Olyan korán van még, barátaim és üzletfeleim, hogy lerobban a tőgyem ha az időre nézek. Ti még javában alszotok amikor én már az internet fényét emelem bejegyzésemmel egy rázkódó vonaton, a töksötét magyar prérin átrobogva. Marha korán kellett kelnem és azt kell mondjam, hogy teljes mértékben mobil vagyok már. Ide-oda ingázok, Budapest minden reggel vár. (Ez most rímelt az előző mondattal, de ez egy ily korai órán teljesen véletlen esemény.) Októbertől szombaton is oktatva vagyok, így nagyon durván és nagyon sokat utazom.
Tegnap nosztalgikus módon matek zh-n vehettem részt. Teljesen kiégtem rajta. Ki én, de annyira hogy egy pillanatra mintha megértettem volna hogy mit jelent az empirikus szórás konfidencia-intervallumának meghatározása. Talán pár pillanatig szépnek is találtam ezt a kifejezést, de utána, hazafelé a vonaton, már egyáltalán nem tudtam erre koncentrálni.
Hazafelé a vonaton ugyanis jobbára már semmire nem tudok koncentrálni. Még csak a tájat sem tudom nézni, mert az ébenfekete égbolton ragyogó holdvilág felhőkbe burkolt, pislákoló fénye ehhez nem elég. Helyette saját fekete-karikás szemeimet és meggyötört arckifejezésemet látom a fluoreszcens hülyefehér fényben. Utóbbin olyankor mindig igazítok kicsit, hogy ne látsszon rajtam az, hogy mindent össze tudnék aludni. Előbbin - biológiai beállítottságomból fakadóan - változtatni nem tudok, de azt hiszem sokan vagyunk ezzel így. A szemem alatti karikák elárulják, hogy sok órája ébren vagyok.
"Értelmiségivé válni sok kínnal és szenvedéssel jár" - fogalmazott egyik tanárom. Igaza volt. Talán tudat alatt tudjuk ezt mindannyian, átélni mégis teljesen más.
Hamarosan felkel a nap. Legalábbis remélem, hogy ez ma is bekövetkezik. Elküldöm ezt az írást, hogy a reggeli kávé mellett el tudjátok olvasni, aztán pedig a hétvége örömeibe vetve magatokat el is felejtsétek az egészet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése