A Lány és a Fiú

A Lány akkor már régóta kinézte magának a Fiút. De nem mert közeledni hozzá. A Fiú csak később vette észre, hogy a Lány szégyellőssé válik a közelében, és zavarba jön, ha beszélnie kell. A Fiú megsejtett valamit, de ő sem közelített, hiszen nem tudhatta, hogy az, amit észrevenni vélt, a valóság, vagy csak képzelete játszik vele. Aztán egy vidám hangulatú csetelés alkalmával kiderültek az érzelmek. Ezt annyiban hagyni nem lehetett, találkozniuk kellett személyesen is, távol a kíváncsi szemektől, egy csendes helyen. A találka érdekesen alakult, ugyanis először elkerülték egymást: a Lány kirakatokat nézegetett, a Fiú pedig nem vette észre. A Lány nem mert odamenni a Fiúhoz, bátortalannak érezte magát. Félt. Azt nem tudhatta, hogy a Fiú szíve is legalább olyan hevesen ver, mint az övé. Később azonban vágya erősebbé vált mindenféle gátlásnál, odalépett a Fiúhoz, és mindketten mosolyogtak.

A Fiú hangulatos helyre hívta a Lányt. Beszélgettek, sok mindent kiderítettek egymásról, és szemükben titokzatos tűz lobogott. Olyan tűz, amelyet az idő csak halványíthat, de soha ki nem olthat. Talán már akkor érezték mindketten, hogy egymásnak vannak teremtve. Valahol itt kezdődött el kettejük közös élete.

Mindennek napra pontosan négy éve. Azóta is együtt vagyunk, én és kedvesem, aki időközben menyasszonyommá lett. Az elmúlt napokban felidéztük az elmúlt évek eseményeit, jókat nevettünk közös életünk vidám pillanatain, felfedtük egymás előtt apró titkainkat, és talán ezekben a napokban érezzük a legjobban, hogy mennyit jelentünk egymásnak.

Szeretlek nagyon, kedvesem!