Bizonyára többen vagyunk, akik álmainkban régi helyeken járunk. Olyan épületekben, ahol több évvel ezelőtt fordultunk meg, és álmunkban a hely semmit nem változott. Tudjuk, hogy az eltelt időnek nyomot kellett volna hagynia a berendezési tárgyakon, repedtté kellett volna tennie a falakat, mégis: álmunkban teljesen természetes, hogy minden úgy van, mint régen. Ezt az érzést éltem át tegnap, csak éppen a valóságban.
Megboldogult fiatalkoromban előszeretettel jártunk a város Kávéházába. Egy helyre, ahova közösen be lehetett ülni, nem volt drága és nem is volt kocsma. Ugyanakkor a Galéria Kávéház véleményem szerint egy meglehetősen szerencsétlen helyen, a lakótelep közepén épült. Sokan a városból nem is tudják, hogy nálunk van egy ilyen vendéglátóhely, sőt, nem is hallottak róla. Esetleg csak régi emlékeikből idézik fel, hogy igen, mintha régen lett volna ott valami… nos, igen. A hely ugyanis évekkel ezelőtt bezárt. Viszont szívesen emlékszem a kollégista éveim alatt kint töltött estékre, a nagy röhögésekre, arra, hogy mindig fent ültünk a galériában, és jól éreztük magunkat. Amikor visszaköltöztem a városba, tapasztalnom kellett, hogy a hely már nem működik: talán a megszűnt érdeklődés, talán más miatt bezárták, és évekig üresen állt.
A minap egy hirdetésből értesültem arról, hogy újra megnyílt a Kávéház. Nekem sem kellett több: az első adandó alkalommal (tegnap) kimentünk és leteszteltük a helyet és a kínálatot.
Kezdem a hellyel, amiről sokat nem tudok mondani: az első bekezdés hűen tükrözi, hogy mennyire nem változott semmi. A galériára vezető lépcsők nyikorgása, az asztalok elrendezése, a kopott darts-tábla és az italreklámok a falon mind-mind a régi időket idézték. A tető belülről is szemügyre vehető faszerkezetére talán egy lakkozás már ráférne, de még így, a maga nyers és rusztikus valójában is hozott vissza emlékeket. Még mindig kellemes helynek tartom.
Természetesen próbára tettük a kínálatot és a kiszolgálást is. Gondolkodtunk, hogy milyen lehet a kínálatban szereplő epres és mogyorós kávé, de végül a konzervatívabb vonalon maradva szívem hölgye egy hosszú kávét kért, én pedig egy kapucsínót és egy öt gombócból álló fagyikelyhet. Azért voltam ilyen merész, és azért mertem bevállalni öt gombócot, mert már kint hirdették a fagyi árát: 70 Ft/gombóc, ami pedig a mai viszonyok között vagy nagyon rossz fagyit, vagy pedig nagyon kis gombócokat jelent – én ez utóbbiban reménykedtem leginkább. Süteményt sajnos nem kínálnak.
A rendelésünk kb. 5 perc alatt került az asztalra. Addig hallgathattuk a rádiót, ami folyamatosan és szerintem megfelelő hangerővel szólt. A kávé kedvesem elmondása szerint ugyanolyan, mint máshol: finom. Nem volt forró, inkább ilyen ihatóan langyos. Nekem a kapucsínóval ennyi szerencsém nem volt: alapból feltételeztem, hogy valamiféle édesítés szerepel benne, nos, nem szerepelt. Cukrot ugyan kaptunk a kávéhoz, az viszont a hideg (!) kapucsínóban igen nehezen olvadt szét. Csak kitartó keverés útján sikerült némi édesítést eszközölnöm, ekkorra azonban a tejhabot teljesen szétkevertem a termék tetején. Ez tehát csalódás volt. Viszont a kávéhoz adott keksz, mint jó szokás, megmaradt régről.
A fagyi szerintem finomra sikerült, bár tényleg nem valami nagy fagyigombócokat kell elképzelni. Díszítésül itt három győri kekszet, epres öntetet, tejszínhabot és vegyesgyümölcs-konzervből származó gyümölcsdarabokat kaptam. A fagyi kellemes hőmérsékletű, nem langyos, hanem igazán hideg volt, és azt hiszem, 350 Ft-ért egy ilyen kehely nem mondható soknak.
Mindent összevetve az emlékek miatt jó volt betérni, de azt hiszem, ha valaki új emberként próbálkozik, a hideg kapucsínó és kávé mindenképpen elveszi a kedvét a további próbálkozástól. Személy szerint én, mindent beleszámolva közepest (3) adok a helynek. A kávé, kapucsínó és fagyikehely összesen 790 Ft-ba került, ami szerintem jónak mondható, bár hideg kávét olcsóbban is lehet kapni. Később még visszatérünk, és kapnak egy esélyt a javításra a tanév vége előtt. :)
Galéria Kávéház
5310 Kisújszállás, Nagy Imre u. 3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése