Hej, bizony, mostanában aztán! De még hogy! Annyi a beadni való dolgozat, kiszámolni való feladat, megvalósításra váró mérés, elvégzendő értékelés, embert próbáló számítás, módszertanilag megfelelő prezentálás, képbe kerülő vizsgatanítás, kidolgozandó pedagógiai módszer (logóval!), hogy az ember agya eldurran.
Nálam tegnap este jött el ez a pillanat.
Szembesültem azzal, hogy a tantárgyi követelményeket legcélszerűbb mindig azelőtt elolvasni, hogy bármihez is hozzáfognánk az adott tantárgyat illetően, mivel hihetetlenül nagy méretű, nádnyelves fúvókával megszólaltatott hangszereket (oboa) kerülhetünk el ezzel. Például nem kell újra megírni valamit, amiről egy hét munka után azt hinné az ember, hogy éppen elkészült vele. Gigarosszul tud esni az ilyesmi, legalább annyira, mint amikor egy embermagas kártyavár összedől. Vagy egy majdnem kirakott puzzle-t szétdíbol egy kiskutya. Vagy... bármi, amiben sok munka van, és laza csuklómozdulatot követően szép halkan lehet rácsukni a kukatetőt.
Szóval ilyesmiket csinálok mostanában. Ugyanakkor egyre jobban felfedezem magamnak a Moodle-t, mint oktatáskezelő rendszert. Ebben fejlesztek mostanában dolgozatokat, kurzusokat, terjesztek tananyagokat, próbálkozom vele. Legalább a javítás idejét megspórolom. Persze, ez sem sem igaz, mert egy jó teszthez kell legalább 40 kérdés, azzal meg igencsak elpöcsörészem vagy 3-4 órát, mire minden klappol és semmi sincs elírva. De legalább csak egyszer kell megírni. :) Mindennek van előnye.
Ma ennyit mondanék a varázslatosan tartalmas, meglepetéseket sem nélkülöző mesterképzésről, aminek diplomáját addig úgysem kapom meg, amíg nyelvvizsgám nem lesz, az meg fogalmam sincs, hogy mikor lesz... Az élet harc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése