Hangyák, macskák, szomszédok

Nehezemre esik elhinni, hogy esik az eső odakint. Fel is kacagtam hangosan (majdhogynem hahotáztam), amikor ébredés után megláttam az időjárás alakulását. Még az sem zavar, hogy itt a város közepén igencsak erjedt lóganéj-szagot sodor be a szél az ablakon, a cél most a lakás lehűtése, ennek megfelelően minden ablak tárva-nyitva áll. Az elmúlt napokban nemritkán 31 fok volt idebent, ami azért – valljuk be – már sehol sem kívánatos. Melegben már kaptak hőgutát, büdösben még soha, így aztán ezt az utat választottam.

Azért a nagy meleg ellenére történtek dolgok itt a háztartásban. Megjelentek például a hangyák, akik már nem bírták a föld alatt a rekkenő hőséget és pont a mi lakásunkat találták alkalmasnak arra, hogy a felszínre törjenek. Az elmúlt évek tapasztalataiból okulva hangyacsapdával mentem rá a kérdésre, így aztán hamarosan az egész kolóniát sikerült felszámolni. Nem volt olyan durva az invázió, mint két éve, amikor aztán rendesen csapást vertek a konyhaküszöb és a szemetes kuka között a kis dögök, az éjszakai csendben még a mozgolódásuk zaját is lehetett hallani. Ott aztán hangyacsapda ide vagy oda, újabb és újabb tagjai jelentek meg a kis mocskoknak.

Aztán az is igaz, hogy mire az ember megszokná a szomszédait, azok elköltöznek. Ez a társasházak egyik alapszabálya, amit 8 év alatt sikerült megfigyelnem. Négy évig laktunk egy tetőtéri lyukban, ahol folyamatosan jöttek-mentek mellettünk a szomszédok; mire az egyiknek megtanultuk a nevét már másik lakott bent. Amióta meg itt lakunk, már a harmadik szomszéd áll tovább. Nem gondolnám, hogy ennek mi lennénk az okai, szerintem csak ilyen szívós, kitartó típusú emberek vagyunk. Mindig érdekes és izgalmas az új lakó érkezése, az ember soha nem tudja, mire számíthat és néha kellemesen csalódik, néha meg csak úgy jelző nélkül csalódik. Majd meglátjuk, hogy most mit dob a gép.

Nem csak az emberekre, az állatokra is igaz ez az örökös mozgás. Tavaly jött a Grizzli macska, aki állandóan itt csövezett, még a kedvenc fotelomat is elfoglalta és onnan osztotta szúrós, néha érdeklődő tekintetét. Mostanában meg már csak nyomokban fedezhető fel az udvaron a kisállat, bár ha jön, akkor hosszabb időt tölt itt. Valószínűleg még hosszabb időt töltene, ha állandóan vele foglalkoznánk, de az embernek néha más dolga is akad, mint a macska vágyakozó tekintetének ellenállni nem tudva annak hasát simogatni. Annál inkább ideszokott ez a már előzőekben említett Paplan macska, aki hangos nyivákolással jelzi azt, hogy őt meg kell simogatni, meg azt is, hogy ő éhes, és hogy ő még mindig éhes, és szomjas is, és most jutalomfalatot akar. A múltkor annyira dörgölőzött, hogy azt hittem lyukat fúr a lábamba az orrával. Amikor mind a két macska jelen van, akkor megy a hatalmi harc, amit mit csak játéknak hiszünk, de meglehet, valójában ők a területért vívják örök csatájukat a földön, a bokrok alatt és a fákra mászva. Íme egy csöndes jelenet, amint Grizzli, mint herélt alfahím, szemmel tartja Paplant, aki viszont jól láthatóan nem vesz tudomást az egészről:

Látlak!

Hát így telnek a napok itt a belvárosban. Időközben elállt az eső és kisütött a nap, azt hiszem, továbbra is csak nyár lesz itt... Jó hűsölést mindenkinek!