Kékesszürke

Tegnap újabb érdekes kalandba keveredtünk, miközben éppen egy új, szolgálati irodaszéket konzumáltunk, adománypénzből. A bútorboltba tévedve rögvest megszálltak bennünket az eladók, mint a legyek, és afelől érdeklődtek, mit is szeretnénk. (Bírom ezt a fajta mentalitást egyébként, a múlt héten kicsiny városunk egyik nívósabb bútorboltjában néztünk szét, és az eladó mindenfelé követett bennünket. Mit gondolt, hogy zsebre rakok egy szekrénysort, vagy a hátizsákomba pakolom a 3-2-1-es ülőgarnitúrát? Vagy úgy néznénk ki, mint akik bicskával akarják végigcsikarni a bútorok oldalát?) Elmondtuk, hogy egy irodai szék kellene a több éves, megmihálylott ülőalkalmatosság helyett. Választék volt bőségesen, ki is választottunk egy egészen gyönyörű kék színű szövettel borított széket. Van is raktáron, remek, lapra szerelt játék. Fizetés, be a kocsiba, aztán mehetünk is.

A sors azonban úgy hozta, hogy meg kellett állnunk további vásárlást intézni. Amíg szívem csücske megvette, amire szüksége volt, én egyedül maradtam frissen szerzett kincsemmel a gépkocsiban. A hátsó ülésen helyet foglaló dobozt stíröltem, amikor megláttam a feliratot:


Szűkös nyelvismeretem ellenére le tudtam fordítani, hogy a becsomagolt szék – bármilyen kecsegtető is volt a gyors vásárlás öröme – nem fog otthon kéken tündökölni. Bevártam a múzsámat és együtt robogtunk vissza az akkor már nyitvatartási idő végén lévő üzletbe. Rögvest letámadtam az eladót, aki rám tukmálta a széket:

– Nem kék – közöltem a tényeket tárgyilagosan, hűvösen.
– Hogy lehet? – kérdezte ő.
– Nem az. Szürke – válaszoltam én.

Azt mondja, megnézné ő, érted, hátha nem jól látom, hogy a szürke az szürke. Jaj, hát biztos elcserélték a gyárban, jön nekem ilyen dumával. Elindultunk kifelé, ő meg elkezdi tolni maga előtt a levitézlett, sok ember által kipróbált kiállított példányt kifelé.

– Te mit csinálsz? – kérdezem tőle.
– Hát... – mondja elképedve – kékből nincsen raktáron.
– Hát csak nem gondolod... – kezdtem én el a frissen vásárolt bútor örömétől való megfosztásom sirámait. (Nehogy már tisztogatással kezdjem az új székemmel való ismerkedésemet... pöcst!) Mivel nem jutottam dűlőre, és inkább az új székhez ragaszkodtam, így aztán maradt a szürke. Amit egyébként nem bánok, mert most már teljességgel megbarátkoztam a színével, anyagával, szóval tulajdonképpen hálás is lehetnék az eladónak, aki felcserélte a színeket.

(Ez az első cikk a Thozoo naplóján, amit az új ülőhelyemen írok.)

Ez valóban szürke.

Ööö... és akkor ezt így hogy? :-)

Ebben töltöm hátralévő életem egy jelentős részét,
illendő lesz hát megbecsülnöm.