Osztálykirándulás: Egerben újra! - 2. nap

Általában rettenetes élmény osztálykiránduláson felébredni, már csak azért is, mert legtöbbször úgy érzem magam, mintha kerítésléccel elvertek volna. Most azonban inkább úgy éreztem a lábam, mintha a tegnapi börtönmúzeumban látott kínzóeszközök valamelyikével lettem volna kezelve. Alig bírtam lábra állni! Nemkülönben volt kedvesem sem. Ez a drága teremtés ennek ellenére megkérdezte, hogy lemegyünk-e venni egy kávét. Hát persze! – vágtam ki lovagiasan, de a lépcsőn már úgy mentünk le mindketten, mint a nyugdíjas szakosztály jeles képviselői. A szállásunk a második emeleten volt, talán büntetésből, nem volt egyszerű művelet lemenni a recepcióhoz és onnan visszajönni.

A kávé után elindultunk négy kidolgozott felsőtestű sráccal reggelit vásárolni. Kellett az erő a szatyrok cipeléséhez. A közeli boltba mentünk, ahol egy kisebb vagyont költöttünk el, de 31 éhes szájról kellett gondoskodni, így nem volt kérdés a jó minőségű, tartalmas reggeli beszerzése. A szállásra visszaérve újabb két kilométerrel toldottuk meg az eddigi kilométerek számát. A reggelit kiporcióztuk, többeket tegnap este 9 óra óta ekkor láttam először. Ez nem feltétlenül volt kölcsönös, mivel ők ekkor nem biztos, hogy láttak engem, a szemük állásából legalábbis ezt olvastam ki. :) De sebaj. Aki éjjel mulat, nappal is legyen legény! Szobaellenőrzés, kulcsok leadása, viszontlátásra. Jöjjenek legközelebb is! - hallottuk távozáskor, ekkor többen felnevettek, mintha valami titok lappangott volna a levegőben. Az összes csomagunkkal együtt elindultunk újra meghódítani Eger belvárosát.

Mire a Dobó-térre értünk mindenki elfáradt újra, pedig nemrég volt ébresztő. Megpihentünk az árnyékban, majd a pár száz méterre lévő Minarethez mentünk Eger sétálóutcáinak macskaköves burkolatán, ami rendkívüli módon tudja sokkolni a fájós lábakat, ha az ember nem figyel oda. Nyögtünk! A Minaretnél már szintén 30 fok volt, tűzött a nap, árnyék meg alig van ott. Nem is sokan gondolták úgy, hogy felmennének a 97 lépcsőfokon a magaslatokba. Volt, aki a tegnap esti állapotát nem akarta felidézni azzal, hogy letekint a magasságokból és olyan is volt, aki nem aludt egész éjjel, így nem merte bevállalni az utat felfelé. Nekem személy szerint csak a lábam fájt.

Srácok a magaslaton

Így is lehet Minaretet nézni: alulról :)

A délelőtti programunk ezzel tulajdonképpen véget is ért. Egy ebéd volt hátra, ehhez viszont még korán volt, így szabadfoglalkozást hirdettem. Többen elmentek a plázába, mi elmentünk valami ebédet keresni, legtöbben viszont a tér árnyékos részére telepedtek, ahol csak úgy sorjáztak egymás után a meglepetések. Kezdődött azzal, hogy egy ráncos komikus jelent meg, aki hozzáfogott karaoke-műsort csinálni, majd röviddel azután a szerzői jogvédők lefogták, elcsendesedett, de utána újra nótába kezdett. Aszongya egy száll, harrangvirrágg, brutálisan tolta. Az osztályom eközben rájött gyorsan, hogy a morzsákra jönnek a galambok, rigók és verebek, így intenzív galamb-etetés vette kezdetét. Szándékosan szét akartak pukkasztani egy galambot a túletetés módszerével, de ez nem jött össze. :)

Tuubi-tubi-tubi!

A McDonald's tűnt úgy, hogy megfelelő lenne ebédelni (egyetlen másik hamburgerest se találtunk a környéken), így oda fáradtunk el egy óra magasságában. Hadd ne mondjam, hogy 31 emberrel bemenni egy ilyen helyre, összegyűjteni, hogy ki mit kér, leadni a rendelést, kimérni az üdítőket, mindenkinek odaadni amit ténylegesen kért és összeszedegetni, hogy mindenki kapott-e már enni, nem egy egyszerű feladat. A pult mögött lévők is meg voltak illetődve egy kicsit az összlétszám láttán (gúvadt a szemük!), de profin kezelték a helyzetet. Megebédeltünk, majd új erőre kapva elindultunk a vasútállomásra.

Ebéd a mekiben

A hazafelé út hosszú volt, mivel sokat kellett várakozni. Egerben vártunk 1 órát arra, hogy fél óra múlva Kál-Kápolnán legyünk. A félórás út alatt a vonat 10 percet késett, pedig nagyon profi piros vonat volt, életemben először utaztam ilyen vonaton és hát nem ugyanaz, mint a régi fülkés kék vonatok.

Itt másfél órát várakoztunk. Nagyon meleg volt, meghúztuk magunkat a szabadtéri váróban, ami egy salétromos faltő volt. Pihentünk.

Szieszta a betonon

Azért nem mondhatnám, hogy tétlenül töltöttük az ittlétet. Mi újabb kávéért mentünk be a Rácsos akadémia nevű helyre, ahol valamikor 1970 körül megállt az idő, igazi szocreál kocsma, annak megfelelő illat- és látványvilággal. Nem is kell felújítani, csak kiírni, hogy retró. :) Ez most nagyon megy. Időközben én úgy gondoltam, hogy meglátogatom a toalettet. Ennek megtalálása sem volt egyszerű, de itt meg aztán hatalmas kalandban volt részem. Előszöris amikor befáradtam a helyiségbe, fél centis víz állt a padlón. Remélem, hogy víz volt. Sarkon lépdelve jutottam el a privát szférát képviselő egyetlen fülkés budiig, ami gyanúsan le volt csukva, de úgy gondoltam, csak felnyitom. Itt rontottam el, ugyanis egy akkora briós lógott ki belőle, hogy szinte megszólított: hellóu! Na, gyorsan lecsaptam a fedelet és egy piszoárhoz fáradtam, ami meg azért volt talán kicsit frusztráló, mert a hátam mögött nyitva volt a normál méretű ablak, ott meg jöttek-mentek a népek. :) Kalandpark az állomáson.

Mire visszaértem a placcra, Dani úgy gondolta, hogy a megmaradt burgerét felmelegíti, de mivel nem talált se mikrót, se sütőt, a forró sínvasat gondolta erre legalkalmasabbnak. A melegítés kéfázisú volt:

1. fázis: burger aljának melegítése és a sajt olvasztása kb. 10 centivel jobbra

2. fázis: burger aljának és tetejének melegítése (érdekes lett volna, ha működésbe lép a váltó...)

Nem gondoltam, de elfogyott a burger ezután.

A kis piros vonat megérkezett időben. Egy kocsival jött, amit természetesen megint csak benépesítettünk. Hazáig zötyögtünk, kattogott a vonat, egyre álmosítóbb volt az utazás. Dani gyomrát megülte a burger, el is rázta a vonat, álomba merült. Azt hiszem, a róla készült kép jól mintázza a kirándulás alatt gyalogosan megtett mintegy 20 kilométert.

Szép álmokat!

Remélem, hogy mindenki jól érezte magát! Ha minden jól megy, jövőre újabb kalandba vágunk! :)