Geotagging

Hűséges macskabarát kommentelőnk, Penya hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy régebbi posztból kiderül, hogy hol is lakunk egészen pontosan. Úgy jutott az információhoz, hogy a blogon megjelenő, telefonnal készített képet lementette, majd (mivel a képek eltárolják készítésük helyét) megkereste annak helyét a térképen. A kép készítésének helye azonban meglehetősen pontatlan is lehet. Nem tudom, hogy kinek milyenek az okostelefonos szokásai, én senkivel sem találkoztam még, aki egész nap bekapcsolt GPS-szel járkált volna csak azért, hogy ha elkészít egy fotót, az biztosan a pontos tartózkodási helyét tartalmazza.

A komment hatására felülvizsgáltam az eddig telefonnal elkészített fotóimat és azt kellett megállapítanom, hogy pár fotónál bizony egészen pontosan eltalálta a készülék azt, hogy hol fotóztam, holott a GPS nem volt rajta bekapcsolva. Pár, főként beltéren készült fotónál azonban ugyanolyan eredményre jutottam, mint az említett képnél, hogy a környékre tippel ugyan, de kilométerekkel arrébb lévő helyeket jelöl meg.

Itt laknánk, a pusztában?

Hogyan lehet egy kép GeoTag információjához jutni?
A képekről rengeteg mindent eltárol egy intelligens fényképezőgép. Ezekhez a legegyszerűbben Windows alatt úgy jutunk el, ha a képre jobb gombbal kattintunk és kiválasztjuk a Tulajdonságok pontot. Ennek a Részletek füle alatt találhatjuk meg a kép készítésére vonatkozó információkat. A GPS rész alatt pedig a szélességi és hosszúsági koordinátákat is fellelhetjük.

Koordináták

Teljesebb körű pozíció-kiolvasást tesz lehetővé az ingyenes XnView képnézegető, ami ugyanerről a képről ezt írja:

Koordináták XnView-ban

A megfelelő koordinátákat már csak el kell helyezni a térképen. Egyszerű megoldást nyújt a http://itouchmap.com/latlong.html weboldal, ahol a kapott koordinátákat beírva a bejegyzés elején található képet kapjuk. Gyakorlatilag annyi történik, hogy a Google Térképen a pont megfelelő földrajzi koordinátára kerül, így be tudjuk határolni a fotó készítésének helyét.

Veszélyes is lehet
Érdemes belegondolni abba, hogy manapság, amikor mindenki mindenhová feltölt mindenféle fotóját, milyen veszélyek rejlenek abban, ha az elkészült kép tartalmazza készítésének pontos helyét is. Ha szeretnénk megszabadulni a minket eláruló információktól, érdemes a képet feltöltés előtt újra menteni úgy, hogy az EXIF információt kihagyjuk belőle. Erre legegyszerűbb mód, ha a már fentebb említett XnView programból a megnyitott képen kiválasztjuk a Szerkesztés/Metaadat/Összes metaadat eltávolítása menüpontot, majd mentjük a képet és csak azután töltjük fel.

Újrapaszta

Korosodó számítógépünk megérdemel időnként egy kis belső takarítást és némi törődést. Amikor hallottam, hogy kedves cimborám és kollégám (MiZY) kicsit túl sokat vásárolt a processzorokra való hővezető pasztából, felajánlottam, hogy segítek fogyasztani belőle, mivel saját gépem processzora is igencsak újrapasztázásra szorul. (Nagylelkűségem, mint látszik, nem ismer határokat.) Egy-két év elteltével érdemes a műveletet megcsinálni, hogy processzorunk kellő biztonságban legyen. Azoknak, akik még csak most ismerkednek a művelettel, elsorolnám, hogyan is fogjunk hozzá.

Első lépésként keressük meg a hűtőt, majd csatlakoztassuk le az alaplapról a ventilátor vezetékét, így kényelmesen el tudjuk majd távolítani a hűtőbordát a processzorról. A ventilátort külön nem kell leszerelni.

A hűtőbordát processzortokozástól függően más és más mechanizmusok tartják a processzoron, némi szakértelmet igényel tehát az eltávolítás. Általánosan igaz, hogy nincsenek olyan rögzítési módozatok, amihez rángatni kellene a bordát, mert "beakadt": az soha nem akad be, csak meg kell keresni, milyen módon van rögzítve. Ha sikeresen kioldottuk, akkor már könnyedén lejön a processzorról és feltárul előttünk a régi pasztázás maradéka.

Megkövült paszta a hűtőborda alján...

... és a processzor tetején

A régi pasztát minőségétől és a processzoron töltött időtől függően vagy egy fültisztító pálcikával, vagy pedig pengével tudjuk eltávolítani. Ha puha, akár ujjal is lejön, jöhet a fültisztító. Ha érezzük, hogy kemény, akkor inkább pengével próbálkozzunk. Ügyeljünk arra a művelet közben, hogy a morzsalékossá vált paszta ne kerüljön be a számítógép egyéb alkatrészei közé: legjobb megoldás, ha erősen rányomunk egy fültisztító pálcikát, amire ráragadnak a szemcsék, vagy folyamatosan használunk kisebb teljesítményű porszívót.

A régi paszta eltávolítása fültisztító pálcikával.

A paszta által hagyott, zsírosnak tűnő réteget egyszerű konyhai papír törlőkendővel is eltávolíthatjuk. Töröljük simára a hűtőborda alját és a processzor felületét is.

Tükröződő rézfelület

Letisztított processzor

A hővezető pasztát legtöbb esetben az orvosi injekciós tűhöz hasonló fecskendőben adják, természetesen tű nélkül. Ebből egy minimális mennyiséget kell a processzor felületére juttatni. Ügyeljünk arra, hogy a pasztát ne kenjük szét a proci teljes felületén, mivel a borda rányomásakor majd szétpaszírozódik, úgy foglalva el a szükséges területet.

Ennyi elég lesz

Ezt követően nincs más hátra, mint visszaszerelni a hűtőbordát ventilátorral együtt. A jól végzett munka örömében ne felejtsük el visszacsatlakoztatni a ventilátor tápkábelét az alaplapra! Innentől kezdve pár évig újra biztonságban tudhatjuk magunkat, már ami a számítógépünk hűtését illeti.

Porszívató

Valamikor másfél éve lejegyeztem, hogyan sikerült majdnem meghalnom egy porszívó miatt. A mai írásom tárgya pedig nem más, mint maga a porszívó, ami az LG konszern hihetetlenül formatervezett, fantasztikus terméke, a hangzatos V-CP753ND névre hallgató pokolgép. Több alkalommal segítek be a házimunkába, és mivel a por felszívásához túlzottan nagy tudomány nem kell, ezért ezzel az eszközzel próbálkozom felvenni a harcot a poratkák ürülékei ellen. Azonban a készülék engem valamiért nem komál: időről időre keresztbe tesz nekem, ami az alábbiakban mutatkozik meg:

Felborul, ha az ember arrébb akarja húzni és nem pontosan arra mutatnak a kerekének irányvektorai, amerre a húzásé. Gyakorlatilag fejre áll az egész masina, mint egy bogár, csörömpöl, és mivel a bekapcsoló gombja is a tetején van, ki-be kapcsol, ahogy billeg a padlón. Alig lehet újra lábra (kerékre) állítani.

Összegubancolódik a kábele, ha az ember már több métert megtesz. Imádja maga alá begyűrni a vezetékét, élvezettel terpeszkedik rajta. Ha az ember fia odébb húzná, akkor pedig csúszik a vezeték, rajta a porszívó, majd amikor már nem lehet tovább feszíteni a dolgot, akkor felborul megint csörömpölve.

Kinyílik a porzsákhoz vezető ajtó, ha az ember nem úgy emeli fel a gépet fél kézbe, mint ahogyan azt a tervezői megálmodták. A nyitáshoz egy kis liffentyűt kell lenyomni, ami pontosan ott van, ahol az eszközt a fogantyújánál fogva fel lehet emelni. Ilyenkor egy kis port kiköhög, ami szépen elterül a sötét színű bútorokon.

Nem fordul el a tetejéből kijövő cső. Egyszerűen néha megmakacsolja magát és szeret egy irányba állni. Hiába akarom én azt, hogy forduljon el, mert már csak 10 centi kell, nem! Azért sem! Áll egy irányba, mint egy magát megmakacsolt szamár, és csak akkor fordul el, ha odafáradok hozzá és manuálisan szépen átfordítom a megfelelő irányba. Idegállapotban néha felrúgom.

Beakad a szürke műanyag része az ágy szélébe, az ajtófélfába, illetve mindenféle kiálló dologba. Mivel a formatervezése nem éppen áramvonalas, a hátsó, ducibb szürke rész mindenbe kapaszkodik, amin az eleje (a bordó rész) szépen áthalad. Ilyenkor újra oda kell fáradni hozzá és arrébb pakolni a berendezést.

Nem lehet húzni a szőnyegen a hatalmas, egyébként könnyen kezelhető fejet. Csak tolni. Húzáskor egész egyszerűen képes lenne mérgében szétszaggatni a szőnyeget, mert az eleinte jól működő, hajszálak összeszedésére alkalmatos kis tappancsok a fej alján időközben már hajszálat nem szednek föl, viszont a húzást meggátolják. Így szőnyegen csak tolni lehet az apparátust, húzáskor pattog, földhöz veri magát, vergődik. A szívóerő csökkentésével ugyan lehet húzni is, de akkor meg a por nem lesz felszívva, szóval 1:0 megint oda.

Megáll a motor kb. tíz-tizenöt perc használat után. Az eszköz olyannyira felmelegszik, hogy tojást lehetne rajta sütni, de már nincs olyan szűrő, amit ne tisztítottam volna meg rajta a korrekt működés érdekében. A tíz perc működést kb. húsz perc pihenéssel kell megtoldani, mire újra elindul a gép, természetesen az azonnali melegedésnek köszönhetően egyre rövidebb időközökre. Így aztán ez alapvetően átrendezi a takarítási szokásainkat úgy, hogy kb. 15 perc alatt, két részletben porszívózunk csak az egész lakásban.

Röviden eképpen tudnám összefoglalni az eszköz negatív tulajdonságait. Egész biztos, hogy a következő porszívónk egy akkumulátoros, bekapcsoló gombot a hátulján tartalmazó, csapágyazott csőelfordítóval bíró, áramvonalas, hajszálszedegető tappancstól mentes, húzható, erős motorú, jó szellőzésű berendezés lesz. Hogy annak milyen nyűgjei jönnek elő, majd kiderül. :-) Egyelőre ezzel küzdünk a tisztább lakásért.

Hétvégi iskola

Lecsengett a félévi hajrá, kinek jobban, kinek kevésbé jobban sikerült teljesítenie a követelményeket. Nincs is más hátra, mint a félévi bizonyítványokat nyomtatni – hála az elektronikus naplónak, nem kell kézzel beírni minden jegyet az ellenőrzőbe, meg dátum meg aláírás meg vonalkázás. Csak reá kell bökni a megfelelő gombra, majd a rendszer terheltsége miatt lehet indulni lefőzni egy kávét, megvárni, míg lefő, kedélyesen elkészíteni és meginni. Ezt követően vissza lehet fáradni a géphez, konstatálni, hogy még nem készült el a félévi bizonyítvány, ezért nyugodtan kicsit körbe lehet takarítani a lakást, majd ha ezzel végeztünk, talán előáll a megfelelő dokumentum, bár ha nem megfelelően paramétereztünk, kérem, akkor újra lehet kezdeni az egészet. Ha minden oké, akkor már csak nyomtatni kell a PDF fájlt és – eltekintve a résztantárgy-jegyek beírásának egy órás műveletsorától – készen is vagyunk.

Egyébként vannak érdekességek a közoktatásban, informatikai vonalon is. Év elején jött a hír, hogy búcsút inthetünk márciustól a Microsoft szoftverek licenceinek, tehát a Windowsok és MS Office-ok helyett ingyenes megoldásra kellene átnyargalni. Ez felvetette azt a problémát, hogy ha négy évig MS Office-t tanult a gyerek, akkor hogy is lesz az, hogy Linux alatt LibreOffice-ben érettségizik. Nem beszélve az emelt szinten tanulókról, akik Windows alatt futó programozási környezetben tanultak meg programozni. Aztán most meg már beszélnek mindent, a legutóbbi információ szerint már nem biztos semmi sem. Mindenesetre ez arra jó volt, hogy belénk állítsák az ideget, de gondolom, hogy előbb-utóbb csak meg tud egyezni az állam és a Microsoft. Nem lennék ellene a nyílt forráskódú szoftvereken való tanításnak sem, egyedül csak az általa teremtett helyzettel nem volnék elégedett: a tanulónak iskolában Linux, otthon (szinte biztosan) Windows... De lehet, hogy kialakulna belőle valami, egyelőre nem tudom ezt ebben a formában elképzelni.

Azt hiszem, hétvégére talán elegendő ennyit foglalkozni az iskolával. Mindenkinek kellemes félévzárást, jó bizonyítványokat kívánok!

A tékozló macska hazatér

A macska egy fantasztikus állat.

Sok forrást megragadtunk, hogy eltűnt Grizzlink után nyomozzunk, de hiába. Vettünk neki egy kis macskakaját akkor, amikor már egy hete nem volt itthon, remélve, hogy hazatér. Hazafelé autókázva minden macskában őt véltük felfedezni (még egy árok-átfolyóba mászott macska miatt is megálltunk a forgalmas úton kocsival, és báli gúnyában másztam be a sárba, hogy megnézzem, nem-e Grizzli az... hát nem ő volt). Kimostuk a kajás tálját, hátha hazajön, sőt, amint emlékeztek, még itt a blogon is publikáltam egy rövid cikket, hogy hátha megkerül a cica, ám minden hiábavaló volt.

Ma azonban hirtelen, midőn besötétedett...

Kijönnétek végre?

A tékozló macska, tisztelt hölgyeim és uraim, hazatért. Úgy volt, ahogy elterveztük: ajtónyitáskor egyszer csak itt termett. Neki nagyon nem tűnt fel a távollét: jó húsban van. Érkezésekor természetesen éhes volt és táplálkozás után jól esett egy kis simogatás (amiből kapott rendesen, mert hiszen közel 2 hétig színét se láttuk). Ezt követően elégedetten elfoglalta a foteljét, csámcsogott egy kicsit, benézett a manzárdjába is,  körbejárta a területét, majd lepihent. Így meggyőződhettünk róla, hogy életben van a kis macska bűre és nem féknyom van a hátán.

Hogy aztán meddig marad, azt csak ő tudja...

A türelem rózsát terem

Az alábbiakban egy Telenoros-extrémszámlás, ámde hepiendes tanmesét sorolnék el a kedves olvasóknak, mely rávilágít arra a nagy igazságra, mely szerint – ahogy a költő mondja – a hűség a legkegyetlenebb béklyó, ám néha mégis segíthet nekünk nemes céljaink elérésében.

A blog hasábjain már említett telefonrendelés egyben tarifacsomag-váltással is járt, amelynek az volt a célja, hogy az évek alatt szépen lassan gigászira duzzadt telefonszámlánkon valamelyest csiszoljunk lefelé egy keveset. Számításaim szerint a számlának kb. a felére kellett csökkennie a váltással, mivel egy csomó olyan szolgáltatást elhagytunk, amiért eddig külön fizettünk súlyos összegeket (pl. internet- és SMS-csomag). Éppen ezért döbbentem meg (egészen pontosan majdnem fel kellett locsolni engem), amikor megláttam, hogy az e hónapra ütemezett telefonszámla éppen a duplája lesz annak, amit eddig fizettünk.

Oknyomozás kezdődött! Hamarosan ki is derült, hogy az új tarifacsomag díjai mellett a régi tarifacsomaghoz rendelt szolgáltatások mindegyikét is kiszámlázta a szolgáltató, egy teljes hónapra, teljes áron, annak ellenére, hogy csak 9 napig használtuk őket, utána pedig lemondtuk. Ez tűrhetetlen volt, mi több: elfogadhatatlan, sőt: vérlázító, ezért rögvest fel is hívtam a 1220-at, hogy némi gyógyírt a lelkemre adnának azáltal, hogy egy 9 napig használt szolgáltatást tényleg csak a 9 napra esedékes díjjal fizessünk ki. A szolgáltató felkészült embere kifejtette a véleményét arról, hogy itt nem lesz lélekbalzsamozás, mivel az ÁSZF-ben rendezett sorokban áll ottan szigorú betűkkel, hogy bizony az ügyfélnek ki kell fizetni a hónap elején aktív szolgáltatásokat, egész hónapra. Replikáztam és elővezettem, hogy szerintem mennyire etikus dolog az, ha 9 napig használtam valamit, de mégis 31 napra kell fizetnem. A problémát ugyanis (szerintük) az okozta, hogy a díjcsomagváltást a telefonrendeléssel én kértem és nem ők. Ezt el is ismertem, és közöltem, hogy a csomagváltás díja is szerepel a számlán, és szerintem ezzel a váltással egyértelművé tettem mind a magam, mind a T. szolgáltató számára, hogy a régi szolgáltatásokat nem akarom tovább használni. Erről (ti. hogy nem működnek tovább a régi szolgáltatások) a rendelést követően mintegy 30 percen belül SMS-ben is értesített bennünket a Telenor, így aztán úgy voltunk vele, hogy valószínűleg akkor fizetni sem kell azokat tovább. De hát nem, szerintük kell.

Mivel nem jutottunk dűlőre, ezért még mielőtt válogatott szitkokat szórtunk volna egymásra, az ügyfélszolgálatos időt kért, majd 15 percig vártam, melynek során 39 alkalommal hallgattam végig a Telenor reklámmuzsikáját. Megmondom őszintén, a 10. perc környékén arra gondoltam, hogy engem itt és most aztán jól felültettek: húzzák a fülembe a nótát, az ügyfélszolgálatos meg kiment cigizni (szigorúan szabad térbe) és éppen egy szintén dohányzó haverjának meséli, hogy milyen hülye hívta fel most őt éppen, és nem bírta tovább: el kellett rántania egy spanglit. Azonban a 15. perc után csak jelentkezett és volt egy ajánlata. Mivel prémium ügyfél volnék, aszondja', ezért a számítógépes rendszer megengedte, hogy egyszeri díjcsökkentést kapjak, mely szerint két telefonszámra a két legdrágább szolgáltatás egész havi díját elengedik nékem. Könny tolult a szemembe a jó hír hallatán, de azért még akadékoskodtam, hogy a 9 napra esedékes díjat szívest (ha nem is örömest) kifizetem én, csak a többi napra ne kelljen, amikor nem is használtam. Ő viszont kötötte a házőrzőt a culáphoz, hogy márpedig itt egész havi összeg lesz elengedve: kell vagy nem kell?! Na, ennek már fele sem volt tréfa: valamikor dolgoztam én is ügyfelezős részen, szóval tudtam, hogy most aztán az idegösszeomlás szélén járunk a variálásommal, így készségesen elfogadtam a dolgot. Jóhogy! A telefonszámlánk így majdnem a felére (kb. az általam kikalkulált összegre) csökkent, így a tegnapi este folyamán be is írtam a Telenor számára egy ceruzás kisötöst zölddel, ráadásul a beszélgetés végén még pozitívan értékeltem az ügyfélszolgálatos úriembert és az egész ügyfélszolgálatot is, cakkumpakk, úgy ahogy van. 

Néha megéri hűséges ügyfélnek lenni...

Ahogy indult az év

Boldog új évet kívánunk a blog minden egyes, még érdeklődő és kitartó olvasójának!

Általában úgy szokott az lenni, hogy mire valami kikerül a netre, vagy a hírek közé, aktualitását veszíti, így ezen felbuzdulva bátorkodom most megírni, hogy szeretett Grizzli macskánk eltünedezett. Pontosabban úgy járt, hogy szokásához híven elindult a reggeli portyájára és nem jött haza. Namost nem aggódnék, ha a reggeli portyájára indulás ma reggel lett volna, ő viszont öt napja indult el széjjelnézni a nagyvilágba és azóta nem talált haza, tehát fogalmunk sincs, hogy merre kóborol a kis puha állatka. Merjük remélni, hogy nem egy féknyom van a hátán, hanem szerető emberi kezek simogatják a kis szőrméjét neki. Ugyanakkor bízunk abban, hogy jól érzi magát ott, ahol van és nem az örök vadászmezőkön kergeti az egereket, hanem mondjuk egy padlás zugaiban. Nagy reményekkel nyitogatjuk az ajtót, hátha megpillantjuk szeretett kisállatunkat, de sajnos lassan már a reményünk is elfogy, mint a macskaeledel, amit ugyan kitettünk irányzéknak, de csak vérszomjas kóbor macskák falkáit csalta közelébb.

Az év indítása – leszámítva a macskadrámát – zökkenőmentesen indult, ám majdnem sikerült múlt év végén (még a szilveszteri mulatságsorozat előtt) lefőznöm egy i5-ös processzort, mindezt a saját gépemben. Az úgy volt, hogy észrevettem én a sebességnek esését, de szoftveres problémára gyanakodtam egészen végig. Valamikor nyáron újratelepítettem a számítógépemet, mert kibírhatatlanul lassan indult már. Az újratelepítés után sem volt zökkenőmentes minden, egyszerűen dolgozott a gép, de csak nem úgy, ahogy kellett volna. Telepítettem újra drivereket, próbálgattam frissítéseket, de igazából semmi sem használt, időm azonban különösebben nem volt foglalkozni ezzel a problémával. Indításkor gyors volt, aztán fokozatosan lassult. Mígnem úgy hozta a sors, hogy a karácsonyi őrületben a Burnout Paradise nevű (már a nevében is benne van az égett szag) játékot toltuk kölcsönkormánnyal. A kormány driverének feltelepítése után újraindítottam a gépet, majd az önteszt után a beszédes nevű CPU temperature error hibaüzenet fogadott. Soha addig semmi nem jelezte, hogy gond lenne a hűtéssel, szétnéztem hát a BIOS-ban, hogy hol is állunk fokilag. Engem is kivert a víz egy pillanat alatt, amikor megláttam, hogy 99.2 °C-on jár a processzor. Azt sem tudtam mit nyomkodjak, hogy kikapcsoljon gyorsan a rendszer. Szúrós szemmel történő gyors helyzetelemzés következett, melynek során kiderült, hogy vélhetően egy belső nagytakarítást követően a hűtő visszahelyezésekor az azt rögzítő egyik műanyag pöcök elhajlott egy kicsit, így a hűtőborba nem szorult oda kellőképpen a processzorra. Igazán csodálatos, hogy nem füstölt el a lelke a gépnek, letargiába estem volna az év utolsó napjaiban, annyit mondhatok, mely letargia igen kitartott volna legalább márciusig.

Eképpen kezdjük tehát ezt az évet, izgalom minden vonalon, ráadásul itt a félév a suliban is és megannyi változás a nyakunkon. Csak győzzük energiával! Dehát erre töltődtünk egész téli szünetben. Kalandra fel!