Osztály, sorakozó!

Nincs többé tornasor egy budapesti iskolában, mivel az frusztrálja a gyereket és sérti azok személyiségi jogait - adta hírül az index. Megint felhúztam magam így vasárnap délután. Kezdek egy kicsit besokallni ettől: könyörgöm, mi baja lesz a gyereknek, ha a sor elejére, közepére, vagy végére áll? Nem teljesen tökmindegy, hogy hol áll? El nem tudom dönteni, hogy a gyerekek ennyire pudingok manapság, vagy a jogalkotók buzognak egy kicsit túl a dolgon. Amikor én anno tornasorba álltam (ami a tornaórákból legalább másfél percet vett el), soha nem az érdekelt, hogy mekkora vagyok, hanem tudtam, kik állnak a két oldalamon, beálltam közéjük, és meghallgattam, hogy a tanár mit mond. Pedig utáltam a tesiórákat nagyon. Lelki sérülést mégsem szereztem a sorbanállástól.

Egyre komolyabb lesz a személyiség jogok védelme, bizonyos területeken szerintem már túlzottan is szabályozott. 1991-ben kihirdették, hogy a személyi szám használata alkotmányellenes. Mivel túlzottan nem követem a jogrendszer változásait, nem tudom, hogy pontosan mi történt 16 év alatt, de hogy mind a mai napig szerepel a személyi számom a lakcímigazoló kis kártyán, az bizonyos. Lassan már minden sérti a személyiségi jogokat. Pár év, és a diákokat nem lehet a saját nevükön szólítani, mert a családnév említése is sérteni fogja a személyiségi jogaikat. Mindenki majd kap egy szép nagy számot, amit a homlokára írhat, és ami semmilyen más módon nem köthető hozzá. Ezzel ugyan háromszorosára növekszik majd az adminisztrációs teher, de legalább a személyiségi jogok kellőképpen védve lesznek. Ha a diákokról beszélgetünk majd, csak úgy emlegetjük őket, hogy emlékszel még 58875-re? Igen, nagyon jó diák volt. És emlékszel arra az osztályra, amelyikbe a 66291-es járt? Emlékszem, borrzasztó, borrrzasztó! Belegondolni is. Nem kicsit. Nagyon.

Felidézve az elmúlt éveket, diákként én is kaptam hatalmas fa vonalzóval körmöst, mert elmaszatoltam a füzetemben a ceruzával írott sorokat. Aztán, amikor már arra alkalmas lettem, kaptam jó nagy pofonokat is. Bőgtem utána egy sort, de a leckét megtanultam, és mivel a pofonoktól nagyon féltem, legközelebb élből elkerültem azokat a helyzeteket, amiknek az lett volna a vége. A szüleim se reklamáltak soha azért, mert felképeltek, sőt: legtöbbször a tanárnak adtak igazat. Nem feltétlenül volt ez az időszak jobb, mint a mostani, de hogy hatékonyabb volt a nevelőerő, az bizonyos.