Mobil zene

Általános iskolás koromban az volt a menő, ha valakinek zenélő kvarcórája volt. Már a piacon is lehetett kapni egész olcsó, 8 dalt játszani képes darabot, de a macsóbbak Pestről meg-megvillantottak egy 16-, vagy 32 dalt is ismerő modellt, amitől aztán hanyatt kellett esni. Aztán ez a hullám lecsengett, mivel mindenki kívülről tudta már az összes nótát a karórából, ráadásul az egy kis lapka által keltett csipogás nem volt igazán dalnak nevezhető.

Elballagtam az általános suliból, nehezen összehúzott ballagási pénzemet egy CASIO DBC-61-es (vagy 60-as) típusszámú karórára költöttem, ami nem zenélt, viszont telefonszámokat és emlékeztetőket rögzített (névvel), volt benne világóra, stopper, visszaszámláló is. Abban az időben az volt a trendi, hogy ha valakinek digitális órája volt, egészen biztos, hogy be volt rajta kapcsolva a "minden egész órában kettőt csippan" funkció. Emiatt a frász törte ki a történelemtanárunkat. Ezt egyáltalán nem bántuk, kellő revansnak éreztük az órán elszenvedett szörnyűségek után. Mivel soha nem járt két óra egyformán, így legalább egy 3 perces intervallumban folyamatosan csipogtak az órák, hol innen-hol onnan, a termek akusztikájának köszönhetően megtalálhatatlanul. Külön élveztük a csengetési rendet, amely úgy volt (és van a mai napig is) kialakítva, hogy egy egész óraváltás biztosan van mindegyik tanórában, így aztán egy tanár sem úszhatta meg a csipogást.

Aztán a jelenkor akusztikus szennyezője a mobil: meg nem tudom mondani, de hihetetlenül hülyének tűnik szememben az, aki (mint a minap láttam) egy buszmegállóban zenét hallgat a mobilján - de nem fülessel, hanem anélkül. Sokol-rádiót el nem érő hangzás, nulla basszus, ráadásul akarva-akaratlanul mindenki odafigyel... Hát, ehhez is kell azért arc. Mobil hangzik az szünetekben, a mobilban tárolt zenék a parányi, tizedwattos hangszórókon próbálnak torzulva utat törni maguknak. De nem biztos, hogy sokkal nagyobb élményt okoznak, mint gyerekkorom zenélő kvarcórái.