A nyári szünet utolsó napja

Számomra ma van a nyári szünet utolsó olyan napja, ami munkanap és egyelőre nem kell iskolai ügyekkel foglalkoznom. Rendkívül gyorsan eltelt ez a nyár, de azért nem telt tétlenül. Gyorsan fel is sorolom, mi történt.

Az egyik legnagyobb szabású projekt, ami a nyáron elindult, az természetesen a Diffy 3 fejlesztése: elég sok időt és energiát beleöltem már, jelenleg 36 pálya van kész a 100-ból. Ez 36 kép átalakítását (kb. 500 különbség elkészítését) és 53 percnyi zenét jelent. Mivel kb. egyharmadánál tartok, ezért már most meg tudom jósolni, hogy 400 MB-os lesz a kész játék, ami nem kifejezetten számít soknak: első nekifutásra sokkal többre számítottam. A pályák fejlesztése folyamatosan halad, jól láthatóan nyár végére nem, de talán év végére elkészül és mindenki letöltheti a karácsonyfája alá, hogy családi körben jól szórakozzék a különbségek keresgetése közepette. A Diffy 3 programozása mellett egy másik programozási kihívás is beindult, amiről egyelőre nem árulhatok el sokat, de amint vállalható eredménye lesz, feltétlenül közzéteszem itt a blogon is.

Aztán itt van az is, hogy nyáron lebicikliztem vagy száz kilométert, legalábbis ha hinni lehet fantasztikus Cycleputeremnek. Mivel tűrhetetlen, hogy egy olyan városban lakom, aminek nem jártam még minden utcájában, ezért erre is rámentem kicsit. Legnagyobb sajnálatomra nem tudtam bejárni minden utcát, meg azt sem tudom, hogy hol voltam már, meg hol nem, de következő nekifutásra okosabb leszek. Itt van ugyanis a Play Store-ban a Google GPS-logger szoftvere, a Saját útvonalak (My tracks), ami képes kerékpározás (és mindenféle, szabad ég alatt történő tevékenység) közben rögzíteni, hogy milyen útvonalat jártam be, ebből grafikonokat, statisztikákat készít, amik a Google Maps-en, illetve a Google Earth-ben (Google Térkép, Google Föld) is megjeleníthetők, sőt ez utóbbiban újra le is játszhatók. Nagyon szuper kis alkalmazás, ajánlom mindenkinek, aki túrázni és barangolni szeret (akár gyalog, vagy autóval is).

A nyáron a munkából is kijutott: mint arról lentebb olvashattatok, kifestettük az egész szerkesztőséget. Volt melegrekord, hidegrekord, meteorzápor, viszont szerencsére idén környékünkön elmaradtak a szélsőséges időjárási jelenségek. Hozzánk legközelebb egy abádszalóki jégeső pusztításáról hallottunk, de nálunk most nem állt térdig a víz és nem verte szét jég sem az előtetőt, mint tette azt az előző években. Reméljük, hogy ez az áldott állapot így is marad. Az egyetlen hasznos dolog, ami a hatalmas hőségből származott, az nem más, minthogy kb. 2 alkalommal kellett füvet nyírni egész nyáron – ilyen még, amióta városunk eme részén lakunk, soha nem volt. Cserébe mondjuk az egész fű kiégett az udvaron, dehát majd bezöldíti újra az, aki kiégette, ahogy az öregek mondják.

Jó nyár volt! Holnap nyitó értekezlet. Itt az ideje belevetni magunkat a munkába...

Megmondja a mackó 13.

A tavasz ígérete

Ma a műkedvelő közönséget szólítom meg azáltal, hogy szabadjára engedem egy komolyzenei alkotásomat. Hosszasan rámentem a témára, hogy dobok és egyéb zajkeltő eszközök nélkül, kizárólag nagyzenekari hangszerek mintáinak felhasználásával hogyan is lehet szívhez szóló, szintetizált zeneművet készíteni. Valamikor a tavasz elején, amikor végre az időjárás felhagyott a fagyokkal és úgy látszott, hogy idén is lesz még meleg (mint utóbb kiderült, kaptunk belőle rendesen), felment bennem a szint és hirtelen felindulásból követtem el az alább hallható, relaxáló hárompercest, amely letölthető itt. Talán így augusztus végén már nem annyira aktuális, de a zene a nyár végén is zene. :-)

Kérlek értékeld a művet!

Fogalmazzunk egyszerűen! 13

A nyár forró napokkal teli, ilyenkor az ember akaratlanul is félrebeszél. A forróságban legjobb álló délután röhögni egy darab hülyeségen (termékenyebb napokon akár kettőn is). Lássuk, hogy mit hozott fejünkre a kánikula: ez itt a Fogalmazzunk egyszerűen rovatunk 13. része!

• Nekem is fáj féloldalt hátul a hasam.
Ékes példája ez az anatómiában való jártasságnak.


• Úgy néz ki, mint ahol romba bobbant.
Néha összeszavakat a keverem.


• Hangosás felmérő.
Nyelvújítók: a hangos olvasás összevonásával új szó keletkezett.


• Mire belenő a cipőbe, addigra kinövi.
Pedig nem is Csernobilban lakik a gyerek.


• Gombát se ritkán csinálok, csak általában mindig, ha jön valaki.
Akkor most ritkán csinálsz, vagy nem?


• Mellékbüdös szaga van a lábamnak.
Még jó, hogy nem főbüdös.


• A hazahozott kifliből és zsömléből vajas-májkrémes kenyeret csinált.
A bűvész pék.


• Innen jobban messzibbnek néz ki.
Úgy érted, távolibbnak?


• Azt hittem, hogy ez most mi?
A számítógép alkatrészeinek magyarázata még a legedzettebbeket is térdre kényszeríti.


• Hogy lehet ilyen beszélgetést lezajlogatni anyád előtt?!
Kicsit törni magyar.


• Az ágazat lineárisan görbül.
Ábrázoljad gyorsan, hogy hogy is néz ki egy ilyen.


• Édesetlen.
Ja, cukratlan kicsit.


• Miben hozzátok ki a kicsit a kórházból? Pólyában, vagy ételhordóban?
Reméljük, hogy lehet majd odabent választani.


• Élő holttest.
Támadnak a zombik.


• A tavalyi olimpián nyertek aranyat, vagy majd a következőn?
Tavaly nem volt olimpia, mert négy évente van. A jövőbe meg még én se látok.  

Régebbi okosságaink itt olvashatók.

Lakásfestés

Hosszas tervezés után idén végre rászántuk magunkat és belevágtunk a sokak által rettegett lakásfestésbe. Mivel mi még soha nem festettünk lakást, ezért ugyan voltak fogalmaink arról, hogy mennyi munkával jár ez a tevékenység, de mégiscsak más, ha az ember a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat.

Legelőször hadak útját megjárt nagyöregektől próbáltunk meg tapasztalatokat gyűjteni. A gyűjtésben a családtagok és ismerősök rögtön segédkezet nyújtottak, persze egyikük sem ugyanúgy csinálja a festésnek művészetét és egyikük sem ugyanarra a festékre, módszerre, megoldásra esküszik, ami csak még jobban összezavarja a festéssel csak most ismerkedő ambíciózus lelkeket. Amiben azonban mindegyikük egyetértett az az, hogy jó minőségű festéket kell vásárolni és azt hengerrel kell a falra felvinni. Így aztán a festés megkezdése előtt el is költöttünk majdnem húszezer forintot két vödör festékre (amiből később újabb két vödörrel kellett vásárolni), hengerre (cérnahenger, kicsi és nagy), festék-lehúzóra, hengernyélre, glettanyagra, repedéstömítő pasztára, ecsetre, glettcsiszoló papírra, ilyesmikre. Igyekeztünk mindenből jobb minőségűt vásárolni, reméltük, hogy ezt a későbbiekben se bánjuk meg (nem is bántuk). A festékboltos asszonyság is segítségünkre volt: nekem egy olyan henger volt szimpatikus, amiben bordó mintázat volt, odavittem hozzá, hogy diszperzittel akarok falat festeni, jó lesz ez? Azt mondja nem, mert ez lazúrhoz való. Na, ennyire értek hozzá. Kedvesem ecsetet választott, neki azt mondta, hogy ne azt a fajtát vigye, mert annak úgy szétáll a szőre, mint a k_rvák lába. Eképpen lettünk útba igazítva.

Tárgynapon a vödörhöz állva a festés teljesen más arcát mutatja, mint amikor kívülállóként nézzük a műveletet. Valahogy hozzá kell kezdeni. Teljesen természetes, ha mást látunk festeni, hogy úgy rendesen halad fel a szín a falra, de ez azért nem ilyen egyszerű. Top-down módszerrel (felülről lefelé haladva) én mindig a plafonnal kezdtem a sort. Gyönyörűen dalmatásra fürödtem a festékben, mire rájöttem, hogy mennyit kell belőle a hengeren hagyni ahhoz, hogy fogjon is a plafonon, de ne csöpögjön szanaszét a falon, meg a padlón, amit az első helyiségnél még nem fedtünk le takarófóliával. Én naivan azt gondoltam, hogy ha hat helyiség van a lakásban, akkor azt hat nap alatt biztosan le lehet festeni, de ez korántsem így van. Egy üres lakásban talán össze is jött volna mindez, de mivel állandóan minden bútort és egyéb kegytárgyat át kellett költöztetni egyik helyről a másikba, ezeket leportalanítani, lemosni kell, majd a másik helyről visszaköltöztetni az egyikbe, így ez egyáltalán nem ment olyan egyszerűen. Összességében 9 napig tartott, mire minden a helyére került.

A harmadik napig még élvezet a festegetés, tetszik, hogy haladunk, meg hogy szépen elüt a már festett a fal a még nem festettől, ez azért megnyugtatja az embert, hogy nem hiába dolgozik. A negyedik nap környékén azonban általános fáradtság lett rajtam úrrá, nem is volt baj, hogy itt tartottunk egy fél nap szünetet. Még a kaszás is megkísértett: véletlenül beszippantottam a lecsiszolt a glettport és hát egész pontosan majdnem megfulladtam. Utána persze mindenki tudta, hogy „jaa, hát azt maszkban kell”, meg hogy „jaa, hát az ablaknak nyitva kell lenni”, hát legközelebb már én is tudni fogom. Maszk híján törölközővel terroristának öltözve csiszoltam, ekkor meg azért nem kaptam levegőt, mert a törölköző annyira jól szűrte a port, hogy szinte a levegőt is kiszűrte. Egy idő után aztán elkaptam, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Mire mindent befejeztünk, mesteri szinten űztem a glett lecsiszolását a falról.

A lakás festésének során számos mérgelő tényező jön a képbe. Először is a festék akaratunk ellenére is le-lecsöppen a padlóra, meg a falra. A falon jól el lehet dolgozni (ha észrevesszük), a padlóról viszont azon nyomban fel kell törölni, ugyanis ha ez elmarad, akkor kínkeservesen lehet csak feltakarítani onnan. Aztán a másik dolog, hogy a festék mindig akkor fogy el, amikor a legjobban nem kellene: nálunk pl. egy szoba festésének 80%-nál fogyott el a második vödör festék. Egy napot kellett várni, mire újra festékhez jutottunk, így a szoba félkészen állt. Aztán ott vannak a pókok, akik még meg se várják, hogy száradjon a fal, már mennek felfelé a sarkokba, de onnan csak lepöccinteni lehet őket, hogy a frissen festett falon megmaradjon a fehér. De a legidegesítőbb mégiscsak az, hogy gondos munkánk ellenére sem sikerül minden falfelületet lekenni és ez csak száradás után mutatkozik meg. Az ember már azt hinné, hogy készen van, de valójában még egy csomó apró javítás ezután következik – nyilván egy szakember ezektől a hibáktól már mentes. Ez mondjuk azért is lehet, mert ha nincs elegendő fény, akkor egyszerűen a fehér falra fehér festéket kenve nem látni, hogy hol is tartunk, a fal melyik részét kentük már le és melyiket nem. Borongós időjárás nem jó, lámpafény nem jó, igazából semmilyen fény se jó: az ember egy idő után már teljesen vaknak érzi magát, ahogy a nagy fehérséget bámulja. (Nyilván fehér falra pirosat kenve jobban fel lehet fedezni, hogy mely területeket hengereztük már be és melyeket nem.)

A 9 nap alatt nem a festés tette ki az idő nagy részét. Azt mondhatom, hogy ebből az időből kb. 3-4 nap volt a festés, 1-2 nap a különböző likak, repedések stb. javítása és a fennmaradó idő pedig a pakolás. Pakolni ki, pakolni be, takarófólia le, bútorokat letakarni, létra be, létra át, mindent letörölgetni… á, valami idegőrlő tud lenni. Visszapakolni, karnist visszatenni, lámpabúrát visszatenni, függönyt visszatenni… döbbenet, hogy ezek mennyi időt el tudnak venni. Meg se gondoltam volna, hogy ez ilyen sokáig tart.

Jó tanács, hogy ha kisállatot tartunk (pl. macskát), akkor azt próbáljuk meg távol tartani a műveleti területtől. Nálunk a visszatérő Grizzli macska egy ízben a telepakolt kisszobába masírozott be, ahol akkora kupleráj volt (mivel az egész ház beltartalma oda volt pakolva), hogy eltévedt és nem tudott kijönni, mi meg a sok cucc miatt nem tudtunk bemenni. Egy idő után csak kitalált azért. Ezen igencsak jót röhögtünk – igazából a nap nagy részében röhögtünk valamin. Akkor is kiröhögtük a macskát, amikor megkóstolta a glettet, majd mivel az nagyon nem ízlett neki, a csemperagasztót is. Ezt már nem bírta el a büszkesége, így bosszúból a frissen glettelt falat az ajtó előtt összecirmolta a szőrével. Ő igazából ugyanoda ment, ahova mindig szokott, csak az éppen nem a megszokott omladozó fal volt, hanem annak javított változata.

Lényeg a lényeg, hogy immáron a jól végzett munka örömével gazdagodva megszépült a lakásunk. Látható, hogy mennyivel világosabb van idebent, a friss festékszagtól pedig pontosan úgy érezzük magunkat, mint 2008-ban, amikor ideköltöztünk (1. fejezet, 2. fejezet, tessék kattintani), csak most sokkal több bútort kellett megmozgatni, mint akkoriban. Itt (is) szeretnénk megköszönni Gyuszinak, blogunk hivatalos repperének az áldozatos munkát, amivel elősegítette a munkafolyamatokat. Aki pedig még soha életében nem festett lakást, de tervezi, annak bátran merem ajánlani, hogy vágjon bele: ha én meg tudtam csinálni, akkor másnak is sikerülni fog. :-)

Lakásfestés projekt - műsorelőzetes

Na, ma már érdeklődtek arról, hogy élek-e még, ezért éppen itt az ideje bejelentenem, hogy bizony lakásfelújítást tartunk a mátkámmal, és hogy ne unatkozzunk, a blogunk hivatalos reppere is itt van velünk. A felújítás során az alábbi tevékenységeket végezzük:

• A lakás teljes újrafestése, minden helyiség minden fala és mennyezete
• A nagyobb repedések eltávolítása, glettelés, gumitömítővel való benyomkodás (ez általában a festés előtt történik)
• Szekrények és környékük teljes tisztítása
• Függönyök, szőnyegek és minden egyéb háztartási finomtextília tisztítása
• Régi vackok, lomok, szirszarok kiválogatása

Namost ezen munkafolyamatokból az első kettőt javarészt én végzem. Hadd ne mondjam, soha nem gondoltam volna, hogy én ilyesmit fogok csinálni, ennek megfelelően nincs is nagy jártasságom a témában. Még gyűjtöm a tapasztalatokat és ha végre nem kell hason fekve ülni a számítógép előtt, fejjel lefelé, hogy írni tudjak a blogba, akkor hosszabban is megosztom mindazon tapasztalataimat, amiket sikerült összegyűjteni. Van belőle jó sok! A mosás-tisztítás és lomtalanítás feladatkört az én életem párja vállalta be, Clorox és Domestos társaságában. Repperünk pedig ahol tud, segít: azon túlmenően, hogy egy pizzafutárra való várásról is sikerült neki mélylélektani remekművet összehoznia, feltöröl, szőnyeget mos bőrének ledörzsöléséig, diszperzitet vakar és figyeli, hogy minden rendben legyen. (Igazából mindenben jobb, mint mi, de bölcsen elhallgatja és a budira jár röhögni rajtunk, hogy ne lássuk.) 

Hát így telnek a napjaink, azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt három nap se volt semmi (12 óráztunk), de ami még ránk vár, az ennél csak rosszabb lehet. Vagy ahogy a repper mondja 8 sorban hirtelen rögtönözve (és röhögve):

Ennél már jobb nem lehet

Csak rosszabb, hisz' elhiszed

Hogy a nagyszobákban ugyanez vár

Elég rossz volt, de nincs több már.

A két nagy szoba már csak könnyebb lehet

Mert egy hatalmas lyuk vár tégedet

A konyhában már minden rendben

Egy plafon, meg félig csempe.

Viccesen jegyzi meg a művész, hogy a hatodik sort nem ám félreérteni! Köszönjük szépen.

A részletes beszámolóig Olvasóink szíves türelmét és megértését kérjük. A nap végére már olyanok vagyunk, mint Paplan:

Hork! 

Mit főzzünk, ha semmi sincs otthon?

Olyan negyven fölött a háziasszonyok másfél órán keresztül tudják elszórakoztatni családtagjaikat azzal, hogy felteszik a kérdést: már meg mit főzzünk már holnap? Ilyenkor általában sziporkázva érkeznek a válaszok, de valahogy egyik se jó: múlt héten volt, nincs hozzá tojás, apád nem szereti, az nagyon molyolós, ahhoz most nincs kedvem. Végül mégiscsak dűlőre jutnak, és a szokásos húsleves, pörkölt lesz a kaja.

Van azonban ennek a játéknak egy olyan, sokkal kreatívabb és érdekesebb formája, amikor feltesszük a kérdést, viszont tudjuk, hogy a kamrában és a konyhában nincs semmihez semmilyen hozzávaló. Mit főzzünk hát, ha semmi sincs otthon? Azért azt mindannyian tudjuk, hogy a semmi az eléggé tág fogalom, mert általában olyan nincs egy háztartásban sem, hogy a szó szoros értelmében semmi se legyen otthon. Ha van, akkor az nem háztartás. Ezen indíttatásból mentem én is a konyha felé: napok óta nincs semmi itthon, ezért úgy gondoltam, hogy ebből valami meglepetés-ebédet mégiscsak készítenék én a mai nap folyamán.

Nézzünk csak szét a kamrában! Van itt egy tök. Nem szeretem, ebből tényleg nem fog készülni semmi. Két tasak macskaeledel, hát ezt most hagyjuk. Alul árválkodik két szem krumpli. Ahol már két krumpli van, ott lesz öt is, így aztán az ebédünk egy része megvan. Fejre fordítva a kamrát találtam még egy pár hónappal ezelőtt vásárolt, de elsikkadt Nagykocka nevű száraztésztát, ebből már nagyon úgy tűnik, hogy krumplis tészta lesz. Ahhoz viszont kell hagyma. Csak fokhagyma van itthon, abból meg csak nem csinálunk krumplis tésztát. Ha kihúzogatjuk a kis komódokat, akkor egyrészt frissiben fel lehet takarítani a porcicákat, de még egy-egy elejtett tíz- és húszforintos érmét is találunk. Már mehetünk is a boltba. Csókolom, három fej hagymát kérek. Ez megfelel? Igen. Lemérem. Köszönöm. 19 forint. Viszont látásra. (Még egy 10 forintos érme maradt is!)

Alakul a tésztakülönlegesség, kérem! De az asztalra csak nem tehetünk le egy nagy kotli krumplis tésztát, mindenféle bevezető – mondjuk ki: leves – nélkül. Tudni kell azt, hogy levest gyakorlatilag bármiből lehet készíteni, ha elég víz van hozzá, így ezen a nyomon elindulva előkotortam a konyhaszekrény fiókjának aljáról 3 tyúkhúsleves-kockát. Hosszas küzdelem volt a különböző sütőporok és elfeledett fűszerek csomagolásainak dzsungelében. A kamrában addig matattam, amíg szárított zöldségre és egy kis eperlevél-tésztára nem leltem, ebből már lesz valami. Alföldi finomság, hogy visszaidézzem egyik tanítványom édesanyjának válaszát a meghatározhatatlan eredetű ebédeknél elhangzó Hát ez meg mi? kérdésre. Na, nagyon szépen alakul a mai ebéd, a mosogató fölötti szekrény nyomokban tartalmaz piros paprikát, sót, igen, már minden összeállt.

Kezdhetünk főzni. Na, gyulladj már meg... mi van ezzel? Úristen, befizettem a gázt? Itt a levél... késedelmes teljesítés miatt... na, ennyit erről. Ha török egy kis száraz akácot, akkor még bográcsban összerottyanthatom az udvar közepén. ;)