Gizel nénéd és a modernizáció

Na várjá, elmondom, mirű van szó. Ott kezdődött, hogy ahogy kitavaszodott oszt lehetett menni, feltúrták az uccát ezek a szemetek. Először mikor megláttam űköt aszittem megint képzelődök a két tableta Gektizáltú, fellöktem rögtön a kuslit, hogy kinézzek rendesen, micsinának a házam előtt a virágágyással. Oszt látom, hogy megy a petúniáknak a géppel. Na, nekem se kellett több, magamra húztam az othonkát, ártányfenyítő pácát vettem a kezembe, oszt ki is mentem rögtön, montam neki, úgy menny neki a petúniámnak, hogy a kezed eltöröm, suhanc! Oszt közbe csapkottam a gépjit. Tudod-e micsinátt? Szemembe röhögött, oszt úgy tolta neki a virágnak, kettőt-hármat tuttam csak megmenteni, de öten ráncigáttak el a gép elűl. Hát nehogy mán kitúrja, mikor kétszázé atták a piacon! Nincs nekem pézem újat venni, a ház elejbe meg nem rakhatok büdöskét!?

Kérdezem ott a napszemüvegesset, mer' mindég azok tunnak mindent ilyenkor, hogy micsinának? Aszongya, lerakják ide a csatornát. Kérdezem tülle, hogy ide elém, e? Hát minek nekem csatorna? Aszongya nézzek mán körű. Hát akkor látom csak, hogy az ucca merejű feldúrva, mindenhun ásnak. Úgy nézett ki az egész, mint a fenkípen, amit az uram kűdött a frontrú, ahogy rontanak rá az ellenre. Megyek át rögtön nagypofával a szomszéd Terkáho, de látom mán a kapuba az is ordít, mer' igen szép nősziromja van annak meg, oszt mán a felit kigyomlátták. Kérdem tűlle, neked minek csatorna, Teréz?! Aszongya nemúgyvan, mer' mindenkihe behozzák, hogy ha kűsűbb meggondojja magát, akkor csak rája kejjen kötnyi. Meghalok hónap, Teréz, mit gondolom én má meg magam? Oszt, mondomneki, fizetni nem kell tán érte? Akkorra mán oszt ott vót a rendtevő napszemüveges, oszt' aszongya ne aggóggyon öreganyám, egy fillérjibe se kerül. Na, ekkor igen bokánrúgtam, mer' engemet hetvennyóc óta senki nem szólított az öregannyának, az szentigaz.

Miközbe' ott fetreng hát gyönnek hozzá, hogy nagyobbat kell ásni, mer úllehet, hogy majd nem fér el a cső, így oszt' meg kell bontanyi a járdát. De mán akkor megy neki srévizavé a kapumnak a nagy gép. Na én akkor ordítva megyek visszafele, hogy azanyádszencségit, megájj, megmondlak anyádnak. (Mer ösmerem, a másik uccábú, a macskás Zelenákné onokája ez, az orrát verné össze a jegesesső pitymallatkor.) Hát mán mire odacsöszmögök mind a kispad feldúrva, a járda mint a fötret, úgy néz ki, össze-vissza borogatva a szüzmária is. Na, nekem se kellett több: bementem a komrába, elővettem az öregnek a puskáját, fel van akasztva a fűrészgépje felé. Keresztet vetettem, elmontam a miatyánkot, oszt' megindútam kifele. Eccerre csak ordítnak hogy feküggyé, gyön az öregasszony, lelű mindenkit. Na, lett is csend. Én oszt kimentem, majd' elrántott az a nagy szar, de fogtam. Azt mán nem tudom, hogy mit ordítoztam, csak arra emlékszek, hogy nekemugrott kettő, oszt' a fődre tepert, a plébánosná ébrettem fel másnap reggel. De két nap múva végeztek a soron, az szentigaz: vissza lett téve a járda, új padot csináttak ide nekem, e (a másik mán úgyis vetemedett meg pudvás vótt), meg vettek annyi petúniját, hogy nem győzöm locsolni, vagyonba lesz a vízdíjam. Azé' jót röhögök mindég, mer' a Terka az nem kapott nőszirmot, mer' drága, a petúniát meg óccsón meg tuggyák mán venni.

Úgyhogy, lelkem, nem vagyok én még annyira öreg, kiálok a jogaimé, monták a tévébe, hogy van nekem ollyan. Mostanába úgyis mindenki fegyverrel szaladgál. Na, most csak ennyit tuttam beszéni, mer' megint mennem kell a rendőrhö'; ezek naponta elmondassák velem, hogy meg vót-e tőtve, vagy hogy mié hadonásztam a puskával, nem kípesek megérteni, hogy én csak a petúniámat védtem, meg a járdát: hát azé söpröm fel minden nap, hogy összeborogassa? Na, Isten ággyon meg, lelkem. Nyáron tanákozunk, majd gyere dinnyét ennyi.