Gizel nénéd a nagyvárosban

Mer' szemenszúrt a piszkapácával a Vatyekné fia, a hitvány Jakab. A druttyánbú szettem ki a szennyet a ház megett, oszt' azt meg odaette a fene, oszt' addig piszkálódott, hogy belémszúrt. Na, montam is Vatyeknénak, idehalgass Piros (mer' így híjják, az anyja vót az öreg Bábel Piros, ű meg annak a jánya, a Vohánszki Piros), én elmék az orvosho', oszt' erre íratok valamit, mer' kegyetlenű fáj nekem, meg dagad mint a betyárszencség, de bizony mondom néked, ha bekűd, rádutalom a csekket. Na, erre oszt' mingyán elkezdett vergődni-virnyíkolni, hogy eriggyek a főggyirül meg ilyeneket, mer' nem aszongya, hogy udvar, vagy porta, hanem főggye, így mondta az apja is neki, az öreg Vatyek. Lényeg, hogy oszt' be is kűdött a zorvos annak rengyemóggya szerint éngemet az esztékába. A fijam vitt el, mer' ott vót dóga, kilökött az intézetné, de hogy ott oszt' mik vannak, hát gyerëkëk! Fél órájig kerestem, hova kell mennem, mer' meg nem tutta egyik sűdő jány se mondani az ablakná, hogy hova mennyek a szememmel. Tajkártya, tajkártya, ezthajcsák, mintha géprű mondanák, nekem meg a lajbim zsebibe vót, de az meg akkora, hogy tán egy vekni kenyér is beleférne, alig tuttam előszennyi a zíratot.

Na, felmentem a második emelletre, le is ültem rögvest a váróba, az én lábam nem bírja az álást. Várok ott vagy két órát, mán jóformán mindenkit behínak, engem csak nem akarnak. Mondom ott a aszisztensnek, neharaguggyonmán, mikorgyövök? Aszongya mék vagyok, hát mondom a Gizel. Nízi a papírját, húzgálja az orrát, aszongya bejelentkeztem-e odale'? Mondom a sűdőkné' mán jártam. Aszongya lássamán, mingyán gyövök, üjjek türelmessen.

De mán akkor nagyon éhes vótam, mondom előszedem a zsemlyét. Ezeket mindég a zuram barhétingjeibe csomagolom, mer' ollyan jó puha marad attul. Na, ahogy ottan eszem a ozsonnát, látom, hogy a gyerek, amelyik mellettem ül, pislog rám, meg ott szamuklál engëmet, kotorász, meg mindent csinál. Mondom neki, figyejjé gyerek, nem vagyok szégyellős, olyan nyakast adok, hogy hazáig repűsz. De oszt csak ott ficereg, meg mozgolódik, akkor látom hallássérűtt ez, mer' mindkét füle be van gyugva. Na, mondom, ennek csőstű összegyött. Eccer' oszt mán majnem befejezem a májkrémesset, amikor akkorát ugrott, hogy menten elhajítottam a szendvicset, oszt' kapaszkottam a barhétba. Bolhás ez, vagy mi a szüzmária? Akkor látom, hogy szedi elő a zsebibül a izét, mobiltot, oszt' mongya bele, hogy hun van meg micsinál. Azanyádszencségit, mán éppen le akartam fújni (mer' mindég van nálam ilyen fujó, a fijamtul kaptam, csak még akkor nem próbáttam ki), amikor oszt beszólítottak.

Na, bemenek, ottan van az orvos fehérbe, meg az egyszálbél aszisztense aligvalamibe. Szemrevaló doktor vót, aszongya jónapot Gizelnénnye, mi a panasz? Na, mán nem vót szimpatikus, montam is neki, megneharaguggyon doktorúr, hogy ilyet mondok, de feltűnt-e magának, hogy a jobbik szemem öccör-haccor akkora, mint a bal? Na erre oszt elszégyellte magát, világítgatott engem, meg nyomkotta, de annyira, hogy mán arra készűttem, hogy ezt is lefújom, amikor oszt írt nekem receftre ilyen borogatót meg gyúladáscsökkentőt, oszt' el is eresztett. Jó, ha öt percet bent vótam.

Demán most meg micsinájjak, amíg nem gyön a fijam? Mondom felfedezem én magamnak itt a környéket. Ahogy kibotorkálok, mingyán ott az ajtóba ül egy embër, aszongya aggyak neki húsz forintot. Löktem neki valamit, aszongya ha mán ennyim van, biztos van egy százas is. Mondom neki haggyonengem békkibe, várom a fijamat, nincs nekem pézem, kisnyugdíjas vagyok. Aszongya aggyak mán egy kenyérre valót, oszt' ott elkezdi huzogatni a lajbim ajját, nahát akkor mán oszt' megint elegem lett, hát lefújtam a fujóval, ekkor gyött a fijam, aszongya nekem micsinál anyuka, mécsinájja? Hát mondom elszedné a pézem a vén kujon. De mán akkor összegyűt körülöttünk a siserehad, mer' az istenadta úgy visított, mint akit karikáznak. Jobbnak is látta a fijam, ha beűtet engemet az ótóba, oszt' elindúlunk hazafele. Nyomta neki, csak úgy suhantunk!

Igenám, csak razzia vótt, oszt' le is fogtak bennünket a rendőrök. Kegyetlenű mutogatott a fijamnak, ájjon fére az ótóval. Az a mamlasz meg fére is át, de okos vót, mint az apja, aszongya nekem jajgasson anyuka a szemire. Na, nekem se kellett több, úgy vonyítottam, mint a szomszéd Terka Fánglija, mikor bezabáttassák minden szeméttel, oszt' szorúlássa van. Odagyön a rendőr, de oszt' nem beszéttek sokat, mer' a fijam csak rakta, hogy hát anyám szeme tejjesen odavan, menni kell az esztékába. Na, rögtön útbaigazított a rendőr, aszongya nem jó fele megyünk, mer' az esztéká visszafele van. Aszittem majd el is kisérnek odájig, mint a filmekbe, de oszt' ott maradtak, nekünk meg el kellett indúni visszafele. Montam a fijamnak, meg ne ájj az esztéka előtt, mer' bezárnak bennünket, hogy lefújtam a kujont. Valahogy oszt' alúrú kigyöttünk, úgy mentünk haza, elkerűttük az egész várost. Én sose vótam arra, asse tudom hogy értünk, mer' igencsak megszunnyattam.

Mán oszt jobban vagyok, főleg hogy tegnap véletlen megint tanákoztam a Vatyekgyerekkel, oszt' akkora pofont adtam neki, amijé így tett velem, hogy rögvest rendbe gyött a vércukrom. Bőgve vonútt el a gyerek, aszittem majd rámuszíccsa a zannyát, de oszt' nem gyött Vatyekné tájamra se. Na, jóvan, menek mostan, lelkem, maj' gyössz ha erre jársz.