyen életkorú autónál már a centik csak úgy sorjáznak pluszban és mínuszban az alkatrészeken. A kipufogó például csak öt centivel volt hosszabb a kelleténél, illetve a felfogatására szolgáló fülek óvatos 4 centivel voltak ellenkező irányban arrébb, mint ahol lenniük kellett volna. Így aztán egy délutánt töltöttünk aktív barkácsolással: előkerült a flex, új életre kelt a CO-hegesztő, mindenfelé fémforgács hevert. A viszonylag gyors beavatkozás és a sikeres végeredmény megint csak édesapám keze munkáját dicséri. Miután az új cső a helyére került, szinte hangja sincs az autónak, élmény vele száguldani, hazafelé csak úgy róttuk a kilométereket. (Érdekes egyébként, hogy amikor hatalmas hangja van az autónak, akkor mindent meg kellett beszélnünk egymással, ordítva, mint a diszkóban, amikor meg csend van a kocsiban, akkor csak néha-néha szólaltunk meg.)

Így zajlott hát a kicsi kocsi újabb szomorú, ámde szép ívű története, amelyet – remélem – nagyon soká fog újabb követni.

Aki rákapott a Rámákra

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt írtunk azokról a böngészős játékokról, amik intenzív függőséget okozhatnak már pár óra játék után is. Akkoriban a RamaCity és a Skyrama nevű játékokat vettük górcső alá. Ezeknek a játékoknak szerves részét alkotják a felhasználói közösséget is formáló fórumok, ahol a játékosok megbeszélhetik egymással a játékkal kapcsolatos kérdéseiket és választ várhatnak a fórum aktívabb tagjaitól. Természetesen, mint minden fórumon itt is szükség van moderátorokra, akik felügyelik a fórum szabályos működését és nagyon sokat játszanak az adott játékkal, hogy a legagyafúrtabb kérdésre is választ tudjanak adni.

Nem emlékszem egészen pontosan arra a napra, amikor az oOMOo nevű játékos a barátlistámra került – őszintén megmondva azt sem tudom, hogy én vettem fel őt, vagy ő vett fel engem. Az viszont gyorsan feltűnt, hogy szinte mindig játszik, amikor én be vagyok lépve. Jól láthatóan rengeteg kérdést válaszolt meg a fórumon és megtisztelve éreztem magam, hogy egy Fórummoderátor tartozik a szomszédos reptereim igazgatói közé. Mivel érdekelt, hogy hogy lehet ennyit játszani és hogy lehet ép ésszel bírni a fórummoderálást, ezért úgy gondoltam, megkeresem őt és jól kifaggatom ezekről a dolgokról.

Mennyit vesz el az idődből a fórum moderálása és a repülők küldözgetése egy nap?

A moderálás szabadidős tevékenység, amennyit épp tudok rászánni, mivel itt nincs „munkaidő”. Sokat vagyok minden nap netközelben – igen-igen mondhatni, hogy netfüggő vagyok. A repülők is sokszor indulnak-érkeznek a repteremen és közben mindig nézem azt is, van-e valakinek kérdése, minden rendben megy-e a fórumon?

Tehát reggel 7-8 órától este 8-9-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal itt vagyok a repteremen és a fórumon is.

Mikor döntötted el, hogy moderátor leszel? Voltál-e előtte valamilyen fórumban moderátor?

Évekkel ezelőtt, én is a Farmerama-val kezdtem a Bigpointos játékokat. A fórumra kezdetben azért jártam csak, hogy elolvassam a GYIK-ban az aktuális információkat a játékról. Később egy beszélgetős topicba tévedtem, ott kaptam igazán kedvet ehhez egy topicmoderátortól. Mindig türelmesen és szuper magyarázatokkal segített nekem is, mikor és mit csináltam épp rosszul a fórumon; tehát hogy jó dolog segíteni azoknak a játékosoknak, akik valamiben elakadtak

Később a Zoomumba játékot is felfedeztem, persze a fórumot ott is hamar felkerestem és egy kis idő után saját topik nyitásra kaptam engedélyt. Jókat beszélgethettünk más Állatkert Igazgatókkal és válaszoltam a fórumon is más játékosok kérdéseire. Azon a fórumon Molesz felkérésére döntöttem el, hogy szeretnék moderátor lenni. Megtanultam a moderátori teendőket több szuper admin és moditárssal egy csapatban.

Te jelentkeztél moderátornak, vagy megkerestek téged?

A Skyrama játékot egy ugyancsak játékfüggő barátnőm ajánlására kezdtem el 2011. november elején, természetesen a fórumot is szinte azonnal olvasni kezdtem. Később, amikor már úgy éreztem, segíteni tudok más játékosoknak, írtam is a válaszokat a fórumon nekik. Egy idő után Alee a Skyrama teamleader-e kért fel moderátornak ez év januárjában; azóta itt segítek a játékosoknak – immáron 9 hónapja.

A moderátorok tehát önkéntesen végzik a munkájukat. Miért lesz valaki mégis fórummoderátor?

Alapvetően szerintem azért, mert szeret segíteni másoknak. Legalábbis én ezért kezdtem el; olvastam a fórumot, mit kérdeznek a játékosok és ha tudtam választ adni rá, megírtam nekik. Így jelenleg mondhatni „hivatalos válaszadó vagyok” és ugyanúgy szeretem, mint az első nap, amikor elkezdhettem.

Bárki jelentkezhet a játékok fórumán, ha moderátor szeretne lenni. Vannak feltételek is persze, de a játék Team Leader-e ha úgy gondolja, hogy jó válaszokat adsz a fórumon, fel is kérhetnek rá. A Te döntésed, hogy vállalod-e.

A moderátorok kapnak előnyöket a játékban (pl. egyébként pénzért megvásárolható repülőgépek, dekorációs elemek, aircash)?

A moderátorok mivel önként és szabadidejükben végzik a tevékenységüket, nincs pénzbeli juttatásuk, tehát „fizetést” nem kapnak.

Ha hajnalban felébredsz, mész fórumot moderálni, repülőt küldeni, vagy visszaalszol?

Előfordul, hogy rögtön szinte a repteremen vagyok, főleg persze eventek alkalmával. Hétköznap a munkába sietek mindig, hétvégén két gyerkőccel nincs sajnos lustálkodásra vagy visszaalvásra lehetőség, tehát akkor is már általában reggeltől figyelem a fórumot.

Idegesít, ha valami miatt több napig nem tudsz belépni a fórumra?

Azonnal mérgesít a dolog, akár fél-egy órás kihagyás is, ha például nincs áram, vagy nincs netünk otthon. Tehát ha rajtam kívülálló ok miatt nem tudok belépni, pedig lenne rá időm. Több napot is ki lehet bírni persze, pl. nyaraláskor, de nem jellemző, hogy több napig nem jövök a fórumra és a repteremre.

Vannak-e olyan pillanatok, amikor egy-egy fórumozó felidegesít?

Nem volt olyan pillanat még, amikor úgy komolyan felidegesített volna bárki is. Próbálom mihamarabb jól megoldani a problémákat, ha nincs ok a mérgelődésre, engem sem mérgesíthet fel senki – ez eddig jól működött. Fontos a hangnem és a pozitív hozzáállás, a játékos oldaláról próbálom nézni inkább a dolgokat. Persze ha a fórumszabályzatot valaki akarattal és sorozatosan megszegi, ott felmehet a pumpa akár, de a válasz hozzászólásomban biztos nem látszana ez sem meg. Nem szabad kijönnöm a sodromból és nem is volt még példa erre sosem, hiszen a vita csak vitát szül.

Léteznek fórummoderátor-találkozók, tartjátok egymással személyesen is a kapcsolatot?

Személy szerint nem voltam ilyen találkozón, de tudom, hogy vannak ilyen alkalmak. Általában skype-on tartjuk a kapcsolatot, ott tudunk többet beszélni egymással.

Szoktad népszerűsíteni a játékot máshol is?

Minden információt elolvasgatok a neten a játékról, amit egy blogban gyűjtöttem össze. Ebből aztán úgy fél éve a Hotdog oldalán kezdtem el a játék magazinját szerkeszteni.

Mivel a fórumon az Aviatikai kézikönyvben is sok információ olvasható, így itt próbálok magazinos formában írni a játékkal kapcsolatban cikkeket, híreket, érdekességeket. A Hotdog Magazin Mozgalom tagjaként a Hotdog.hu főoldalán is megjelenhetnek - szinte azonnal, például eventek alkalmával - érdekes cikkek a Skyrama magazinból. Ez jó lehetőség arra, hogy a Hotdog tagok, vagy akár külső látogatók is megnézhetik, elolvashatják a cikkeket.

Megfertőzted már a családot a játékkal, vagy csak te vagy megszállott?

Az egész közvetlen környezetem fertőzés alatt áll: család, barátok, kollégák is. A családból kisfiam szereti leginkább ezeket a játékokat. A Ramacity és a Rising Cities a nagy kedvencei, szereti építgetni a városokat. Persze korántsem tölt annyi időt a gép mellet, mint én.

Azonnal beleszerettél a Skyramába, vagy csak idővel alakult ki a rajongás?

A Zoomumba után – ami az addigi kedvencem volt – kicsit kétkedve kezdtem el a játékot. Kezdettől fogva sok időt töltöttem a gépnél a játék miatt, de mondhatom, hogy első látásra megszerettem a Skyramát. A repterem emiatt nagyon gyorsan is fejlődött és persze sok-sok új ismerőst is szereztem a játékban – például Téged és a menyasszonyod (Misty25) is. Nekem nagyon jó kikapcsolódás nap mint nap játszani vele és a Reptér Igazgatókkal is tartani a jó kapcsolatot.

Elárulsz nekünk valamilyen fórum-moderátoros kulisszatitkot a Skyramával kapcsolatban?

Mivel moderátorként is ugyanolyan játékos vagyok, mint bárki más a játékban, így kulisszatitkokat nem tudok „kiadni”. Hacsak nem kapok erre kifejezetten engedélyt, de sajnos most nem kaptam… Az a plussz „dolgom” más Reptérigazgatókkal szemben, hogy segítsek a válaszaimmal és a szabályok betartatásával a fórumon.

Mit üzensz a Thozoo naplója olvasóinak?

Mivel csak nemrégen találtam rá sajnos a blogodra Kedves Thozoo, ezért az üzenetem az, hogy olvasni és olvasni. Ez az én feladatom is a közeljövőben, hiszen biztos vagyok benne, hogy sok érdekes írást találok még itt nálad.

Végül pedig szeretném megköszönni Neked, hogy ez az interjú elkészülhetett.

Mi is köszönjük az interjút, azt hiszem, hogy a blog 1220 bejegyzéséből egészen biztosan találsz magadnak valami érdekeset. :) További jó moderálást és kitartást kívánunk Neked!

Samsung ML-1665

Még eme elektronikus dokumentumoktól hemzsegő korban is előfordul, hogy valamely írásunkat papíron szeretnénk látni. Főként fontos ez annak (nekem), aki elméleti dolgozatokat írat és előre nyomtatott, kifinomult technikával készült műveket állít elő a számítógépén, s ennek nyomtatott változatával szeretné meglepni a tudásra áhítozó diákokat, egyszersmind emelni oktató-nevelő munkájának fényét. Mivel az OKIPage 14e enyhén szólva is széthullott a mindennapos használatban, a tintasugaras technikára való visszatérés pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért szerkesztőségünk egy olyan lézernyomtató után kajtatott éjt nappallá téve, lázasan, amelynek alacsony bekerülési- és üzemeltetési költsége mellé megfelelő képminőség és sebesség társul. Számomra nem várt fordulat volt, hogy egy mindezen paramétereknek megfelelő berendezést a Tesco-ban, végkiárusítás keretében, utolsó darabként sikerült elcsípni, potom 8898 Ft-os bruttó áron, amely (valljuk be, hiszen lézernyomtatóról van szó) rendkívül jó ár/érték aránynak számít. A termék pedig a Samsung ML-1665-ös printere, az egyik legkisebb otthonra szánt mono (fekete-fehér) lézernyomtató a piacon.

Samsung ML-1665

Mit kapunk a dobozban ezért az árért? Nos, benne volt a nyomtató, a nyomtatóban pedig egy toner, amely majdnem biztos, hogy nincs megtöltve úgy festékporral, mintha új tonert vennék. Ellenkező esetben, ha tényleg bírna 1500 oldalt, maximálisan meg is volnék elégedve. Ezt majd meglátjuk. Mindezek mellett kapunk még egy CD-t, amin a driver lakozik, illetve valami kizárólag Internet Explorerben megtekinthető, avíttas felhasználói kézikönyvet (és tényleg, más böngésző alatt lapozni sem lehet az elektronikus oldalakat). És kész. USB-kábel nincs: meg nem fogom érteni soha, hogy ezt a 200 Ft-os tételt miért nem hajlandóak a nyomtatók mellé csomagolni a gyártók. (Szerencsére az előző nyomtatóé tökéletesen működik ezzel is.)

A nyomtató maga egyszerű teremtés: van rajta két gomb (egy be- és kikapcsoló, valamint egy funkciótól függő), egy papírtálca és nagyjából itt el is fogyott minden, amit a berendezésről el lehet mondani.

A kezelőszervek: egyszerű, mint a faék

Nagyon izgalmas lehetőség a felső gomb, ami – ahogy a piktogram is mutatja – a monitor (aktív ablak) aktuális képét nyomtatja ki a nyomtatóra. Ezen cikk szerkesztése így néz ki a gomb lenyomásakor, papírra küldve:

Aktív ablak nyomtatva

Lakkozott fekete felületén a Samsung szerint nem tapad meg a por, ámde ez nem így van, kérem tisztelettel: bizonyíthatóan nem csak az ujjlenyomatot gyűjti a kis gép, hanem porosodik is.

Bizony porosodik: vonzza a berendezés a szöszöket

A gép belseje valami fantasztikus: gyakorlatilag alig van benne valami. Pár éve még szinte elképzelhetetlen lett volna egy ennyire kis méretű lézertechnológiás nyomtatómű. Tonerrel együtt is kong benne az üresség.

A nyomtató belülről

Dicséretes, hogy a nyomtatóra a gyártó 2 év garanciát vállal, amit a termék online regisztrációjával még 2 hónappal megtoldott, így most 26 hónapig nagy nyugalomban vagyok a nyomtató befuccsolását illetően, bár nem kap olyan szintű terhelést, hogy amiatt menne tönkre – egyelőre sokat pihen. Amikor azonban nyomtat, azt profi minőségben teszi. Itthoni használatra tökéletesen elegendő és szép a képe, a kontrasztok is szépek. Ami nagyon pozitív, hogy kétoldalas nyomtatásra is képes (nem automatikusan, hanem a lapok átforgatásával), de a vezérlőprogramja van annyira intelligens, hogy a páratlan oldalak kinyomtatása után szépen elmagyarázza, hogyan tegyük vissza a kinyomtatott papírcsomagot a papírtálcára ahhoz, hogy a hátoldalak a helyükre kerüljenek. Ezzel nálam mindenképpen piros pontot kapott a készülék: ha már nem sikerült duplex nyomtatót vásárolni (ebben az árkategóriában olyat már biztosan nem kap az ember), legalább értelmesen és okosan képes kezelni a driver a kétoldalas nyomtatási feladatokat.

Összegezve és nem bő lére eresztve azt hiszem elmondhatom, hogy maximálisan elégedett vagyok a termékkel és pár évig biztosan vele nyomtatom a dolgozataimat, a beszámolóimat és mindenemet, aminek papíron kell lennie. Ha olcsó nyomtatóra van szükségetek és bárhol láttok még ilyent (kifutó termék már), csapjatok le rá: rossz vételt egészen biztos nem csináltok vele.

Váratlan látogatás

Engem ma délután kávézni hívtak. Úgy indult minden, hogy délelőtt szomorú és esős idő volt, tengtem és lengtem. A telefonom vicces strucchangja arról értesített, hogy e-mailem érkezett. (A telefonom mindig sípol valami miatt.) Melyik mán a'?! – merült fel bennem a kérdés. Nagy meglepetésemre egy volt osztálytársam csippantott, akivel kb. 6 éve találkoztam utoljára egy rövid délutáni csevej erejére. Az elmúlt pár évben történt velünk rengeteg dolog, nincs is jobb egy ilyen napon, mint egy forró kávé mellett ezt elemezgetni. Információs-kommunikációs vonalon kapcsolatba léptünk egymással és délután fél négykor már szürcsöltük a feketét, közben megtárgyaltuk, hogy is volt, mint is volt. Ezután délutáni sétára eredtünk az ekkor már napsütötte városba, lefújtuk letűnt középiskolás éveink megfakuló emlékeiről a port. Megnéztük a Kávéházat, ami időközben újra bezárt, sőt, még abban a szerencsében is részünk volt, hogy nyitva volt az alma mater (amiben, egyébként, én minden nap megfordulok, ő meg kevésbé). Osztálytalálkozók voltak, így belógtunk. A középiskolás tablónk előtt eltöltöttünk egy csomó időt és megpróbáltuk megosztani egymással, hogy kiről mit tudunk. Olyan volt ez az egész, mint egy egyszemélyes, rögtönzött osztálytalálkozó. Jól esett, főleg, hogy teljesen jól jött ki az egész.

Talán nem kellene újabb 6 évet várni a következő találkozóra.

Életmentő floppy

Az úgy volt, hogy a nyár elején nem indult el a rokonszámítógép. BIOS RAM CHECKSUM ERROR – hirdette a felirat, majd ennek nyomatékosítására a masina kitartóan, három szólamban dudált. Többszöri resetelés után nagy nehezen csak-csak elindult, de kívánatos volt nem kikapcsolni, ugyanis az újbóli indítás során végig kellett járni ugyanazt a procedúrát: duda-reset-duda-reset-lefagy-reset… és így tovább. Az én Életem Párja már akkor mondta, hogy BIOS-t kellene frissíteni, de én csak okosabb vagyok és úgy gondoltam, hogy egy alaplapcsere megoldja majd a fent említett problémát; ez olyan régi gép, hogy talán frissíteni sem lehet rajta. Kitartó nyomozásom eredményeképpen kiderült a Hosszúhajú Rendszergazdától, hogy teljesen felesleges lenne az alaplapot egy másik ugyanilyenre cserélni, ugyanis mindegyik alaplap ugyanezt csinálja egy idő után.

Nem volt tehát más út: BIOS-t kell frissíteni. Fiatalos lendülettel ütöttem össze egy bootolható pendrive-ot és rámásoltam mindent, ami a BIOS frissítéséhez kell. Azonban a számítógép (már amikor nem dudált, hanem elindult) nem túlzottan értékelte ezt, mindössze egy Boot error felirat éktelenkedett a képernyőn minden (sikeres) indítási próbálkozás után. A második bootolható pendrive elkészítésekor már egy kicsit kezdtem szitkozódni. Mindeközben figyelembe vettem, hogy református iskolában tanítok, így csak lebbencslevest és lemezjátszót emlegettem a szitkok között. Felhívtam a Hosszúhajút, hogy akkor most ezt így hogy. Azt mondja, van ezeken az alaplapokon EZ-FLASH funkció, nem kell bootolható pendrive, meg semmi, csak a friss BIOS-t másoljam ki az adathordozóra. Nagyon jó!

Az újabb csapás akkor ért, amikor az EZ-FLASH menüt kiválasztottam: a rendszer simán tudja frissíteni magát akkor, ha a BIOS tartalmát az A: meghajtóba helyezem egy floppylemezen. Floppy! Érted! Azt se tudom, hogy mikor láttam utoljára floppyt! Az egész családot mozgósítva az éj leple alatt floppylemezt kezdtünk keresni rég elfeledett szekrények pókhálós mélyén. Az eredmény öt darab, enyhén viseltes, ámde harcedzett floppylemez lett. Koruk kb. 10-15 évre tehető. Ezt követően már csak életre kellett kelteni a számítógépben lévő floppy-meghajtót (ez nem tartott sokáig), majd a rendszer vígan búgva tekergette a floppykat a meghajtóban. Rögvest találtunk egy jónak tűnő floppyt, rámásoltuk a BIOS-t, minden további nélkül. Elindult a BIOS frissítése, majd amikor a rendszer elemezte a fájlt, azt találta mondani, hogy ez a BIOS nem ehhez az alaplaphoz való. Újabb lebbencsleves, újabb lemezjátszó, majd utána megállapítást nyert, hogy a floppylemez csak addig működött, amíg a BIOS-t rámásoltuk, utána elhalálozott. A négy másik lemezből újra találtunk egyet, ami működött, erre újra rámásoltuk a BIOS-t és ekkor a rendszer már hajlandó volt frissíteni magát. Kicsit azért felment bennem a szint a frissítés alatt, reméltem, hogy minden rendben lemegy és nem lesz áramszünet a kérdéses időben. Szerencsére nem volt és a BIOS sikeresen frissülve várta a számítógép felhasználóit. Nem volt dudálás, nem volt hiba, csak stabil indítás.

Be kell látnunk tehát, hogy floppylemezre még 2012-ben is szükség lehet: bár nem a legnaprakészebb konfigurációknál, de esetenként mégiscsak hasznát vesszük ezeknek a tíz-tizenöt éve még igenis mindennapos adattárolóknak. Engem tegnap megmentett, hálás vagyok érte. Ugyanakkor nagytudású, tanult férfitársaimnak üzenem, hogy ha a Kedves azt mondja, hogy BIOS-t kell frissíteni, akkor BIOS-t kell frissíteni. Semmi cicó.

Naplemente

A tegnap esti naplemente fantasztikusan szép volt: bűn lenne, ha nem osztanám meg az olvasóközönséggel.

2012. szeptember 7., 19:05

Informatikai fejlesztés

A minap informatikai fejlesztés zajlott a postán. Nem máskor, mint folyó hó harmadikán sikerült (két óra kivételével) egész napra bezárni az intézményt. Kevésbé járatosak talán nem tudják, de harmadika az a nap, amikor a dógozónak egy egész hónapra való számlája összegyűlt már otthon a kredencen és végre kapott fizetést, tehát menne befizetni. Mivel harmadika a fejlesztés miatt kiesett, negyedikén mindenki ellepte a postát. És természetesen, mint ahogy az lenni szokott, most is mindenki az informatikát szidta, amiért legalább fél órát kellett várnia, mire sorra került. "Minek këllëtt ez, sokkal lassabban mëgy így mínden" – állapították meg többen, pedig alapvetően nem az új informatikai rendszer lassította az ügymenetet, hanem a rendszer ismeretében járatlan postáskisasszonyok fogták vissza a tempót.

Soha semmit nem küldök postán, de tegnap mégis úgy gondoltam, hogy én ma adnék fel egy DVD-lemezt párnázott borítékban, a számlák befizetése mellett. Nyilván, ha már a postán vagyok, egy füst alatt intézzek el mindent. Negyvenöt percig tartott, mire az előttem várakozó öt ember eltűnt és én kerültem sorra. Elmondtam, hogy mit akarok. "Fuuuuh!" - azt mondja nekem, forgatja a szemét a párnázott boríték említésekor, majd kiderült, hogy a környékén nincs is ilyen boríték. Nem is volt. Talán nem is lesz. De hátul intézkedtek! Kisvártatva ott hátul a balladai homályban valaki mutogat nekem kétféle borítékot, én meg visszamutogattam, hogy a bal oldali, na az jó lesz, csókolom. Ide-oda kattintás, három perc, mire megszületett, hogy ez így 55 gurulós forint. Azoszt! - mondom, de nem hittem el, hogy ezt ennyiből megúszom, ez csak a boríték ára lehet. Ki is mondtam nyíltan: nekem erre bélyeg is kell. Azt mondja, címezzem meg, aztán majd leméri és ad nekem bélyeget. Visszatekintettem a sorra, aminek szemüvegben se láttam a végét, aztán közöltem kulturált úriember módjára, hogy megneharagudjonkérem, de én bizony mégegyszer sorba nem állok azért, hogy lemérje nekem grammra. A tinta nem sokat fog rajta nyomni, úgyhogy most mérje össze a borítékot meg a tartalmát és adjon rá bélyeget. "Fuuuh, bélyeg, az meg már vonalkódos!" - azt mondja nekem. Ekkor intenzív bélyegkeresés kezdődött, mennyi is lesz és hogy akkor ezt így hogy, vonalkód, becsippantom Marikám?, aha, rajta álljon a ződ, érteméngizikém.

Végül megszületett a teljes összeg: 240 forint. Kifizettem és eloldalogtam, hátrahagyva számos sorstársamat, akiknek csak azért haladt a sor néha, mert az előttük állók közül többen félúton megunták a várakozást és  elhagyták a terepet.