Háromgé

Valamikor régen, amikor még annyi mobiltelefont láttunk, mint háromfejű disznólábú piros kacsát, valaki megunta, hogy mobilján csak beszélni tud. Esetleg SMS-ezni. Kigondolta, hogy csak jó lenne valami adatátvitel, valami brutálisabb kommunikáció. Először a kornak megfelelően adathívás-alapú kapcsolattal próbálkoztunk, időalapon fizettünk, és sokszor megszívtuk, ha nem csatlakoztunk időben le a netről a telefonnal: a másodpercek teltek, kicsiny rátöltött pénzünk pedig anélkül szivárgott el, hogy egy bájt adatot forgalmaztunk volna.

Kissé dühítő volt ez a társadalom erre fogékony rétege számára, ezért megszületett a GPRS, mint a forradalmian új mobil adatátviteli technika. Itt már - legtöbb esetben - az átvitt kilobájtok után történt a fizetés, a neten töltött idő lényegtelen volt: kényelmesen végigolvashattunk egy-egy letöltött e-mailt, híroldalt, vagy nézelődhettünk órákig. Ha a wap bekapcsolva maradt, nem volt gond: ha nem történt le- vagy feltöltés, nem fizettünk semmit.

Később az ezredforduló környékén - mert az ember gyarló, s telhetetlen - megint valaki megunta, hogy a telefonján a GPRS-kapcsolat alig haladja meg a 8-10 kbit/s értéket (értsd: tetűlassú a net), és gondolt egy nagyot: meg kellene reformálni az egész hálózatot! Szó szót követett, és megszületett a 3G mobilhálózat. Ekkor olyan 2002-t írtunk. A 384 kbit/s átviteli sebesség olyan luxusnak számított ekkor, ami még vezetéken is csak a kiváltságosoknak adatott meg kis hazánkban. Aztán aludtunk egy párszor, hipphopp eltelt 6 év, és megértük, hogy végre kicsiny városunkban is elérhető a 3G mobilhálózat, idestova már körülbelül egy egész hete.

No igen, persze tudom, nagyvárosi ember már régen videotelefonált, amikor mi még itt a gettóban a villanykapcsolókat fedeztük fel magunknak, de ugye kisvárosban vagyunk, elég nekünk ide a kis sebesség, drágáért. Aztán most meg hirtelen itt van ez a hihetetlen száguldás (höhö), és mit tudunk vele kezdeni? Lássuk, hogy mit.



Jegyesem szemfüles, ő lett rá figyelmes valamelyik reggel, hogy telefonjainkon megjelent a harmadik generációs mobilhálózatot szimbolizáló kis ikon. (A fenti képen a kis kék négyzet három körrel a Sony felirat S betűje alatt.) Rögvest ki is próbáltuk a dolgot, és igazából a tapasztalat azóta is ugyanaz: jóval gyorsabb a GPRS-kapcsolatnál, viszont a térerő épületen belül hihetetlenül gyenge (lásd a képen - igen, az az egy pöcök az ötből). Kábé olyan ez, mint amikor az első mobilunkkal annyira mobilak voltunk, hogy állandóan mentünk, hátha találunk valahol térerőt. A probléma néha bosszantó, ugyanis ha a telefon 3G hálózatot talál (legyen a térerő bármilyen gyenge), átvált rá. Ha nincs 3G hálózat, akkor visszakapcsol normál GSM-hálózatra, ez azonban beszélgetés közben nem sikerül mindig zökkenőmentesen, és vagy hosszú csend, vagy a vonal szakadása jelzi, hogy megtörtént a váltás. Netezni szabadban tökéletesen és gyorsan tudunk, megy a videótelefon is 99 forintért percenként, lakáson belül viszont egy ideig gyors a rendszer, aztán beáll az agyhalál, majd jön a normál GSM-háló a maga GPRS-kapcsolatával (videotelefonálásnál ilyenkor vonalszakadás).

Megoldás lehet, hogy a telefont csak GSM-hálózatok használatára állítjuk be. Ekkor ugyan lemondunk a 3G-ről (=adunk egy pofont a szarnak), de nem szakad a vonal. Alternatív megoldás: le kell bontani a tetőt, hogy a csillagos ég alatt élvezhessük a technológia újabb vívmányát. Esetleg ha ez túl merész, csak kint telefonáljunk az udvaron, mint Margit néném kétezerkettőben.

Konklúzió: jók vagytok, haverek, csak tekerjétek oda az erősítőnek kicsit jobban.