Az utak ruhája

Naponta tapasztalom, hogy majd' hasraesek a négyes számú főközlekedési út zebráin, mivel a fehér csíkokon a lábbeli iszonytatóan csúszik. Miből vannak az utakon található jelek, milyen festékkel festik őket? Erre kerestem ma a választ.

Az utak festésének legelső módja a hagyományos festék volt, még az ötvenes években. A megoldás kézenfekvő: a forgalom meglehetősen csekély, a festék nem kopott olyan ütemben, mint napjainkban. (Meg merem kockáztatni, hogy egy sima fehér festékcsík egy forgalmasabb főúton egy nap alatt láthatatlanra kopna.) A festékhez nagyon finomra őrölt, csillogó üvegport kevertek, így a fényszóró fénye által éjszaka is jól látható volt a festés. Főként a forgalmi sávok, és a parkolók jelzéseinek felfestésére használták. A nem egyenes vonalakat sablonok segítségével, kézzel festették fel az útra (pl. kanyarodósávok nyilai).

Az 1960-as évek végén, illetve a hetvenes évek elején teret kapott a műanyag az utak festésében. Ugyanúgy fényvisszaverőket tartalmazott, mint az addig használt festék, azonban jóval időtállóbb és vastagabb rétegben lehetett felhordani az útra. Gyalogosátkelőhelyek, vasúti átkelőhelyek, STOP, TAXI, BUSZ feliratok felfestéséhez használták a megfelelő sávokban.

Később, a hetvenes évek végén elkezdődött az epoxigyanta alkalmazása, aminek a népszerűsége egészen a kilencvenes évek végéig nőtt. Az epoxi ugyanis ekkorra már fel tudta venni a versenyt a műanyaggal, mind a költségek, mind pedig a használhatóság tekintetében, így ma a tehetősebb vidékeken főként ezt használják az utak mázolásakor.

Ma ennyit tanultunk.

---
Forrás: www.wikipedia.org