Hajnali panaszáradat

Kellemes hajnalt kívánok a Tisztelt Olvasóknak, Önök a Thozoo naplója kora reggeli, vasúti panaszkodás-jellegű különkiadását olvashatják az alábbiakban.

Tegnap egy kicsit nagyon elegem lett nemzetünk vasútjából, ugyanis egy nap alatt sikerült neki mindazt produkálnia, ami még egy lapáttal rátett az egyébként is ragyogó, utazással és fejtágítással teli napomra. Jómagam utazás előtt általában eltervezem hogy azalatt a két óra alatt, amíg csillogó fővárosunk saját szennyében pompázó belvárosába nem érek, mit fogok csinálni a vonaton. Ez a terv tegnap akkor ingott meg, amikor bejelentették, hogy a vonat késik 20 percet. Rendkívül csípős hideg volt, így be is vonultam a váróba, aminek pozitívumai abban merülnek ki, hogy fűtött. Várakoztam, először türelmesen, de aztán amikor a húsz percből jó közelítéssel lett ötven perc, kicsit már ideges lettem. Persze ezt a késést már nem mondták be, talán ciki lett volna tíz percenként újra és újra emelni a tétet. Igazából azt sem tudom hogy a késésben lévő vonattal indultam el, vagy azzal, ami menetrend szerint utána jön, de ez történetünk szempontjából lényegtelen is.

Általában úgy érkezem meg a fősulira, hogy bő egy órám van az okítás kezdéséig, ez tegnap öt percre zsugorodott. Rohantam hogy odaérjek. Hozzá kell tenni, hogy az egyébként két órás utat 1 óra és 45 perc alatt produkálta a vonat, így felmerül a kérdés, hogy ezt miért nem tudja minden egyes alkalommal megcsinálni?

Hosszú és fárasztó képzés után agyilag zokniként, gyakorlatilag ösztöneimtől vezérelve értem ki a nap végén a Nyugati pályaudvarra, ahol bent állt már a vonat. Remek, gondoltam, legalább időben indulunk. Sikerült kifogni egy olyan kocsit, amiben nem hogy fűtés nem volt, de az ajtó és ablak becsukott állapota ellenére is hideg levegő áramlott be valahonnan. Egy hölgy meg is jegyezte, hogy ezek a vonatok nem olyanok, mint a dunántúlon, ő azt sem tudta hogy ezek még léteznek. Én hozzátettem hogy ez több éve működő nosztalgia-járat, próbálja meg így felfogni és jobb lesz. :) Egyszerűen és ésszel nem lehet jobban kezelni ezeket a dolgokat. De hogy visszatérjek: állunk tehát a Nyugatiban, ahonnan a vonat eredendően indul, és azt hinné az ember hogy ez így jó, hiszen ahonnan indul, ott nem tud késni. Hát ez tudott, bár gyakorlatilag a magyar tűréshatáron jóval belül lévő, jelképes 13 percet.

A múlt szombati előadáson azt hallottam egy igen elvakultan profit-szemléletű üzletembertől (az ő előadására utazom most is), hogy az ember értéket teremt és minden egyes perc az életünkből forintban mérhető. Ha a tegnapi 63 perc kényszerű várakozást forintosítanám, az jönne ki, hogy engem bizony a MÁV kirabolt. És ezért még fizettem is neki. :)