Ma délelőtt elromlott a kávégép. Talán mondanom sem kell, hogy ez egy tíz órán keresztül tartó érettségi vizsgán micsoda riadalmat tud okozni. Hathatós közreműködésemnek köszönhetően a délután folyamán új kávégép lett üzembe állítva, amit az ebéd elfogyasztása közben gyakorlatilag boldog-boldogtalan nyomkodott. Darált és főzött a gép, mint az állat, szerintem egy óra alatt ezt is elrontjuk ebben a tempóban, de egyelőre még jól bírja a kiképzést.
A mai délelőtt viszonylag feszültségmentesen eltelt. Jelen sorok írásakor éppen a délutáni diákturnus várakozik odakint gyomorideggel és körömrágással körítve, saját lében fürödve. Az idő azonban olyan ütemben szalad, hogy már bent is ülnek és az angol feleletek le is mentek. Még emlékszem arra az időre, amikor én érettségiztem: emlékeimben valahogy teljesen máshogy él az egész. Persze akkor teljesen más volt a szerepem, mint most, mégis, valahogy jobbnak gondolom az akkori feleleteket, többet beszéltek a diákok mint a tanárok és valahogy küzdöttünk azért, hogy jó eredményeket érjünk el. Én ezt most olyan kevés embernél látom. Akinél viszont látom, annál jó érzéssel tölt el.
Egyre melegebb van a teremben, kicsit úgy érzem néha, hogy lefordulok. Lehet, hogy nem ártott volna, ha reggel óta valamikor ablakot nyitottunk volna, de itt a főút mellett nem lehet egymás szavát hallani, ha ablakot nyitunk. Csukott ablak mellett se nagyon. Így próbálunk túlélni, lavírozni a sodrásban. A feleltető tanárok rendkívül nyugodtak. A diákok már kevésbé. De ahogy telik az idő és haladnak a feleletekkel, egyre inkább otthon érzik magukat.
Ez az állapot véglegesnek tűnik. Bár most volt egy jó beszólás:
– Mit jelent a DPI?
– Dot per inch.
– És ez mit jelent?
– Hát hogy inchenként mennyi a dot. :-)
Tudósításunkat olvashatták az érettségiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése