Mit lehet szeretni egy gépben?

Nem emlékszem pontosan, hogy ki és milyen apropóból kérdezte meg egyszer tőlem azt, hogy mi a kedvenc tárgyam. Arra viszont tökéletesen emlékszem, hogy azt válaszoltam neki: a számítógépem. Persze akkor még fiatal voltam és bohó, az életről alig tudtam valamit, és nem is sokszor nézegettem ki a monitor mögül, így meglepett a rögtön utána következő kérdés:

- És mit lehet szeretni egy gépben?

A szavam is elakadt, és egészen biztos, hogy nem válaszoltam semmi briliáns dolgot, mert nem emlékszem rá (általában a sziporkázó válaszaimat megjegyzem magamnak). Fel sem merült bennem, hogy valaki nem szereti a saját számítógépét! Viszont a kérdés azóta is foglalkoztat: mit lehet szeretni egy gépben?

Magam sem tudom.

Amikor veszek magamnak valami kütyüt, általában már hónapokkal a vásárlás előtt kinézem magamnak a cuccot. Legyen az telefon, számítógép, DVD-lejátszó, bármi. Mérlegelek, melyik típus lenne jó, melyik érné meg/melyik felelne meg az igényeimnek a legjobban. Dúrom a netet, hatvankét oldalról szedem össze a specifikációkat, aztán fórumozok, kérdezek, ritkán válaszolnak is a kérdésekre. Aztán egyszer csak eljön a Nagy Nap, amikor már ébredéskor tudom, hogy ma az enyém lesz, megveszem magamnak! Izgatottan lépek az üzletbe, távolról már látom is, igen, ott van, de türelmes vagyok. Végül megnézem még a kiállított darabot, kipróbálom, ha lehet, és egy eredeti, gyári csomagolással ballagok a pénztárhoz. Örömmel (!) fizetek azért, amit szeretnék magamnak.

Hazahozva szinte soha nem az az első, hogy a vásárolt cuccal foglalkozzak. Ha telefont veszek, azt fel kell tölteni, új akksi, stb. A többinél meg mindig van valami, amit meg kell csinálni itthon, amíg oda eljutok, hogy végre-valahára egymással foglalkozhassunk. Általában eljön az este, és megkezdődik a Nagy Ismerkedés. Doboz kibontása, a termék fóliás csomagolásának megcsodálása. Imádom, ahogy az új műszaki cuccok illata kicsit betölti a levegőt kicsomagolás közben. Szépen mindent kirámolunk a dobozból, megnézzük, mi mire való. Helyet keresünk neki, aztán pedig használatba vesszük a terméket. Szeretek minden funkciót kihasználni, ezért elolvasom a használati útmutatót, és annak alapján próbálgatok ki mindent. (Volt már olyan, hogy a megvásárolni kívánt termék használati útmutatóját már vásárlás előtt letöltöttem és kiolvastam, így mint a profi, tudtam mindent, amikor használatba vettem a cuccot.) Eleinte amikor nem használom is ránézek, gyönyörködök a kialakításában, a formáiban, élvezem, hogy én birtoklom. Végül eljutok oda, hogy napi szinten kezdem használni a gépet. Ahogy telnek a hetek és a hónapok, kiismerjük egymást, tudom, hogy mire képes, és (ez nagyon fontos): nem várok el tőle többet. Számítógépre nem teszek olyan oprendszert, amit nem bír(ok), telefonon se cserélem ki az alap szoftvert, esetleg csak frissítem. De ennyi. Azért természetesen a határokig elmegyek; meg kell nézni, hogy mi az, ami még belefér.

Később olyannyira megkedvelem általában ezeket a cuccokat, hogy nem tudok nélkülük élni. Rendezvényre például utálok fényképezőgép nélkül menni, vagy ha olyasmit látok, amit feltétlenül meg kell örökítenem, megőrülök, ha semmi fotózásra alkalmas eszköz nincs nálam. Ha nincs nálam a telefonom, elveszettnek érzem magam. Ha nincs áram, és nem tudok filmet nézni, felmerül bennem a kérdés, hogy minek van annyi filmem, ha nem tudom megnézni? Teljesen kütyü-függő vagyok. Hogy ez a modern kor átka vagy áldása, sokszor magam sem tudom eldönteni. (Én még emlékszem olyan időkre, amikor egy esküvőről készült videófelvételt egy egész utca népe nézett meg egy udvarra kipakolt tévén+videón.)

Mai kérdésünk a következő: