Apróval

A kavargó hóesésből léptünk be valamivel hét után a a kisboltba, aminek régen lekopott cégtáblája fölött soha le nem kopó, vörös festékkel festett ötágú csillag díszeleg. Reggelit vettünk, mint általában reggel, majd a pénztárhoz fáradtunk.

– Apróval fizetnék – közöltem tárgyilagosan. Ennek általában szoktak örülni.

– Remek – jön a válasz a pénztárgép túlsó oldaláról, – nekem mindig hozhatjátok az aprót.

Rendkívül boldog lettem, de aztán a mosoly kicsit alábbhagyott az eladó arcán, amikor előszedtem a húszasokat a zsebem mélyéről.

– Most mondanám, hogy jó sokat nyertetek... – próbálja meg elütni az ezerszer hallott poént, de már nincs visszaút, én ezzel fogok fizetni! A bágyadt reggeli mosolyom mögött hirtelen úgy érzem, hogy a zsebemben lapuló három kilónyi apró történetét mindenkinek meg kell értenie, ezért magyarázkodásba fogok.

– Nem nyertünk, ezt a hónap során gyűjtöttük. Mindig toronyba rakjuk az aprót, aztán hónap vége felé szépen lebontjuk a tornyokat, ebből veszünk reggelit.

– Á, értem – mondja ő, majd még megjegyzi: – Százasokat szívesebben váltok, bármikor.

– Oké – mondom, – azzal majd olyan hónap közepe felé jövünk. Akkor még vannak.